Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című műsorában megerősítette : a hitelkeret elnevezésétől függetlenül a kormány továbbra is egyfajta védőhálóként tekint a csomagra, azt lehívni nem szeretné. A cél nem változott: az adósság törlesztése és a piacról történő finanszírozás. Fellegi Tamáshoz hasonlóan Rogán Antal sem kívánta megbecsülni a hitelkeret nagyságát, de úgy vélte a 2008-as 20 milliárd eurós keretösszegnél mindenképpen kisebb lesz. Fellegi Tamás szerint a következő hetekben az IMF-fel és az EU-val egyeztetve már kialakulhat a tárgyalások menetrendje. Részletek>>
A politikus szerint az IMF üdvözölni fogja a Széll Kálmán Terv 2.0-t, amelyben a korábban Magyarországtól elvárt , kiadáscsökkentéssel járó strukturális átalakítások is szerepelnek. Arra hívta fel azonban a figyelmet, csak kiadáscsökkentéssel nem lehetett elérni akkora költségvetési hatást, amekkorát az IMF és az EU szeretett volna látni. Ehhez bevételnövelő intézkedések is kellettek - indokolta az 5 új adót Rogán Antal.
Rogán Antal szerint a bevételnövelő lépések nélkül egy hasonló mértékű csomagot például csak a közszféra béreinek 16 százalékos és a nyugdíjak 18 százalékos csökkentésével lehetett volna elérni. Hangsúlyozta: ehhez képest az új adók egy átlag magyar háztartás kiadásait havonta 500-600 forinttal emelhetik. Azt elismerte ugyanakkor, hogy a gazdagabbaknak ez a teher nagyobb lehet, illetve azoknak is akik eddig a cégükben számolták el például a telefonkiadást, vagy a biztosítást.
Rogán Antal reálisnak tartja, hogy két-három hét múlva elinduljanak az IMF/EU- hiteltárgyalások, és úgy vélte a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet. A Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő 5 új adót a politikus azzal indokolta, hogy csupán kiadás csökkentő intézkedésekkel nem lehetett volna a kívánt költségvetési hatást elérni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
100 ezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be Magyar Péter
9 órája
-
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
10 órája
-
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
10 órája
-
„A forinttal az előző kormány játszott” – az utca embere az euróbevezetésről
11 órája
-
Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
11 órája
-
Amerika magával rántotta Budapestet is
11 órája
-
Berobbant az állampapírpiac
12 órája
Mfor.hu Top24
- Teljesen új magyar–ukrán gazdasági megállapodást javasolnak a kormánynak
- Mérföldekre az euró: úgy tűnik, Magyar Péter nem túlzott a parlamentben
- Ingyen dolgoznak tovább a Semmelweis Egyetem kuratóriumának vezetői
- Új budapesti szabadstrand nyílt a Dunán
- Újra jön a drágulás a kutakon
- Újabb fontos törvényt nyújtott be a Tisza-kormány
- Estére nagyot fordult a forint
Makro / Külgazdaság
Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság
Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság
Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság
Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság
Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság
Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság
Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419 2026. június 30. 13:13
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
10 órája
Vállalat
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Stratégiai befektetőként csatlakoznak a Mobilfoxhoz.
10 órája
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37 -
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az Orbán-kormány hagyatéka, a beruházások sorozatban a negyedik évben estek vissza a fiskális szigorítás és az uniós források elmaradása miatt
16:55
-
Az orbáni kuratórium teljesen kapitulál az új kormány előtt
16:08
-
Belehúznak az osztrákok a kerozingyártásba
15:05
-
Nagyot lépett előre a nemzetközi piacon az OTP
14:31
-
Újabb, immár a negyedik interkontinentális repülőjárat indul Budapestről
13:07
Turizmus Online cikkei
-
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
16:44
-
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába
14:52
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
14:10
-
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
12:55
-
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra
12:39
A vidék hírei
-
Százezer forintos iskolakezdési támogatást jelentett be a kormány
21:05
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51



