3p

Nagyon úgy tűnik, hogy 10 milliárd euróért nem engedne a vétókból a magyar kormány, most már az összes pénzt meg akarják szerezni. De nem biztos, hogy Brüsszelben jól fogadják ezt az újabb húzást.

Tegnap - tehát december 12-én, kedden - arról szóltak a brüsszeli hírek, hogy bármelyik pillanatban elfogadhja az Európai Bizottság a magyar igazságügyi reformot, és ennek nyomán feloldhatja közel 10 milliárd eurónyi Magyarországnak szánt uniós pénz befagyasztását. Később aztán a Népszava újabb információkat közölt, amelyek szerint erre kedden nem, csak szerdán, azaz ma kerülhet sor, miután a parlament megszavazza, a Magyar Közlönyben pedig kihirdetik a reformcsomag utolsó, a Bizottság által kért elemét, amely a magyar bírák az Európai Unió Bíróságához fordulását "akadálymentesítené".

És mi a helyzet ma? Ami biztos, hogy a parlament tegnap nem szavazott az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, a Magyar Közlönyben sem jelent meg tehát ilyesmi (ráadásul a szavazás után még az államfőnek is alá kellett volna írni kihirdetés előtt a törvényt).

Ez a feltétel tehát nem teljesült, de nagyon úgy tűnik, az Orbán-kormány dupla vagy semmit játszik a Bizottsággal, ugyanis tegnap Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Bloombergnek adott interjújában gyakorlatilag azt jelentette ki, hogy Magyarország csak akkor hajlandó átengedni az Ukrajnának tervezett négyéves, 50 milliárdos uniós finanszírozási programot, ha nemcsak ezt a 10 milliárd eurót, de az összes, nagyjából 30 milliárd eurónyi Magyarországnak járó uniós forrást feloldják a zárolás alól.

Meddig tűri a zsarolást Brüsszel? Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen találkozója a Karmelita kolostorban 2022. május 9-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Meddig tűri a zsarolást Brüsszel? Orbán Viktor miniszterelnök és Ursula von der Leyen találkozója a Karmelita kolostorban 2022. május 9-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ráadásul a másik, Magyarország által blokkolt közös ügyben, az Ukrajnával történő csatlakozási tárgyalások kérdésében még ezután sem változtatna a magyar kormány az álláspontján, azt ugyanis továbbra is "vörös vonalnak" nevezte Orbán Balázs is. A politikai igazgató ráadásként még megemlítette, hogy Magyarország még további, határvédelemre és gazdaságfejlesztésre fordítható új forrásokat is vár Brüsszeltől.

Márpedig ez elég veszélyes játék, ugyanis Ursula von der Leyen bizottsági elnök és a Bizottság már így is össztűz alá került az Orbán Viktorrral történő kiegyezést ellenző körökből, Von der Leyen jövő évi újraválasztását is veszélyeztetheti ez az ügy.

A Politico szerda reggeli brüsszeli hírlevele szerint az indulatok tovább forronganak. Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője szerint az uniós vezetőknek akár Magyarországot megkerülve is el kell fogadniuk az Ukrajnának szánt segélysocsmagot, a szociáldemokrata vezető Iratxe García pedig úgy nyilatkozott, hogy

"ha most beadjuk a derekunkat Orbánnak, akkor továbbra is zsarolni fog minket".

Hasonló jelzések jöttek szinte az összes európai parlamenti frakciótól, az elhúzódó "zsarolási ügy" pedig tovább erősítheti azokat a törekvéseket is, hogy több területen megszüntessék az egyhangú döntések követelményét az Unió működésében, hogy a jövőben egyetlen ország se játszhasson ilyen játékot.

Egy vezető tisztviselő viszont úgy fogalmazott:

"Lehetséges a megoldás. Valamit adnunk kell [Orbán Viktornak]. Ez fáj, de a dolgok már csak így mennek. Késélen táncolunk a megegyezés ügyében."

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG