2p

Május óta nem látott szintre szökött a németeknél a regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma.

A Robert Koch Intézet ma reggeli jelentése szerint az elmúlt 24 órában 1510 új esetet találtak. Ennél magasabb értéket utoljára május elsején jegyeztek fel, amikor 1639 új fertőzöttet diagnosztizáltak egyetlen nap alatt.

Egy kislány érkezik a tanévkezdésre  a Wiesbaden melletti Taunussteinben Hessen tartományban 2020. augusztus 18-án . EPA/RONALD WITTEK
Egy kislány érkezik a tanévkezdésre a Wiesbaden melletti Taunussteinben Hessen tartományban 2020. augusztus 18-án . EPA/RONALD WITTEK

Újabb hullám?

Németországban április elején pörgött csúcsra járvány – akkor több mint hatezer vírushordozót regisztráltak naponta –, azóta sokáig érezhetően csökkent az esetszám. Emiatt a korlátozások egy részét fel is oldották.

Július vége óta ugyanakkor ismét emelkedik az új fertőzések száma.

Bár a közelmúltban a tesztelések száma is emelkedett, az esetszám növekedése nem csak erre vezethető vissza, közölte az intézet a Spiegel szerint.

A reprodukciós ráta 1,06. Ez az érték azt mutatja meg, hogy egy fertőzött átlagosan hány embernek adja át a vírust.

Németországban eddig összesen 227 ezer koronavírusos esetet (szürke görbe) regisztráltak, a halálos áldozatok száma 9243 (fekete görbe) – az elmúlt nap heten vesztették életüket. 204 ezren meggyógyultak (zöld görbe).  

 

A koronavírus-járvány esetszámai Németországban, 2020. február-augusztus (szürke: fertőzöttek, zöld: gyógyultak, sárga: aktívak, fekete: elhunytak. Forrás: Die Welt, printscreen)
A koronavírus-járvány esetszámai Németországban, 2020. február-augusztus (szürke: fertőzöttek, zöld: gyógyultak, sárga: aktívak, fekete: elhunytak. Forrás: Die Welt, printscreen)

A grafikon is azt mutatja, hogy a regisztrált fertőzöttek összlétszáma július vége óta a korábbinál ismét meredekebben emelkedik. Az aktív fertőzöttek száma (sárga görbe) szintén növekedésnek indult, ugyanakkor még nagyon messze van az áprilisi értékektől.

A közelmúltban a regisztrált új esetek számának növekedését jelentették számos más országból, amelyek emiatt ismét korlátozásokat vezettek be.

          

Ami a többi nagy európai országot illeti, az Egyesült Királyságban 41,5 ezren, Olaszországban 35,4 ezren, Franciaországban 30,4 ezren, Spanyolországban pedig 28,6 ezren hunytak el a koronavírussal összefüggésben. (A brit kormány nemrég ötezerrel lefelé korrigálta az áldozatok számát – a szerk.)

Az egyetlen, a járvány egész ideje alatt karanténmentes nyugati államban, Svédországban 5790 áldozatot regisztráltak. (Háttéranyagunkat a svéd helyzetről itt olvashatják.)

Globálisan a diagnosztizált fertőzöttek száma 22,1 millió. 781 ezren vesztették életüket, 14,1 millióan meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG