7p
Bár Orbán Viktor miniszterelnök néhány napja úgy nyilatkozott, dolgoznak azon, hogy más szektorokra is kiterjesszék a vasárnapi pihenőnapot, lapinformáció szerint már régóta zajlott a boltzár visszavonásáról szóló döntés előkészítése. Ha a parlament ma kivételes eljárásban megszavazza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonását, lesznek olyan üzletek, amelyek már most vasárnap kinyitnak.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a kormányülés szünetében tartott rendkívüli sajtótájékoztatón 2016. április 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hétfő délelőtt Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jelentette be, hogy a kormány azt javasolja, a parlament vonja vissza a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényi szabályozást.

Rogánnénak sem tetszett

Rogán Antal az ATV-nek elárulta, hogy legkevésbé a nőket sikerült meggyőzniük az elmúlt egy évben arról, hogy helyes a vasárnapi munkavégzés tilalma. Mint kifejtette, saját családjának nő tagjai, köztük a felesége sem feltétlenül értett egyet a vasárnapi boltzárral.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hétfői bejelentésen elmondta: a forgalom szerkezetében alapvető változás nem következett be, visszaesést nem okozott a márciusban életbe lépett intézkedés, sőt: 5,6 százalékkal bővült a forgalom 2015-ben. A nem élelmiszerek területén valamivel nagyobb volt a bővülés, mint az élelmiszerek terén. Nem voltak elbocsátások a kiskereskedelemben, ezek a félelmek nem igazolódtak be - mondta a miniszter.

Rég készültek rá

Bár Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken még azt mondta, további szektorokra is kiterjeszthetik a vasárnapi pihenőnapot, a Népszabadság értesülése szerint már több mint egy hete miniszterek bevonásával zajlott a vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló döntés előkészítése. A napilap információja szerint a vasárnapi Fidesz-elnökségi ülés volt az első olyan tanácskozás, ahol már szinte tényként hangzott el: a kormány visszalép.

Az elnökségi tagok között is akadtak, akik meglepődtek. Az elnökségi álláspont olyannyira titkos volt, hogy Tuzson Bence kormánykommunikációért felelős államtitkár még tegnap reggel az ­ATV-ben is a vasárnapi zárva tartás mellett érvelt, sőt annak kiterjesztéséről beszélt. Erről a Privátbankár.hu is beszámolt, részleteket itt olvashat >>>>

Ha meg kell húzni a ravaszt

A Népszabadság információ szerint zárt körben hetek óta téma a vasárnapi boltzár feloldása, azt mérlegelték, hogy még az ­MSZP-s aláírásgyűjtés megkezdése előtt visszakozzanak-e. Ezt kisebb presztízsveszteségnek ítélték, mint a biztos bukást a népszavazáson.

Orbán Viktor, Habony Árpád és Rogán Antal hetek óta írta a lehetséges „hátraarc” forgatókönyvét abban a szellemben, hogy a „pillanatnak kell uralnia a politikát”. Az előkészítésben Varga Mihály is részt vett, ő kapta Rogán mellett a feladatot, hogy készítse elő a jogszabályt. Orbán azzal adta ki a munkát: „Jó, ha a töltény a tárban van. Hátha meg kell húznunk a ravaszt”– írja a napilap.

Miért utáltuk a vasárnapi zárva tartást?

A zárva tartás bevezetésekor is népszerűtlen volt, és nem békélt meg vele a többség azóta sem. Mi lehetett a bevezetés háttere, mik voltak érvek és az ellenérvek? Mi a bő egy éves tesztelés eredménye? A Privátbankár elemzését itt olvashatja >>>>

Már ma meg is szavazhatják

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága hétfő este a  kormány által beterjesztett formában fogadta el nagy többséggel a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály visszavonását célzó javaslatot, a testületben csupán a pótlékok növelésének lehetőségéről alakult ki éles vita.

A testület két kereszténydemokrata képviselő tartózkodása mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el a kedden, kivételes eljárásban szavazásra bocsájtandó előterjesztést, miután lefolytatta a részletes vitát.

Mi lesz a pótlékkal?

A javaslathoz több ellenzéki módosítás is érkezett, amelyek a vasárnapi bérpótlékot 100 százalékra emelték volna, ám a kormányoldal úgy vélekedett: a népszavazás akkor küszöbölhető ki, ha az eredeti jogszabály hatályba lépése előtti állapotot állítják vissza, olyan formában, ahogy azt a népszavazás eredményezte volna. A pótlékok kérdése majd utána orvosolható.

Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke, valamint Répássy Róbert fideszes alelnök egyaránt arra mutatott rá, hogy az ellenzék olyan módosító javaslatokat adott be, amelyeket az általuk kezdeményezett népszavazás eredményesség esetén kizárt volna. Az ugyanis az eredeti, 2015. március 14-ei állapotot nemcsak visszaállította volna, hanem három évre be is betonozza, megkötve a jogalkotó kezét.

Akkor pedig nem 100, hanem 50 százalékos pótlék járt a vasárnapi munkáért. Ezért kívánják az eredeti állapotot visszaállítani, közben a kormány tárgyalást kezd a szakszervezetekkel a későbbi pótléknövelésről.

Lázár és Semjén szembemegy Orbán akaratával

A Fidesz-frakció támogatja a kormány kezdeményezését a jogszabály visszavonására. Kósa Lajos azt mondta, nem tartják vereségnek a döntést, bár "az kétségtelen kudarc, hogy ez embereket nem tudtuk meggyőzni egy olyan intézkedés helyességéről, amely meghozta a hozzá fűzött reményeket".

Az Index.hu úgy tudja, Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter nemmel szavaz majd a törvény visszavonására. A portál szerint Lázár a hétfői kormányülésen nem támogatta a boltzár feloldását, és Balog Zoltán erőforrás-miniszterhez, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez hasonlóan továbbra is kitart amellett, hogy jó lépés volt annak bevezetése.

Semjén Zsolt egyébként már hétfőn is világosan kijelentette: frakciója nem szavazza meg, tartózkodni fog a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról tartandó parlamenti szavazáson. Harrach Péter a döntésre reagálva kiemelte: továbbra is fenntartják eredeti álláspontjukat, miszerint a szabad vasárnap a munkavállalók szempontjából külön értéket képvisel.

Az Index pedig arról írt, hogy Lázár is egyelőre hajlandó a frakcióállásponttól eltérni, és vállalja annak következményeit is.. A miniszter egyébként az utóbbi két kormányinfón is világossá tette álláspontját, hogy a vasárnap maradjon munkaszüneti nap. Erről bővebben itt olvashat >>>>

Kinyitnak

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a kormány döntésére azt mondta, ésszerű döntést hoztak. Részletek >>>>

A bejelentés után több üzletlánc is reagált már. Hétfőn azt közölték: vizsgálják a vasárnapi zárva tartás visszavonásáról szóló javaslatot. Ugyanakkor akad olyan lánc, amelyik már a héten kinyitná az összes boltját vasárnap, mások viszont kivárnak.

A Hervis például már most vasárnap kinyitja minden magyarországi üzletét. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél azt mondták: a vasárnapi zárva tartás eltörlése esetén arra fognak törekedni, hogy megteremtsék az újranyitás feltételeit. A vasárnapi nyitvatartás ugyanakkor - ahogy a törvény bevezetését megelőzően - csak azokat az áruházaikat fogja érinteni, ahol a vásárlói visszajelzések ezt indokolják.

Kivárnak

A CBA Kereskedelmi Kft. közölte: minden tekintetben tiszteletben tartják az Országgyűlés döntését. Amennyiben további konkrétumok napvilágot látnak, akkor tudnak cselekvési tervet megalkotni, a változásra való felkészülést megkezdeni - áll a válaszukban.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. arról tájékoztatott, a törvénymódosítási javaslatot vizsgálják.

A Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. pedig azt közölte: tudomásul veszik a törvény módosítását, és annak hatályba lépését követően az abban foglaltaknak megfelelő gyakorlatot fognak folytatni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG