2p

Az EP-képviselő szerint jönni fognak az uniós pénzek, de Brüsszel betartatja majd a szabályokat az Orbán-kormánnyal – ellenkező esetben reális forgatókönyv az EU-kilépés.

Valószínűleg lesz megállapodás az EU és a magyar kormány között, így elvileg megnyílnak az uniós pénzcsapok, jelentette ki laptársunknak, az mfor.hu-nak adott interjúban Ujhelyi István.

Az MSZP-ből október elején kilépett EP-képviselő szerint ugyanakkor Brüsszel csak akkor adja oda a pénzt, ha a kormány betartja a korrupcióellenes vállalásait – erre ellenőrző rendszert állít majd fel.

„A Bizottság beépíti majd a megállapodásba a 3 havonta kötelező monitoringot. A magyar közvélemény egy része azt hajtogatja – szerintem káros módon –, hogy minden pénzt meg kell vonni Orbántól. De erre rámenne az ország. Sokkal fontosabb nekünk az a rendszer, ahol jönnek a pénzek, de közben az EU folyamatosan ellenőrzi, hogy valóban függetlenül működnek-e a most függetlennek ígért intézmények” – fogalmazott. – „A kormánynak tiszta sor lesz: ha betartja a szabályokat, akkor van forrás, ha nem tartja be, akkor elzárják a csapokat.”

Ujhelyi István szerint sorsdöntő hónapok jönnek. Fotó: Pozsonyi Zita
Ujhelyi István szerint sorsdöntő hónapok jönnek. Fotó: Pozsonyi Zita

Hozzátette: Magyarországnak hosszú, több évtizedes sorsa fog eldőlni a következő fél évben:

"Már most is borzasztó helyzetben vagyunk, és a ki lesz a hibás játék lesz a meghatározó. Nekem meggyőződésem, hogy a kormány a hibás, miközben a kormány megint arra fog koncentrálni, hogy ebben a játékban más kezében maradjon a Fekete Péter. Ha az működik – és sajnos működik  –, hogy az EU-t hibáztassa mindenki, akkor Orbán nem fog akarni megállapodni az Európai Unióval.  Ha nem működik, és a társadalom többsége szerint nem az EU a hibás, akkor a társadalom a megegyezést fogja igényelni. Ez fél éven belül el fog dőlni."

Szerinte reális veszély az EU-kilépés, amely „a következő fél év nagy kérdése”.

Mint mondta, "nálunk nem korrupció van, hanem állami rendszer épült a hazai és az európai uniós költségvetés megcsapolására. Arra van kitalálva a rendszer, hogy egy éhes kisgömböc faljon fel mindent, majd abból felvásárolja a fontos magyar infrastruktúrákat, a telekommunikációtól az autópályákig, és lenyúlja az egész államot."

A tejes interjú az mfor.hu-n olvasható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG