4p

Washington közvetítésével – az egyébként még mindig háborús állapotban álló – Libanon és Izrael 3 hete tárgyalásokat kezdett vitatott tengeri határukról. Ha Libanon már rendezett tengeri határokkal a felségvizein földgázkincset találna, az sokat segítene a gazdaságon és a béke kilátásain. Káncz Csaba jegyzete.

Alig egy évvel lemondása után múlt csütörtökön a Nyugat bizalmát élvező Szaád al-Haríri ismét megbízást kapott a parlamenttől Libanon kormányzására. Haríri mindenképpen végre akarja hajtani a Macron francia elnök által javasolt – vagy inkább követelt – reformokat, és meg akarja szerezni az ezért cserébe ajánlott nemzetközi segélyeket. De nem lesz könnyű dolga, hiszen a régi elit politikai őskövületei egyelőre nem hajlandók távozni: legyen az a 85 éves libanoni elnök, vagy a 82 éves parlamenti elnök.

Amerikai diplomáciai nyomás

De az iszlám világban most érezhetően mozognak a politikai tektonikus lemezek, gondoljunk csak az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein és Szudán kiegyezésére Izraellel. Trump elnök az elmúlt 2 hónapban ráfókuszált a külügyekre, hogy diplomáciai sikereket elérve állítsa maga mellé a bizonytalan szavazókat. Márpedig az amerikai diplomácia most komoly nyomást gyakorol a pénzügyi örvényben vergődő Libanonra is.

Az Egyesült Nemzetek Ideiglenes Libanoni Haderejének (UNIFIL) katonái kinéznek a szervezet székhelyének ablakán a dél-libanoni Naqourában 2020. október 14-én. (Fotó: MTI/AP/Bilal Huszein)
Az Egyesült Nemzetek Ideiglenes Libanoni Haderejének (UNIFIL) katonái kinéznek a szervezet székhelyének ablakán a dél-libanoni Naqourában 2020. október 14-én. (Fotó: MTI/AP/Bilal Huszein)

Washington közvetítésével – az egyébként még mindig háborúban álló – Libanon és Izrael három hete megállapodott a vitatott tengeri határukkal összefüggő tárgyalási keretrendszerről. Két hete megindultak a tárgyalások egy libanoni határváros ENSZ-irodájában. Ezen a héten pedig már a második tárgyalási forduló következik.

A két országnak óriási bizalmi szakadékot kell áthidalnia. Az 1980-as évek elején az izraeli hadsereg egészen Bejrútig hatolt előre. Csak 2000-ben sikerült a Teherán által támogatott Hezbollah milicistáinak kiszorítani Dél-Libanonból. 2006-ban aztán egy újabb háború következett a két ország között, amelyre nem szívesen emlékeznek az izraeli katonai stratégák.

Defenzívában a Hezbollah

Annál meglepőbb most, hogy a síita Hezbollah és a vele szövetséges Amal mozgalom jóváhagyta a tárgyalásokat. A Hezbollah állam az államban, a maga 50 ezer mindenre elszánt milicistájával és 150 ezer rakétájával. Amerika bizony érezhető nyomást gyakorol: a bejrúti kikötőben lezajlott robbanás után David Schenker közel-keleti megbízott Libanonba látogatott, de csak a tüntetőkkel volt hajlandó találkozni. Két héttel később az USA szankciót vezetett be két, Hezbollah-hoz közel álló volt miniszterre.

A „síita duónak” nevezett Hezbollah és Amal óriási belpolitikai nyomás alatt áll. A keresztény és szunnita népesség jó része a síita milíciákat teszi felelőssé az ország nemzetközi elszigeltségéért és a gazdaság összeomlásáért. Ebben a politikai helyzetben a két síita alakulat bizony nem merte tovább akadályozni a tengeri határról szóló tárgyalásokat.

Új perspektíva nyílhat

Mert hát nagyon nagy a tét! Az elmúlt években nagy földgázmezőket találtak a geológusok az izraeli, egyiptomi és ciprusi felségvizeken. Izrael már jelenleg is gázexportőr Egyiptom és Jordánia irányába. Miközben a tengeri földgázmezők feltüzelik a feszültséget Törökországgal, addig Libanon és Izrael között a béke elősegítője lehet.

De a földgáz tényleges kiviteléhez Libanonnak szüksége van az Eastmed Gas Forum támogatására. Ebben a nemzetközi szervezetben egyesítette erőit Izrael, Egyiptom, Jordánia, Görögország, Olaszország és a Palesztin Hatóság. Jelenleg ez a szervezet ellenőrzi a Kelet-Mediterráneum gázszállítási útvonalait és a piacokat. Ha Libanon már rendezett tengeri határokkal a felségvizein tényleg jelentős földgázkincset találna, az sokat segítene a gazdaságon és a béke kilátásain is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG