2p
Napirend előtt értékeli a miniszterelnök a Fidesz-KDNP választási győzelmét – Első- és másodfokon is lesz devizahiteles tárgyalás – Sokan még mindig számla nélkül dolgoznak, a NAV büntetett

A Fidesz-KDNP jelöltjeinek nagyarányú győzelmét hozta az önkormányzati választás. A kormánypártok adhatják a főpolgármester mellett a 23 budapesti kerület 17 polgármesterét, a 33 tagú fővárosi közgyűlésben 20 mandátumot szereztek. A megyei jogú városok közül Szegeden és Salgótarjánban nyert az ellenzék jelöltje. A megyei közgyűlésekben Borsod kivételével mindenütt abszolút többségben lesznek a kormánypártiak.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt értékeli az önkormányzati választás eredményét. Az Országgyűlés kéthetes szünet után ülésezik újra, hétfőn és kedden is.

Három pénzügyi intézmény devizaperét tárgyalják a bíróságokon, közülük egyet másodfokon. Az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank és a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank ügye van ma soron. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla elé a SberBank keresete kerül, az elsőfokú bíróság szeptember 16-án elutasította a bank keresetét.

Ma kiderül, ki kaphatja a közgazdasági Nobel-díjat. A Reuters elemzése szerint akárcsak 2013-ban, idén is többen, megosztva kaphatják a díjat.
Az esélyesek között vannak a New York-i egyetem professzorai, William Baumol és Israel Kirzner, őket a vállalkozói magatartásról készült kutatásaikért jutalmazhatnak meg.

Már 60 gyanúsítottja van annak az ügynek, amely a területalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt indult tavaly. A Magyar Nemzet ír arról, hogy körülbelül egymilliárd forinttal akarták megrövidíteni a közkasszát. A nyomozás eddigi adatai alapján több mint tizennégyezer hektárra nyújtottak be jogosulatlan kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Csaknem minden negyedik vállalkozónál talált valamilyen hibát a NAV. Még mindig sokan vannak, akik nem adnak számlát. Júliusban és augusztusban több mint 15 ezer ellenőrzést tartottak az országban, kerékpárkölcsönzőknél, zöldségeseknél, taxisoknál, romkocsmákban, strandokon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG