4p

A NATO felgyorsítja a kimenekítést Afganisztánból, közben az egyik ENSZ-dokumentum szerint a tálibok tömeges kivégzésekre készülnek. Egy német riporter afgán rokonát már meg is ölték, több más rokont megsebesítettek és folytatják a hajszát más "együttműködők" után.

Eddig összesen 18 ezer embert sikerült kimenekíteni Afganisztából - közölte egy neve elhallgatását kérő NATO illetékes pénteken. Egyúttal megígérte, hogy a hét végén kettőzött erővel fogják folytatni a műveletet, miután erősödőben van a szervezet lassúságára utaló bírálat a nyugati világ vezető országaiban.

Ezek a brit katonák is segítik a kimenekítési akciót. (fotó: MTI)
Ezek a brit katonák is segítik a kimenekítési akciót. (fotó: MTI)

Megérkezett Varsóba az Afganisztánból kimenekített embereket szállító harmadik lengyel repülőgép péntekre virradóra - jelentette be a kormányfői hivatal vezetője. Eddig 130 embert sikerült evakuálni. A legutóbbi csoport főleg a Lengyelországgal és szövetségeseivel korábban együttműködő afgánokból állt, de érkezett velük egy lengyel újságírónő is, aki abban segítette az utaslistán szereplő afgánokat, hogy bejussanak a kabuli repülőtérre. A tervek szerint közel száz embert hoznak el lengyel katonai repülőgéppel Kabulból pénteken. 

A Lengyelországba evakuált afgánokat menekültközpontokba vitték, humanitárius vízumokat kérhetnek. Rajtuk múlik, hogy Lengyelországban maradnak, vagy más biztonságos államban folyamodnak menedékért. Lengyelország három katonai repülőt és százfős katonai kontingenst küldött az afganisztáni kimenekítés támogatására. A katonai gépek Üzbegisztánba és Georgiába vitték a kimenekítetteket, onnan a LOT lengyel állami légitársaság civil repülőgépeivel érkeztek Varsóba.

A kabuli repülétérre vezető úton továbbra is sok ezren akarnak tovább haladni, hogy bejussanak a légikikötő területére. A tálibok azonban igyekeznek megakadályozni ezt, noha előzőleg azt mondták, hogy mindenki szabadon távozhat - jelentette a Reuters hírügynökség. A bbc.com pedig egy videot is bemutatott, amint a repülőtér egyik oldalán, egy falnál az egyik amerikai katona a saját oldalára emel egy csecsemőt, hogy biztonságba helyezze. 

Így akartak felkapaszkodni amerikai repülőgépekre a menekülő afgánok (fotó: MTI/EPA)
Így akartak felkapaszkodni amerikai repülőgépekre a menekülő afgánok (fotó: MTI/EPA)

A pénteki ima előtt a tálibok képviselői arra kérték az imámokat, hogy az eseményen igyekezzenek az országban maradásra bírni a híveket. Egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e hatása bárkire is a hallgatóságból.

Csütörtökön Asadabad városában több ember meghalt, amikor a megdöntött afgán kormány mellett tüntettek és a tálibok a tömegbe lőttek. Dzsalálábadban és Khost városában hasonló jelenetek játszódtak le a hírügynökség szerint. Kabulban vasárnap 12-en vesztették életüket ugyanilyen megmozdulások során.

A tálibok közben házról-házra járva igyekeznek felkutatni az előző kormányzattal, a NATO-erőkkel és a külföldi szervezetekkel együttműködő lakosokat - derül ki egy ENSZ-dokumentumból, amiből a bbc.com idézett. Azokra várhatóan megtorlás vár, noha a most hatalomra jutott fegyveresek Kabul elfoglalása utáni első nyilatkozataikban békülékeny hangot ütöttek meg ezzel kapcsolatban. A bbc.com pénteken délelőtt azt közölte, hogy a tálib fegyveresek a német Deutsche Welle egyik közeli afgán rokonát már meg is találták és megölték, miközben a riporter után kutattak.

A dokumentumot a RHIPTO Norwegian Center for Global Analyses nevű szervezettől kapta az ENSZ. Ez a szervezet biztonságpolitikai elemzéseket és információkat juttat el rendszeresen a világszervezetnek. Ebben a legutóbbi jelentésükben Christian Nelleman, a csoport vezetője ezt írta.

"Kristálytiszta, hogy életveszélyben vannak ezek az emberek. Ha nem adják fel magukat, akkor letartóztatják őket, elitélik majd őket, megbüntetik családjukat is. Tömeges kivégézések is jöhetnek".

Amerikai illetékesek azt mondták a Reutersnek, hogy a tálibok több ezer amerikai gyártmányú páncélozott járművet vettek birtokba és van már 30-40 repülőjük és temérdek kisebb fegyverük is.

Közben laptársunk, az mfor.hu felvillantotta, hogy mekkora ásványi gazdagság került közvetve a tálibok kezébe. A ritka ásványi anyagok kereskedelmét azonban vélhetően a külföldi magánbefektetők túlnyomó többsége aligha vállalja a kockázatok miatt, ráadásul az esetleges nemzetközi szankciók miatt lehetőségeik is korlátozottak lehetnek - írta a lap. Megjegyezte továbbá: az állami befektetők közül főleg Kína jöhet szóba, amely globálisan az első helyen áll ritkaföldfém-bányászatban és jelentős zöldenergia-programot hajt végre, ráadásul eddig is tartotta a kapcsolatot a tálibokkal, és geopolitikai szempontok is motiválhatják.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már a rendőrség is keresi a Győrből eltűnt 1,7 milliárd forintot
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 12:04
A győri önkormányzat lakáskasszájából eltűnt tetemes összeget gyorsan pótolták, miután híre ment a hiánynak. A polgármester elmondta: már büntetőeljárás kereteiben vizsgálják, mi történt a pénzzel. 
Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG