2p

Magyarország európai bírósági eljárást fog indítani az orosz energiaimport ellehetetlenítését célzó, jogi csalással elfogadott REPowerEU-rendelet megsemmisítését kérve – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Thesszalonikiben.

A tárcavezető leszögezte, hogy az orosz kőolaj és földgáz vásárlásának tiltása élesen ellentétes hazánk érdekével.

„Hogyha nem vásárolhatunk Oroszországból kőolajat és földgázt, akkor az azt jelenti, hogy a családok energiaszámlái háromszorosukra nőhetnek, s nehéz helyzetbe kerülhetnek gyárak is az áremelkedés miatt” – mondta a miniszter.

„Éppen ezért amint ez a döntés hivatalos formában is megjelenik, Magyarország kormánya benyújtja a keresetét az Európai Bírósághoz, amely kereset arra irányul, hogy ezt a jogszabályt az Európai Bíróság törölje el” – erősítette meg.

Szijjártó Péter fel van háborodva
Szijjártó Péter fel van háborodva
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

„Ez a jogszabály ugyanis egy óriási jogi csalással jött létre, hiszen ez tartalmában egy szankció, amelynek meghozatalához egyhangú döntésre lett volna szükség. Annak érdekében azonban, hogy kikerüljék a szuverén nemzeti kormányok ellenkezését, kereskedelmi intézkedésbe bújtatták csalással ezt a döntést, így elég volt a minősített többség” – jegyezte meg.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy ez a döntés ráadásul teljes mértékben ellentétes az Európai Unió saját jogszabályaival is, hiszen az alapszerződés világosan kimondja, hogy a nemzetek saját hatáskörébe tartozik eldönteni, hogy milyen energiahordozókat vásárolnak és honnan. „Ez tehát nagy jogi csalás, s ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel. (MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG