1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalások során nem csak az lehet eredmény, ha meg tudunk állapodni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy budapesti konferencián kedden.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője a Nemzeti Közigazgatási Egyetemen tartott előadásában kifejtette: lehet olyan helyzet, hogy meg tudnánk állapodni, de az nem olyan megállapodás lenne, amivel jól jár a magyar lakosság. Lehet, hogy az az eredmény, ha nincs megállapodás - tette hozzá. Varga Mihály elmondta: a kormány szerint nem befolyásolja érdemben az ország megítélését, hogy születik-e megállapodás vagy sem.

1000 éve működik az állam - ez nem elég?

"A befektetők nyilván akarnak egy garanciát a befektetéseikre. Mi azt mondjuk, hogy elég garancia a magyar állam, amely több mint ezer éve működik" - hangsúlyozta.

Leszögezte: a magyar kormány szándéka, hogy megállapodjon a nemzetközi hitelezőkkel, "de nem mindenáron". Olyan megoldás kell, amellyel a közös teherviselés mellett lehet az országot stabil finanszírozási pályán tartani - tette hozzá.     Varga Mihály elmondta: az IMF szerint a magyar pénzügyi konszolidáció jó ütemben zajlik, de lassú a növekedés. Szerintük a pénzügyi szektorra áthárított terhek miatt kevesebbet hiteleznek a bankok, ezért kevesebb a beruházás, beruházás nélkül pedig nincs növekedés, munkahelyteremtés.

Nem közgazdászokból kell állnia a kormánynak

A magyar kormány azonban meg akarja osztani a terheket – többek között a jelentős nyereséget termelő bankszektor bevonásával.  Az IMF gazdasági-elméleti síkon gondolkozik, míg a magyar kormány szerint társadalompolitikai leágazásai vannak a történetnek - magyarázta a hiteltárgyalásokért felelős miniszter.    

A kormánynak nem közgazdász professzorokból kell állnia, hanem olyan emberekből, akik a társadalmi leépülést meg tudják akadályozni. "A társadalmi béke mégiscsak egy olyan szempont, amit egy kormánynak mérlegelnie kell olyankor, amikor döntéseket hoz" - mondta Varga (aki közgazdászként végzett, és címzetes egyetemi tanár is egyben).

"A kormány a helyén van"

A tárgyalások, és a világgazdasági helyzet alakulásának különböző forgatókönyveiről szólva Varga Mihály elmondta: a kormánynak minden helyzetre fel kell készülnie, többek között arra "ha Spanyolország nem tudja bankrendszerét konszolidálni, vagy az IMF-hez kényszerül fordulni mentőhitelért".

Hangsúlyozta: "ezekkel a forgatókönyvekkel tisztában vagyunk. A kormány a helyén van, a tárgyalások folynak, és minden helyzetre fel tudunk készülni" – tette hozzá.
Magyarország gazdasági kilátásairól szólva úgy fogalmazott: Magyarország középtávon, 3-5 éves időtávlatban vissza tudja építeni azon kapacitásait, amelyeket az elmúlt években elvesztett. Ezáltal fel tud zárkózni azokhoz a visegrádi országokhoz, amelyek között korábban "éltanuló" volt – mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG