3p
A külügyminiszternek nem tetszik, hogy megmondják nekünk, mi legyen menekültügyben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a tömeges migrációról rendezett plenáris vitán az ENSZ-közgyűlés 71. ülésszakán New Yorkban. MTI Fotó: KKM/Burger Zsolt

Nem elfogadható a nyomásgyakorlás egyes országokra a menekültek befogadása érdekében - mondta Szijjártó Péter  az  ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának megnyitója előtt az MTI-nek adott nyilatkozatában. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a világszervezet közgyűlésének ülésszakát sajnos egyértelműen beárnyékolja, hogy Szíriában a helyzet egyre romlik, úgy tűnik, hogy a nagyhatalmi megállapodás nem működik, és újra drámai fordulatot vesz a helyzet a háború sújtotta térségben.

Európa húzza a rövidebbet

"Megint kicsit reménytelennek tűnik a rendezés, és sajnos a  szíriai helyzet megoldatlanságából megint Európa húzza majd a  rövidebbet, hiszen a szír rendezés az első számú előfeltétele  a bevándorlási válság megoldásának. Tehát mindaddig, amíg Szíriában nem lesz béke, addig azzal kell számolnunk, hogy újabb és újabb embertömegek indulnak meg Európa irányába" - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Kiemelte: azzal, hogy most a helyzet a szír kormányerők, illetve a humanitárius konvojok tévedésből történt bombázásával   drámai negatív fordulatot vett - ismét nagyon messzire került a megoldás valószínűsége.

Milliók indulhatnak el

Komoly tervvel áll elő a Szijjártó - így oldanák meg a menekültválságot

A külügyminiszter a csúcson hatpontos javaslatot terjeszt elő. Részletek >>>

A magyar diplomácia vezetője szerint ismét reálissá vált a veszély, hogy az a hat és félmillió ember, aki belső menekültként élt és az a tizenhárom és félmillió ember, aki humanitárius segélyből él Szíriában, szintén reménytelennek látja majd ezt a helyzetet  és  megindul Európa felé.

Mivel az EU-török megállapodás recseg-ropog és a Nyugat-Balkánon ismertek a feszültségek és az instabilitás néhány jele, ha Szíriából újabb bevándorlási hullám indul Európába, az rövid időn belül Magyarország déli határánál lehet. A külügyminiszter szerint éppen ezért fontos, hogy megerősítsük védekezésünket.

"Egyre több  külföldi vezető  fejt ki nyomást gyakorlatilag a egész világra, nyilván a  fejlettebb országokra, így Európára, illetve akár a távol-keleti, vagy az észak-amerikai országokra, hogy fogadjanak be még több bevándorlót. Én ezt tévútnak tartom " - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette: nem úgy kell megoldani a helyzetet, hogy minél több embert arra   ösztönzünk, jöjjön el ezekből a  térségekből, hanem ott kell segíteni rajtuk, ahol vannak.

"Tehát a segítséget kell odavinnünk és nem a problémát kell idehoznunk" - fogalmazott. Kifejtette, hogy a magyar álláspont szerint nem helyes,  ha akár az amerikai elnök, akár bármely más vezető politikus annak érdekében próbál nyomást gyakorolni egyes országokra, hogy fogadjanak be bevándorlókat, illetve menekülteket, mert sokkal inkább a szíriai helyzet megoldására kellene összpontosítani.

A nagyhatalmak feladata?

"Azt nekünk, európaiaknak, be kellene látnunk, hogy ez a nagyhatalmakon múlik, s jó lenne ha a nagyhatalmak megtennék a magukét annak érdekében, hogy rendezzék a szíriai helyzetet" - húzta alá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter egyúttal utalt arra is, hogy hétfőn az Európai Unió külügyminiszterei tanácskoztak is erről New Yorkban, konzultáltak az ENSZ különmegbízottjával valamint a szíriai ellenzék képviselőivel, de - mint összegezte - a helyzet egyelőre reménytelennek látszik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG