1p
Az OVB kisorsolta a fővárosi lista sorrendjét péntek este. Immár másodszor, mert most már az MDF is szerepel a listán - első alkalommal az MSZP amúgy az utolsó volt
Az OVB kisorsolta a fővárosi lista sorrendjét péntek este. Immár másodszor, mert most már az MDF is szerepel a listán, akkor az MSZP az utolsó volt.

Kisorsolta a fővárosi lista sorrendjét péntek esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), miután nem sokkal korábban nyilvántartásba vette a Magyar Demokrata Fórum budapesti listáját

A listás szavazólapon a sorrend: MSZP, Jobbik, LMP, MDF, Fidesz-KDNP. Fazekas Marianna, az OVB egyetlen női tagja húzta ki az urnából először a párt nevét, majd egy másik urnából a párt sorszámát.

A Fővárosi Választási Bizottság március 24-én egyszer már kisorsolta a fővárosi listát, ám azon nem szerepelt az MDF, mivel nem vették területi listáját nyilvántartásba. Azon a listán LMP, Jobbik, Fidesz-KDNP, MSZP volt a sorrend.

Jogsértő volt Orbán iskolai kampányolása
Felfüggesztették Kolompár mentelmi jogát
Nyilvántartásba vették az LMP, a Jobbik és a Civil Mozgalom országos listáját
Ütött az óra: hol, kire lehet majd szavazni? 
Kik fogják majd a szavazatokat összeszámolni?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG