3p

Az óraátállítás bekavar itt is.

Az óraátállítás miatt – hazai idő szerint – 19 órakor lesz az amerikai kamatdöntés bejelentése – hívta fel a figyelmet reggeli bejegyzésében az Equilor Start. Mint írták, szinte teljesen biztosra vehető a 25 bázispontos kamatvágás, a befektetők a kísérő kommunikációra, illetve a jegybanki mérleggel kapcsolatos bejelentésre figyelhetnek inkább.

Ezúttal nem frissítik a makrogazdasági prognózist, és a Dot Plot ábra sem jelenik meg. Ugyanakkor Powell a sajtótájékoztatón utalhat a várható kamatpályára. Az elmúlt hetekben több amerikai jegybankár is jelezte, hogy az inflációs célokról áthelyeződhet a hangsúly a teljes foglalkoztatottsági mandátumra, mivel rendre gyenge foglalkoztatási adatok érkeztek a nyári hónapokban.

A jegybank szerepét betöltő Fed helyzetét jelentősen megnehezíti, hogy a kormányzati leállás miatt nem tesznek közzé fontos makrogazdasági adatokat, így csak részadatokra, felmérésekre tudnak támaszkodni. Bár a szeptemberi inflációs adatot végül a múlt héten közzétették, a későbbi adatok pontosságával kapcsolatban bizonytalanságok merülhetnek fel. A Szövetségi Nyíltpiaci Bizottságban nem egységes a döntéshozók véleménye a jelenlegi helyzetben, bár sokan támogatják a további kamatvágásokat, néhányan felhívták a figyelmet, hogy az inflációs kockázatok továbbra is fennállnak.

Mire jut a Fed?
Mire jut a Fed?
Fotó: X/@FederalReserve

Lesz még kamatvágás

A piaci szereplők biztosra veszik, hogy az idei évben még 2, egyenként 25 bázispontos kamatvágás lesz (a következő ülés december 10-én esedékes), majd jövőre további 2 vagy 3 hasonló mértékű csökkentésre számítanak. A sajtótájékoztatón a várható kamatpályával kapcsolatos jelzésekre figyelhetünk, de nagy valószínűséggel Powell nem fog elköteleződni egy adott kamatpálya mellett, megemlítheti a továbbra is fennálló inflációs kockázatokat a munkaerőpiaci kockázatok mellett, illetve az adatvezérelt üzemmódot hangsúlyozhatja – áll az elemzésben.

Árfolyam

A döntéshozók tárgyalni fognak a jegybanki mérleg alakulásáról, és jó esély van rá, hogy bejelentik a mennyiségi szigorítás (azaz a likviditáskivonás) leállítását. A Fed 2022-ben kezdte csökkenteni a mérlegét, ennek jelenlegi üteme havonta maximum 40 milliárd dollár (a lejáró értékpapírok ekkora részét nem fektetik be újra). A QT leállításának lehetőségére október közepén már utalt Jerome Powell, amit a likviditási kondíciók, főként a repokamatok szigorodásával indokolt. A QT leállításának esetleges bejelentése a dollár gyengülését okozhatja az esti kereskedésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG