Akiknek a legkevésbé fájt: vállunkon vittük nyugdíjasainkat

Érdekes adatokat és fontos felvetéseket tartalmaz a világ egyik legszínvonalasabb agytrösztjének tartott Bruegel Intézet honlapján nemrég megjelent tanulmány. Darvas Zsolt az intézet vezető kutatója, valamint a neves szervezet igazgatója, Guntram B. Wolff közös írásának egyik legfőbb következtetése a döntéshozók számára, hogy a munkanélküliség és a szegénység csökkentése egy önmagán túlmutató megoldásra váró probléma abban az értelemben, hogy aláássa a hosszútávú gazdasági növekedést és veszélyezteti az államadósság fenntarthatóságát.

Nem járt jól a környezetvédelem

A szerzők sok más felvetés mellett igyekeznek megválaszolni azt a kérdést is, hogy az elmúlt években Európa-szerte végrehajtott költségvetési kiigazítások az állami kiadások közül mely területeket érintettek kevésbé érzékenyen és melyeket különösen súlyosan. Az összesített uniós adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy leginkább a gazdasági kiadásokon (közlekedés, mezőgazdaság), az általános közösségi funkciókon (igazságszolgáltatás, rendvédelem stb.), valamint a környezetvédelmi kiadásokon spóroltak a kormányok a válság kitörése után 2009 és 2012 között (lásd 1. táblázat).

Nominálisan nem változott ugyan a család és gyermektámogatások, valamint a munkanélküli juttatások nagysága, ám ez a vizsgált időszakban mért átlagosan 8 százalékos inflációt figyelembe véve reálértéken érdemi csökkenést jelent - ráadásul a munkanélküliek számának emelkedése miatt az egy főre jutó támogatás még inkább zsugorodott.  Az összesített adatokból egyértelműen kirajzolódóik, hogy a válság hatásaitól az egyes kormányoknak leginkább az időseket sikerült megóvniuk. Ezt jelzi, hogy a nyugdíjkiadások összességében az inflációt meghaladóan, átlagosan 10 százalékkal emelkedtek.

Megjegyzés: Belgium, Horvátország, Szlovákia és Románia adatait adathiány miatt nem tartalmazza a táblázat.

Ha országcsoportonként vizsgáljuk, akkor az időskorúak védelme különösen igaz a 2004 után csatlakozott új uniós tagállamokra, ahol a nyugdíjkiadások emelkedése meghaladta a 10 százalékot is. Mindezt ráadásul a balti államok úgy hajtották végre, hogy a jelentős kiigazítási kényszer miatt az általános funkciókra fordított kiadások nagyságát 15 százalékkal mérsékelték, és emellett 7 százalékkal csökkentették (még nominálisan is) az oktatás finanszírozását.

Jobban élnek, mint öt éve

A helyzet hasonló a régi tagállamok egy részében is. Az IMF-EU-Világbank által a finanszírozási segítségért cserébe megkövetelt jelentős költségvetési megszorítást végrehajtó államok (Görögország, Portugália, Írország) erejéből csak annyira futotta, hogy nominálisan változatlanul hagyják a nyugdíjakat. Ám ez sem kevés annak fényében, hogy ezekben az államokban az összes kiadást átlagosan 12 százalékkal csökkentették. Ebből a szempontból könnyebb helyzetben volt Olaszország és Spanyolország, valamint a másik kilenc nyugat-európai állam, és részben ezzel magyarázható, hogy ezekben az országokban átlagosan 8-10 százalékkal többet költöttek nyugdíjakra 2012-ben, mint három évvel korábban.

Az említett folyamatok vélhetően hozzájárultak ahhoz, hogy az idősekre vonatkozó szociális indikátorok csak kis mértékben romlottak, sőt van olyan is, amelyik emelkedett. A szerzők rámutatnak arra, hogy a súlyos anyagi nélkülözésben élő idősek aránya az elmúlt öt évben 8,6 százalékról 7,5 százalékra mérséklődött.  Eközben a mutató mind a gyermekek, mind az aktív korúak körében érdemben emelkedett a vizsgált időszakban.

Az eredményekkel kapcsolatban a szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a fiatalok életkörülményeinek és kilátásainak romlása azt a veszélyt is magában hordozza, hogy beszűkülnek egy teljes generáció lehetőségei. Ez pedig egyrészt aláássa a közép- és hosszú távú növekedési kilátásokat az egész kontinensen, másrészt növeli a társadalmi költségeket is.  A generációk közötti egyenlőtlenségek növekedése mellett ráadásul nagyon sok uniós országban, különösen Bulgáriában, Spanyolországban, Dániában, Franciaországban, Horvátországban és Magyarországon jelentősen emelkedett  a társadalmon belüli jövedelmi egyenlőtlenségeket mérő Gini-index.

Az egyenlőtlenség is okozta a válságot?

Mindez egyebek mellett azért is fontos, mert ennek megítélése a gazdasági növekedés szempontjából megváltozott. Korábban az volt a többségi álláspont, hogy az állami redisztribúció emelkedése visszafogja a foglalkoztatottak és a vállalkozások teljesítményét, valamint akadályozza a termelékenység növekedését. A szerzők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban egyre több kutatás foglalkozik az egyenlőtlenségek növekedésgátló hatásával is. Ezzel kapcsoltban idéznek egy nemrég publikált IMF tanulmányt, amelynek szerzői makroszinten összefüggést találtak az egyenlőtlenségek alacsony szintje, valamint a gyors és tartós növekedés között.

Az egyenlőtlenség és a hosszútávú növekedés közötti kapcsolat vizsgálata mellett a szerzők felvetik annak a kérdését is, hogy a válság kialakulásában mekkora szerepet játszottak az addig kialakult jövedelmi különbségek. Meglátásuk szerint a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek az alacsony jövedelmű háztartások hitelezési aktivitásának dinamizálásán keresztül hozzájárultak a gazdasági folyamatok fenntarthatatlanságához.

Adatokkal is alátámasztható, hogy az Egyesült Államokban a társadalom alsó 95 százaléka hitelből finanszírozta fogyasztásának és lakásvásárlásának egy részét, az ingatlanpiaci buborék kipukkadása után pedig ezek a háztartások nem voltak képesek továbbra is hitelből finanszírozni magukat, ami a belső kereslet csökkenésén keresztül recesszióba sodorta a gazdaságot. A háztartások mérlegalkalmazkodása pedig Európában is megfigyelhető, sőt! A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az európai államok körében éppen azokban az országokban adósodtak el leginkább a háztartások, ahol nagyobbak voltak a társadalmon belül a jövedelmi különbségek.  Éppen ezért nem zárható ki az a hipotézis sem, hogy a háztartások eladósodottságán keresztül a jövedelmi egyenlőtlenségek is hozzájárultak az európai gazdaságok mai problémáinak kialakulásához.