1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Varga Mihály szerint a piaci várakozásoknak megfelelően alakultak az első negyedéves hazai GDP adatai.

Két éve növekedési pályán van a gazdaság, a mostani GDP adat is ehhez igazodik - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai sajtótájékoztatóján.

A miniszter elmondta, leginkább a gépjárműipar és az építőipar volt a húzóágazat a gazdaság növekedésében, szolgáltatások területén pedig a turizmus a maga 10 százalék feletti negyedéves növekedésével. Megjegyezte, hogy versenyszféra bővüléséből adódó foglalkoztatottsági növekedés is nagyban hozzájárult a mostani eredményhez. A beruházások és a fogyasztás növekedése mellett a bizalmat nevezte meg hasonló hajtóerőnek Varga Mihály. Szerinte a lakosság és a piac részéről is megvolt a szükséges támogatás.

A következő negyedévekben is tartósan magas növekedésre számít Varga Mihály, így éves összesítésben is inkább 3 százalék feletti GDP-bővülés várható. A kormányzat ugyanakkor számol a kockázati tényezőkkel: az ukrajnai konfliktus és a görög adósságválság gazdasági hatásait is figyelik, ugyanakkor elismerik a pozitív külső gazdasági hatások eredményét, mint az olajár esése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
Litván Dániel | 2026. március 19. 10:34
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
Makro / Külgazdaság Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 14:35
Bár az iráni válság miatt az Egyesült Államok vezetésének most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy újabb frontot nyisson, a Kuba feletti hatalomátvétel továbbra sem kerül le Donald Trump célkeresztjéről. A karibi ország egyre mélyebb válságba sodródik, az amerikai elnök szankciói az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Trumpnak eközben azért is fájhat a feje, mert a Hormuzi-szoros blokádja miatt akár 200 dollárig is kilőhetnek a hordónkénti kőolajárak.
Makro / Külgazdaság Gondterheltek az euróövezet tagállamai: a fogyasztói árakról van szó
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:12
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Villanyszerelő céget vásárolt Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:47
A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Leányfalura.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG