1p
A britek jelentős többsége most már úgy véli, hogy gazdasági károkat okoz a brit kormány drasztikus költségvetési megszorító programja.

A The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lap megbízásából készült országos felmérés kimutatta, hogy a választók 58 százaléka szerint károsítják a brit gazdaságot a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció által 2010 óta bevezetett hiány- és adósságcsökkentési intézkedések. Az így vélekedők aránya csaknem a háromszorosa azokénak, akik szerint a kormány takarékossági programja a helyes gyógyír, ezt a véleményt ugyanis a válaszadóknak mindössze a 20 százaléka vallotta a felmérés során.

Ez rendkívüli fordulat, ugyanis a koalíció első két évében a legtöbb közvélemény-kutatás még az államháztartási konszolidációs intézkedések stabil többségi támogatottságát jelezte. A brit kormánykoalíció békeidőben példátlan - a bruttó hazai termék (GDP) 11,2 százalékával egyenlő - államháztartási hiányt örökölt munkáspárti elődjétől a 2010. májusi parlamenti választások után, és azonnal radikális költségvetési konszolidációs programot hirdetett meg.

A hitelminősítők még ennek ütemével sem elégedettek

A Standard & Poor's december közepén bejelentette, hogy leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA" államadós-osztályzatának kilátását, arra hivatkozva, hogy a brit államadósság-ráta az évtized közepéig emelkedik, és csak utána kezd majd stabilizálódni.

A Moody's Investors Service ennél is tovább ment: a múlt hónap végén megvonta Nagy-Britanniától a legmagasabb - e cég módszertanában "Aaa"-val jelölt - államadós-besorolást, egy fokozattal "Aa1"-re rontva a hazai és külső szuverén brit kötvénykötelezettségek osztályzatát. Nagy-Britannia 35 év után vesztette el elit adósbesorolását, ugyanis 1978 óta mindegyik nagy hitelminősítő az "Aaa/AAA" szinten tartotta nyilván a brit államadósságot.

A gazdasági visszaesés a nagyobb baj

A takarékossági program választói megítélésére azonban a hitelminősítői lépéseknél valószínűleg nagyobb hatást gyakorol a megszorító intézkedéseket kísérő gazdasági visszaesés, különös tekintettel arra, hogy Nagy-Britanniát öt éven belül immár a harmadik recesszió fenyegeti.

Az első, 2008-2009-es recesszió az addigi leghosszabb volt a modern brit gazdaságtörténetben. Az akkori visszaesés 2009 harmadik negyedévéig tartott; az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit GDP-érték. Nagy-Britannia két év elteltével ismét recesszióba került, mivel 2011 utolsó, valamint 2012 első és második negyedében is csökkent a brit hazai össztermék.

Az olimpia miatt mértek növekedést

A tavalyi harmadik negyedévben - elemzői vélemények szerint elsősorban a nyári londoni olimpiai játékok egyszeri gazdaságserkentő hatásai miatt - növekedést mértek ugyan, de a brit gazdaság teljesítménye 2012 utolsó három hónapjában ismét visszaesett: a brit statisztikai hivatal (ONS) február végén közölt második - az elsővel megegyező - becslése szerint a tavalyi negyedik negyedévben a brit GDP-érték 0,3 százalékkal csökkent negyedéves összevetésben.

Elemzői vélemények szerint ezek után megvan a kockázata annak, hogy az utóbbi öt év két hosszú recessziós időszakát most egy újabb követi, vagyis Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - hármas mélypontú recesszióba kerülhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG