2p
Lemondta a jövő hétre tervezett moszkvai látogatását szombaton a brit külügyminiszter.
Boris Johnson. Forrás: Wikimedia commons

Boris Johnson hétfőn látogatott volna Moszkvába, ahol munkaebéden vett volna részt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, és közös sajtótájékoztatót is tartottak volna. Johnson találkozott volna orosz emberi jogi aktivistákkal és a helyi brit üzleti érdekeltségek vezetőivel is.

Személyében öt év óta először látogatott volna brit külügyminiszter Moszkvába. Legutóbb William Hague járt az orosz fővárosban 2012-ben.

A brit külügyminisztérium szombati bejelentése szerint azonban Nagy-Britannia elítéli, hogy Oroszország még az ártatlan civilek elleni múlt heti vegyifegyver-támadás után is védi Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét. A közlemény felszólítja Oroszországot, hogy minden lehetséges módon segítse elő a politikai rendezést Szíriában, és működjön együtt a nemzetközi közösség többi országával annak érdekében, hogy soha ne ismétlődhessenek meg a sokkoló múlt heti események.

A brit külügyminiszter szerint a szíriai fejlemények alapvetően megváltoztatták a helyzetet. Johnson elsődleges fontosságú feladatának most már azt tekinti, hogy az Egyesült Államokkal és másokkal együttműködve összehangolt nemzetközi támogatást alakítson ki a szíriai tűzszünet megteremtéséhez és a politikai folyamat élénkítéséhez a hét vezető ipari hatalom (G7) április 10-11-én esedékes külügyminiszteri találkozója előtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG