2p
Nem, nem a menekültekről van szó.
Soros György (fotó: georgesoros.com)

Javában zajlik a davosi világkonferencia, amelyen maga Soros György is részt vesz, mint előadó. A 87 éves üzletember beszédében számos témát érintett, egyebek mellett szót ejtett a világot jelentő fenyegetésről is – méghozzá Donald Trump vezetésének személyében, írja a Bloomberg. Soros meglátása szerint Trump ugyanakkor csak egy „átmeneti zavaró tényező”, és 2020-ra megszabadulhat tőle a világ.

Trump ugyanis továbbra is fenyegetést jelent az észak-koreai helyzet rendezésére, Soros ugyanis attól fél, hogy Trump és Kim Dzsong Un vitája nukleáris háborúba torkollhat. Mindeközben persze a diktátor épp most ajánlott egyesítési jobbot Dél-Koreának. Soros emellett bírálta az olyan közösségi média szolgáltatókat, mint a Facebook és a Google, meglátása szerint ezek ugyanis egyre inkább arra építenek, hogy „függővé tegyék a felhasználókat”.

Kipukkadt vagy venni kell? Eltér a tőzsdeguruk véleménye a Bitcoinról. >>>

A Bitcoin esetét tipikus piaci lufinak titulálta, ugyanakkor nem gondolja, hogy bedőlne, mivel számos autoriter állam használja világszerte arra, hogy a politikusok vagyonát kimentsék az országból. Hozzátette: a kriptovaluták mögött lévő blockchain technológia ugyanakkor rendkívül fontos eleme a technológiai fejlődésnek, egyebek mellett az ő alapítványa, az Open Society Foundations is ilyen technológiát használ arra, hogy biztosítsa a menekültek kommunikációját és megóvja a pénzüket.

Máris teljesült Trump egyik legfőbb vágya, mit kezd ezzel Európa?

Donald Trump megválasztása és beiktatása után többször kirohant kereskedelmi partnerei ellen, melyekkel szemben Amerikának hiánya van, hogy alulértékelt valutájukkal tartják fenn a helyzetet. Az elnöki vágy teljesült: a dollár hatalmasat zuhant Trump elnöksége alatt. De vajon mit kezd ezzel az EKB, változtat-e politikáján az erős euró miatt? Fellegi Tamás cikke. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG