3p

Vajon a hivatalos adatok megfelelnek az érzékelt inflációnak? Most kiderül.

Inflációs adatokat tett közzé a minap a Központi Statisztikai Hivatal, azonban rendhagyó módon jelen cikkünkben csak annyit árulunk el önöknek, hogy a fogyasztói árak összességében stagnáltak 2025 szeptemberében, míg az élelmiszerek esetében minimális mérséklődés volt tapasztalható.

A GKI Gazdaságkutató idén júliusban rendkívül érdekes kutatást tett közzé azzal kapcsolatban, hogy a magyar lakosság hajlamos lényegesen magasabbnak érezni az inflációt, mint indokolt lenne, ráadásul a helyzet súlyosbodik, míg 2021-ben az 5,1 százalékos fogyasztói árindexet 19,6 százaléknak érzékelték a fogyasztók, addig 2024-ben a 3,7 százalékos adatot 26,6 százaléknak.

Az elemzők több okot is láttak az eltorzult érzékelés mögött. Mint írták, az általános pesszimizmuson és a rossz múltbeli tapasztalatokon kívül egyéb tényezők is hatnak az érzékelt áremelkedésre. Jellemző, hogy hajlamosak vagyunk túlbecsülni az inflációt, hiszen 1-1 kirívó negatív vásárlási élmény mélyebben megragad az emlékezetünkben, mint a pozitív tapasztalatok. Mivel az átlagfogyasztó a leggyakrabban élelmiszert vásárol, ezért ezek változása kiemelten fontos a szubjektív érzékelés szempontjából. A 2022-23-as években az élelmiszerárak kiugró emelkedése nyomot hagyott a magyar fogyasztókban: a vásárlók drágának tartják az élelmiszereket, miközben azok árai egy magas bázisról emelkednek tovább.

Varga Mihály is beszélt már a jelenségről

A túlzott inflációérzékelés jelenségét már a gazdasági döntéshozók legfelsőbb körében is érzékelték; Varga Mihály jegybankelnök is beszélt többször arról, hogy túl magas inflációt érez és vár a lakosság, a közgazdász-vándorgyűlésen is előkerült a kérdés. Ahogy az laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Mfor helyszíni tudósításából kiderült, ekkor így fogalmazott az MNB elnöke:

az infláció mellett az inflációs várakozásokkal is foglalkozni kell, le kell őket törni – az árstabilitás megteremtéséhez szükséges lenne a várakozások csökkentése és horgonyzása. Jóval a tényinfláció fölött vannak jelenleg a várakozások – akkorák most, mint 2022 elején, pedig akkor 8 százalék volt a tényinfláció (jelenleg pedig 5 százalék alatti).

Legújabb szavazásunkban ezúttal olvasóink véleményére vagyunk kíváncsiak, ön milyen drágulást tapasztalt a boltokban?

Ön szerint hány százalék Magyarországon az élelmiszerek inflációja?

0-5 százalék
1%
5-10 százalék
12.8%
10-15 százalék
26.1%
15-20 százalék
21.7%
20-25 százalék
16.3%
Több mint 25 százalék
22.2%

Ha pedig a szavazás után puskázna, a legfrissebb inflációs adatokat itt tudja megnézni, a Privátbankár Árkosár-felmérést pedig ezen a linken találhatja meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG