1p
Az ukrán parlament mégis jóváhagyta az IMF által megkövetelt megszorításokat, miután első olvasatban még elvetette azokat
Az ukrán parlament mégis jóváhagyta az IMF által megkövetelt megszorításokat, miután első olvasatban még elvetette azokat

A törvényjavaslatot azért kellett jóváhagyni, hogy az IMF folyósítsa az Ukrajna által nemrég kialkudott új készenléti hitelt.

Az állami beruházásoktól a nyugdíjfinanszírozáson át a védelmi kiadásokig számos területet érintő intézkedéscsomag jóváhagyásával a GDP 5,3 százalékáról 4,99 százalékára csökken a tervezett államháztartási hiány.

A Nemzetközi Valutaalap és Ukrajna 14,9 milliárd dollárról szóló előzetes hitelmegállapodást kötött - jelentették be még szombaton, azután, hogy az IMF küldöttsége befejezte két hétig tartó megbeszéléseit Kijevben. Az IMF igazgatótanácsa várhatóan még júliusban meghozza végleges döntését, de az új hitel jóváhagyásához azt várja, hogy Ukrajna határozottabb lépéseket tegyen az államháztartási hiány csökkentésére.

A hitelösszeg egyébként elmaradt az ukrán kormány által várt 19 milliárd dollártól, amelyről hónapokon át tárgyalt az IMF illetékeseivel.

Az IMF tavaly felfüggesztette az Ukrajnának szánt 16,4 milliárd dolláros hitelcsomag folyósítását, mert az akkori államfő, Viktor Juscsenko nem volt hajlandó költségvetési megszorításokat bevezetni.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG