3p
Több fontos hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, köztük az államháztartás novemberi egyenlege, a novemberi infláció és a Privátbankár Árkosár árindexe - azt is megtudjuk, mitől fékezett be váratlanul a magyar ipar októberben.

Hétfő: államháztartási hiány és egy kis turizmus

Az államháztartás novemberi alakulásának előzetes adatait hétfőn hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az előző két hónapban többlettel zárt az államháztartás, a központi alrendszer októberi pénzforgalmi aktívuma 35 milliárd forint volt, így a hónap végére a hiány 809,6 milliárd forintra mérséklődött, ami az éves előirányzat 82,2 százaléka volt.

A kereskedelmi szálláshelyek októberi forgalmáról ugyancsak hétfőn közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A korábbi időszak statisztikáiból kiderül, hogy a turizmust a belföldi vendégforgalom növekedése  húzza. Az év első kilenc hónapjában 4,9 százalékos volt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák növekedése a múlt év azonos időszakához képest.

Kedd: export, import

A külkereskedelem októberi előzetes statisztikája kedden jelenik meg. Szeptemberben rekordszintű, 939 millió euró többletet mutatott a külkereskedelmi mérleg.

Szerda: jegybanki jegyzőkönyv és Privátbankár Árkosár

Szerdán jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának november 25-i kamatdöntő üléséről készült rövidített jegyzőkönyv. A testület novemberben is változatlan szinten, 2,1 százalékon hagyta az alapkamatot. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a tanács egyes tagjai hogyan szavaztak.

Szerdán tesszük közzé a Privátbankár Árkosár felmérés legfrissebb adatait: megtudjuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára három hazai hipermarketben. Novemberben egyébként gyorsult az árcsökkenés a felmérésünk szerint.

Csütörtök: infláció

A novemberi inflációs adatot csütörtökön közli a KSH. A fogyasztói árindex szeptemberben és októberben is csökkenést mutatott. Októberben a fogyasztói árak éves szinten 0,4 százalékkal, míg szeptemberhez képest 0,3 százalékkal mérséklődtek.

Péntek: az ipar váratlan visszaesésének háttere és hírek vidékről

A pénteken megjelenő részletes októberi ipari termelési statisztikából kiderülhet, hogy mi okozta az ipar váratlan visszaesését. A múlt héten közzétett előzetes októberi adat szeptemberhez képest 2,6 százalékos csökkenést jelzett, míg éves szinten mindössze 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés. A KSH szerint elsősorban a járműgyártás dinamikája mérséklődött.

Ugyancsak pénteken a mezőgazdasági termelői árak októberi alakulását is közli a KSH. Szeptemberben 5,1 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Szombat: újabb munkanap...

...amikor szokás szerint nem történik majd semmi.

 


 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Visszaléptetnék Nagy-Britanniát az EU vámuniójába
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 11:21
A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
Makro / Külgazdaság Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 10:31
Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter a mi sikerlistánkat is dominálja – a Klasszis Podcast legnézettebb adásai
Litván Dániel | 2025. december 28. 07:31
Magyar Péter, Magyar Péter, Magyar Péter, Trump, Magyar Péter. És persze Orbán Viktor is ott van a háttérben a Klasszis Podcast legtöbb nézőt vonzó adásainak sorában. De nagyon mást mondott Pogátsa Zoltán, Somogyi Zoltán, Puzsér Róbert, Yaro Patrice vagy éppen Nagy Attila Tibor. 
Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG