3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megvannak a jövő évi költségvetés fő számai, marad a bankadó és a reklámadó – Euró tízmilliókba kerül a devizahiteles törvény az Erstének – Két bank, a CIB és az FHB bukott el ma az állam ellen.

Varga Mihály átadta a 2015-ös költségvetés tervezetét Kövér Lászlónak a Parlamentben. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta: 2,5%-os lehet a GDP-növekedés jövőre. Mutatjuk a főbb számokat: a háztartások fogyasztásának növekedése 2,6, a hiánycél 2,4, míg az éves infláció 1,8% lehet. Varga Mihály azt mondta: 2015-ben is tovább csökken az államadósság, úgy számolnak, hogy 75,4% lehet.

A 2015-ös költségvetés általános vitája november 17-én kezdődik, a végszavazás december 15-én lesz. Varga Mihály a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatokról a következő kormányülésen tárgyalnak majd.

Nem tudni, hogy a kormány miből növelné harmadával az útdíj-bevételt jövőre. A Napi.hu írt arról, hogy az idénre tervezett csaknem 134 milliárd forinthoz képest 40 milliárd forint többlettel számol a kabinet. Kerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy megtudjuk: növelik a díjköteles útszakaszok számát vagy emelik az árakat? Adásunkig nem érkezett válasz.

Kisebb erősödésnek indultak a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint is. Az euró jegyzése 310 forint környékéről 308-ig ereszkedett. A forint azután gyengült, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed előző este úgy döntött: 2 év után leáll a pénznyomda. Ez azt jelenti, hogy kevesebb szabad tőke lesz elérhető a nemzetközi befektetési piacokon, a kamatokat pedig a Fed várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja.

60 millió eurót kellett leírnia a devizahiteles-törvény miatt az osztrák központú Erstének. Bankadóra csaknem 48 millió eurót fizettek, tranzakciós adóra valamivel több mint 27 millió euró ment.

Két bank bukott ma el az állam ellen: a CIB Lízing Zrt. és az FHB Ingatlanlízing veszített másodfokon devizahiteles pert. Eddig hét ügyben fordult a bíróság az Alkotmánybírósághoz azért, mert az első devizahiteles törvény több paragrafusa is sérti az alaptörvényt.

A pilóták sztrájkjai ellenére is javította harmadik negyedéves és első kilenc havi teljesítményét a német Lufthansa-csoport. A cég 561 milliós adózott nyereséggel zárt, ez 24 százalékkal jobb eredmény az egy évvel ezelőttinél. A cégcsoport számításai szerint a sztrájkokon 170 milliót veszítettek. A munkaügyi vita még tavasszal kezdődött a pilóták előnyugdíjazása miatt.

Beigazolódni látszik a pletyka: jön a fizetős Youtube. A Google elismerte, hogy hamarosan már érkezhetnek a fizetős regisztrációk a videómegosztóra. Ez azt jelenti, hogy nemsokára már havidíjas alapon lehet hirdetésmentes felhasználókat létrehozni.

Japánban androidok váltják le a boltosokat: robotok árulnak kávéfőzőket és tartozékokat a Nestle üzletekben. A derékig érő, amúgy francia fejlesztésű és tajvani gyártású android képes tanulni, tud érzelmeket kifejezni, illetve hatékonyan dolgozik. Japán egyike azoknak az országoknak, ahol nagy a munkaerőhiány, ezen próbál most segíteni a világ legnagyobb élelmiszeripari cége.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG