2p
Rég volt már, hogy Trump haraggal és tűzzel fenyegette Észak-Koreát, de azért így is keménykedett egy sort.
(Kép forrása: MTI/AP/Evan Vucci)

Ha nem gyümölcsözőek a tárgyalások Kim Dzsongunnal, akkor otthagyom - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök Abe Sinzo japán kormányfővel tartott sajtótájékoztatóján.

Trump elmondta, hogy mindent megtesz azért, hogy tárgyalásai az észak-koreai vezetővel világraszóló sikert hozzanak, de ha úgy látja, hogy eleve nem lehetnek sikeresek, akkor el sem megy a találkozóra. Washington mindaddig folytatja a lehető legnagyobb nyomásgyakorlást, amíg Észak-Korea fel nem számolja atomfegyverzetét.

Fogva tartott japánok és amerikaiak

A sajtóértekezleten a japán kormányfő szintén kifejezte meggyőződését, hogy fenn kell tartani a nyomásgyakorlást Észak-Koreára. Abe Sinzo szerint bátorító, hogy Donald Trump a Kim Dzsong Unnal folytatandó megbeszéléseken felveti majd az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok ügyét. Trump elnök megerősítette, hogy nem csupán ezt, hanem az Észak-Koreában fogva tartott három amerikai ügyét is szóba hozza majd az észak-koreai vezetőnek.

Észak-Korea már korábban elismerte, hogy az 1970-es-80-as években elrabolt 13 japán állampolgárt. Japán szerint azonban az elrabolt - és remények szerint még életben lévő - japán állampolgárok száma 17.

Komoly amerikai gesztus Egyre inkább az látszik, hogy az Egyesült Államok tényleg nagyon komolyan veszi a közös hang megtalálását a diktatúrával: Donald Trump történelminek számító bejelentése szerint egyenesen a leendő külügyminiszter járt Észak-Koreában. Részletek korábbi cikkünkben. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG