4p

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex augusztusi adata. Az biztos, hogy az infláció tovább kúszott felfele, a kérdés az, hogy mennyivel drágult az élet.

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kereskedelmi szálláshelyek júliusi és első hét havi forgalmának adatait. Júniusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma 75,2 százalékkal csökkent. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 77,0 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly júniusban. A KSH kiemelte ugyanakkor, hogy a járvány miatti korlátozások május végi feloldásának köszönhetően a vendégéjszakában mért belföldivendég-forgalom júniusban dinamikusan, több mint négyszeresére nőtt a májusihoz viszonyítva.

Szintén kedden jelenik meg a külkereskedelmi termékforgalom júliusi első becslése. A kedden kiadott második becslés szerint euróban kifejezve az export értéke 3,2 százalékkal, az importé 5,1 százalékkal csökkent júniusban az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet 145 millió euróval 655 millió euróra javult. Az első fél évben az export 11,5 százalékkal, az import 10,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz mérve, a 2,046 milliárd euró exporttöbblet 911 millió euróval lett alacsonyabb.

Szerdán közli a KSH a fogyasztói árak augusztusi alakulásának statisztikáját. Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Júniushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 1,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 7,8 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal, a dohányáruk, főként a termékkört érintő jövedékiadó-emelés miatt 9,7 százalékkal drágultak, járműüzemanyagok ára 4,2 százalékkal csökkent.

Szerdán közli a Pénzügyminisztérium az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 328 milliárd forintos hiánnyal zárt, szemben az egy évvel korábbi 37,2 milliárd forintos havi többlettel. Az első hét hónapban a gazdaságvédelmi intézkedések és a védekezési kiadások következtében az államháztartás központi alrendszere 2165 milliárd forintos deficitet mutatott az előző év azonos időszakában regisztrált 352,7 milliárd forint hiánnyal szemben - közölte a részletes adatok alapján a Pénzügyminisztérium. A héthavi hiány az eredeti 367 milliárd forintos előirányzat 589,9 százaléka.

Augusztus végén a Pénzügyminisztérium (PM) a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos kedvezőtlen gazdasági kilátások és a járvány negatív gazdasági hatásait mérsékelni hivatott fiskális politikai lépések eredményeképp 3,8 százalékról 7-9 százalékra módosította a 2020-as költségvetés GDP-arányos hiánycélját. Erre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK)  1890 milliárd forintról 1710 milliárd forinttal 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó májusban már egyszer felemelt előrejelzését.

Pénteken teszi közzé a KSH a júliusi ipari termelés részletes adatait. Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 7,7 százalékkal csökkent tavaly júliushoz mérve. Az előző hónaphoz viszonyítva 7,2 százalékkal, áprilishoz képest pedig 46 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása még ebben az időszakban is érezhető volt - tették hozzá. Az előző hónapban, júniusban az ipari termelés 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 12,2 százalékos volt a csökkenés. Az év első hét hónapjában 12,1 százalékkal kisebb volt az ipari termelés, mint az előző év azonos időszakában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG