2p
Mintegy kétszáz önkormányzat szeretne ingyen wifit.

Az európai uniós WiFi4EU programra eddig mintegy 200 magyar önkormányzat regisztrált, az EU ugyanis európai szinten 120 millió eurót biztosít közösségi wifihálózat kiépítésére. A fővárosi kerülettől a megyeszékhelyen át az egészen kis faluig széles az érdeklődők köre, a legaktívabb megyének Baranya és Pest bizonyult, az összes jelentkező mintegy harmada ebből a két térségből került ki, ezt közölte a Vannet a Privátbankár.hu-val. Az unió közülük 15 nyertest garantál.

Nagy építkezések jönnek?

A regisztrált önkormányzatoknak május 15-ig lesz idejük elkészíteni a szükséges dokumentumokat, ekkor jelenik meg ugyanis a hivatalos felhívás és ekkortól lehet pályázni. A nyertesek nagyjából 5 millió forintot költhetnek a közterületi vezeték nélküli hozzáférés kiépítésére, ehhez azonban előtte gondos előkészítésre van szükség, vagyis biztosítaniuk kell a kiépítés technikai feltételeit is.

Lengvárszky Szabolcs, a Vannet telekommunikációs szakértője ugyanis egy fontos részletre hívta fel a figyelmet: „Bár 2018-ban alapvetésnek tűnhet, de egyelőre nincsen az ország minden pontján szélessávú optikai kábeles internetelérés. Ezért a gerinchálózatokra egyelőre rá nem kötött önkormányzatoknak érdemes alternatív technológiákban gondolkodni”, fűzte hozzá.

Veszély a mobilodban: te tudod mire figyelj, hogy ne válj bűnözők áldozatává?

Ma már szinte elképzelhetetlen nap mobileszközök nélkül, ugyanakkor sokszor a biztonságukra nem figyelünk, holott tele vannak személyes adatokkal, fényképekkel és emlékekkel. A rendőrség adott néhány tanácsot ahhoz, hogy hogyan védhetjük meg a telefonokat és a táblagépeket. A Privátbankár.hu cikke. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG