2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A miniszter szerint trendforduló volt 2013-ban.

Az idei a trendforduló éve volt a magyar gazdaságban, az év eleji recesszió után a harmadik negyedév már várakozáson felüli növekedést hozott, és ennek alapján bizakodva nézhetünk a 2014-es év elé - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség elnökségi ülésének szerda esti megnyitóján, Budapesten.

Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság harmadik negyedévi adatai jelzik, hogy a gazdaság az eddigieknél egészségesebb, fenntartható növekedési szerkezetre kezd átállni. A növekedéshez szinte mindegyik nemzetgazdasági ágazat hozzájárult - tette hozzá.

A lakosságban bízik

Varga Mihály kiemelte: "óvatos optimizmussal fordulhatunk a növekedés felé", mivel a harmadik negyedévi adatok alapján, az éves szinten 1,8 százalékos GDP-bővülés hátterében már a lakossági fogyasztás erősödése is megmutatkozott, ez ígéretes a jövő évet tekintve.

"Bízom abban, hogy a lakossági fogyasztás a jövő évben már nőni fog" - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály jelezte: bővültek az építési beruházások, a feldolgozóiparban ugyan már az előző negyedévben is megfordulni látszott a trend, a harmadik negyedév azonban meg is hozta az áttörést. A miniszter utalt arra is, hogy a járműgyártás beszállítói is jelentős beruházásokat hajtottak végre.

A nemzetgazdasági miniszter szerint megérte leszorítani az államháztartás hiányát 3 százalék alá, mert a nyár folyamán az ország kikerült az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól, és az őszi devizakötvény-kibocsátás is nagy siker volt. Hangsúlyozta: 2014-ben a lakosság fogyasztásának várható növekedése tovább erősítheti a gazdaság bővülését.

Sikeres vállalkozásokat díjaztak

A miniszter az ünnepség keretében átadta a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerést, amelynek célja, hogy elismerje, ismertté tegye a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és közepes cégeket, az induló, innovatív társaságokat, cégeket.

A novemberi "A hónap beruházója" elismerést a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. képviseletében Karato Kenji ügyvezető igazgató, " A hónap kis- és középvállalkozása" díjat a Büttner Kft. részéről Büttner Tamás ügyvezető igazgató vette át, az IDeaPool Kft. által elnyert " A hónap induló vállalkozása" címet pedig Seres Viktor vette át.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG