2p
Az OECD szerint a tagországoknak csak a töredéke képes teljesíteni a vállalásokat, óriási fejlesztésekre lenne szükség az oktatásban.

A jelenlegi helyzetben elérhetetlennek tűnik az ENSZ 2030-ig megvalósítandó fejlesztési célja, a „Pillanatkép az oktatásról” című tanulmány szerint gyakorlatilag minden tagállamnak gondot jelent a vállalások teljesítése. A 35 vizsgált országból csak 12 képes legalább öt vállalást teljesíteni az ENSZ 10 kritériumából, ebből 6 európai ország. A legjobb teljesítményt Ausztrália és Kanada érte el, őket Hollandia és Belgium követik a dobogón.

Az OECD tagországok jelenleg az éves GDP 5,2 százalékát fordítják oktatásra, a gazdasági nyomás miatt azonban egyre több országban hárítják az oktatás költségeit a tanulókra. A helyzetértékelésben megállapították, hogy a szakképesítést szerzettek között sokkal kevesebb a munkanélküli (9,2 százalék), mint azok között, akik csak általános középfokú végzettséggel rendelkeznek, náluk ez az arány 10 százalék. A felsőoktatást végzettek körében ez 6,9 százalék, az alapfokú végzettségűeknek azonban majdnem az ötöde munkanélküli.

Drágább az élet egyetemistaként, mint néhány éve

Tandíjjal, lakbérrel és minden egyéb kiadással számolva évente több millió forintra rúghat a kiadása annak az egyetemi és főiskolai hallgatók, aki most szeptemberben kezdik meg tanulmányait. Ugyanakkor ez az összeg az infláció mértékének többszörösével is nőhet évente a tandíjak és az albérletárak ugrásszerű növekedése miatt. A folytatásért kattints ide! >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG