Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Mike Pompeo múlt héten titokban Phenjanban járt, és találkozott Kim Dzsongunnal. Az észak-koreai diktátor korábban nemigen álmodhatott arról, hogy ilyen magasrangú amerikai vezető találkozik vele, ráadásul arról tárgyaltak, hogy előkészítik az amerikai elnök és Kim csúcstalálkozóját. A két vezető pár hónapja még fenyegette és szidalmazta egymást, Trump kis rakétaembernek nevezte Kim Dzsongunt.
Sértés vagy dicsőség?
Ezt persze nem csak sértésként lehetett felfogni: az észak-koreai vezetőt most az teszi naggyá, hogy valóban rakétaember lett, sőt atomrakéta-ember, aki, ha úgy dönt, bármely ellenségére ki tud lőni egy-két atomrakétát, ezt a kockázatot pedig senki nem engedheti meg magának, így kénytelenek tárgyalni vele. Az amerikai politikusok persze azt várják, hogy teljes atomfegyver-mentesítésben állapodjanak meg vele, de ebben az esetben pont azt az ütőkártyát kéne feladnia, ami miatt most ilyen komolyan veszik.
A békekötő
Ennél is meglepőbb esemény készülődik a koreai-félszigeten: Kim Dzsongun április 27-én találkozni akar a dél-koreai elnökkel, és azt tervezi, hogy ott békét kötnek, miután a két ország 1950 óta formálisan háborúban áll egymással, de 1953 óta, azaz 65 éve tűzszünet van köztük érvényben. Ha békét kötnének, kölcsönösen csökkenthető lehetne a közös határon felsorakoztatott haderő, ami nagy könnyebbség lenne mindkét fél számára. Kérdés persze, hogy ha Kim leszerelné nukleáris arzenálját, akkor is megfelelne-e neki ez a helyzet, hisz akkor valamelyest kiszolgáltatottá válhat saját népének, gazdag, piacgazdaságban élő felével szemben.
Kubai minta
Reálisan csak akkor képzelhető el mindez, ha olyan szerződést kötne Észak-Korea a nagyhatalmakkal, amely garantálja sérthetetlenségét, vagyis senki nem próbálhatja az immár három nemzedék óta uralkodó Kim dinasztiát és kommunista rendszerét megdönteni, beleértve saját népének déli felét is. Ebben az esetben olyan biztonságot élvezne, mint Kuba az 1962-es rakétaválság után: akkor szovjet-amerikai garancia született arra, hogy Amerika nem támadja meg a szigetországot, viszont elviszik onnan a rakétákat és atomfegyvereket.
Egy hasonló megoldás Kim számára annyiban lenne előnyös, hogy nem kellene gazdasági erejének java részét fegyverkezésre fordítani, megszűnnének a vele szembeni szankciók, így országának gazdasága lélegzethez juthatna. Emellett teljesen elismertnek tekinthetné magát a világban, hisz a legnagyobb hatalmak vezetőivel találkozik, sőt szerződik, egyúttal a koreai békekötés bajnokaként tetszeleghetne 65 év után.
És ha csak trükk?
Hogy ez a cél vezérli-e, vagy egy hatalmas sikeroffenzíva után végül mégsem hajlandó a nukleáris leszerelésre, az a következő hónapokban eldől. Utóbbi esetben helyzete nem javul sokat, de a diplomáciai elismeréseket begyűjti, különösen azt a legitimációt, amit az amerikai elnökkel való találkozás jelent. Ezek után még mindig megteheti, hogy állandó ígérgetésekkel és kis lépésekkel kábítja a világot, előfordult már, hogy valamely zsebdiktátornak egész sokáig sikerült ez.
Az elárasztott parajdi sóbányát már nem lehet megmenteni, de a térségben újabb sóbányákat és sóba vájt turisztikai létesítményeket lehet kialakítani. 
