1p
Világszerte egyre több jegybank függetlenségét veszélyezteti a politikai nyomásgyakorlás - mondta a Bundesbank, a német központi bank elnöke a frankfurti tőzsdét üzemeltető társaság évnyitó rendezvényén. Példaként Japánt és Magyarországot említette.

A tokiói kormány, amely nemrég 20 ezer milliárd jenes gazdaságélénkítő csomagot jelentett be, korábban többször is újabb erőteljes monetáris lazítóintézkedéseket sürgetett a jegybank részéről, amely a múlt évben többször növelte eszközvásárlási programjának mértékét. Abe Sindzó miniszterelnök 2 százalékos inflációs cél meghatározását várja a nemzeti banktól, amelyet a kabinet és a jegybank hamarosan  közös nyilatkozatban rögzíthet.

Jens Weidmann a Bundesbank honlapján közölt beszédében egyebek között kifejtette, hogy aggasztó folyamatok figyelhetők meg "például Magyarországon és Japánban". A távol-keleti országban az új kormány erőteljesen beavatkozik a jegybank ügyeibe, az eddiginél is agresszívabb pénzpolitikát követel és a jegybanki autonómia megszüntetésével fenyeget.

A jegybankokra egyre több felelősséget ruháznak át, a szorosan vett felhatalmazásukhoz nem tartozó feladatokat is rájuk terhelnek. A gazdasági válság során a pénzügyi rendszer működőképességének fenntartását, a konjunktúra élénkítését, az államháztartás finanszírozási költségeinek csökkenését és az állami fizetőképesség megőrzését szolgáló intézkedéseket sürgetnek a jegybankoktól, pedig bevonásuk a válságtünetek enyhítésébe nem vezet fenntartható eredményhez - véli a Bundesbank elnöke.

Jens Weidmann

A politikai beavatkozási kísérletek következményeképpen egyre inkább átpolitizálódhat az árfolyam alakulásának kérdése. A nemzetközi pénzügyi rendszer mostanáig leértékelési versengés nélkül kapaszkodott ki a válságból. Nagyon "remélem, hogy ez így is marad" - fejtette ki Jens Weidmann.

A Weidmann által említett "árfolyam-átpolitizálódásnak" valóban kiváló példája Magyarország, ahol a korábban a jegybank jelenlegi vezetése és a kormány közötti ellentétek, újabban pedig a (miniszterelnök által javasolt) új jegybankelnök és a kormány között várható együttműködés borzolja a kedélyeket a devizapiacon. A forint árfolyamának várható alakulásával kapcsolatos friss londoni elemzések >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG