3p
Az új és a régi módszertan szerint számolva is nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban. Mindkét adat jobb lett az első becslésnél.

Tavaly július 1-jétől átalakult a dohánytermékek kiskereskedelmének szerkezete. Egyidejűleg a kiskereskedelmi adatok forrásában is változás következett be: 2013 júliusától rendelkezésre állnak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. teljes körű adatállományai. Ezért az idősorban törés állt elő: 2014 első hat hónapjának kiskereskedelmi adatai a fentiek miatt nem összehasonlíthatók 2013 első hat hónapjának adataival - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az összehasonlíthatóság érdekében a KSH most a korábbi mintavételes adatgyűjtés adatait is közöli: a második becslés szerint idén júniusban 1,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.

A dohánykereskedelem átalakulásával párhuzamosan kialakított online pénztárgéprendszer hatására a bevallott forgalom is megnőtt. Az új adatforrás alapján 2014 júniusában 2013 júniusához képest 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene. (Az augusztus elején publikált első becslés ennél valamivel kisebb számokat közölt.)

Húznak az élelmiszerboltok

A KSH adatai szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 6,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,1, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,6 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene júniusban 6,2 százalékkal nőtt. Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a forgalom döntő hányadát (77,9%) az élelmiszer jellegű vegyesüzletek adták, ahol az értékesítés volumene 6,3 százalékkal csökkent, miközben az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké – a dohány-kiskereskedelmet érintő jogszabályi változások miatt – 123,8 százalékkal volt több, mint 2013. júniusban.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene júniusban 1,1 százalékkal emelkedett 2013 hasonló időszakához képest. Növekedtek az eladások a textil-, ruházati és lábbeli- (18,6%), a használtcikk- (9,0%), az iparcikk jellegű vegyes- (5,2%), valamint a gyógyszer-, gyógyászatitermék- és illatszerüzletekben (2,1%). A forgalom az előző évinél kisebb volumenű volt abútor-, műszakicikk- (5,7%) és a könyv-, számítástechnikai, egyéb iparcikk üzletekben (8,5%).

Többet is tankolunk

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron júniusban 727 milliárd forint volt, 34 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. 2014. júniusban az országos kiskereskedelmi forgalom közel fele az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben (47,0%), egyharmada (34,3%) a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, a fennmaradó 18,7 százalék pedig az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott.

A korábbi időszakhoz hasonlóan folytatódott a bővülés (41,1%) az árucikkek széles körére kiterjedő csomagküldő és internetes kiskereskedelemben. Az üzemanyagtöltő állomások forgalma júniusban nőtt, volumene 4,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. 

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai júniusban 0,3 százalékkal emelkedtek.
2014. január–júniusban a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 6,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a statisztikai hivatal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG