Cikkek
Cikkek
Jelentősen nőtt a román államadósság
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 18:35
A román államadósság nyolc hónap alatt 26 százalékkal nőtt augusztus végéig annak ellenére.
A román pénzügyminisztérium adatai szerint augusztus végén 138,2 milliárd lejre (32,9 milliárd euróra) rúgott az államadósság, bár augusztusban 600 millió lejjel csökkent A román bruttó nemzeti össztermék (GDP) 27,7 százalékát tette ki, ami hat százalék ponttal több, mint tavaly év végén.
A román állam 2009-ben a helyi bankoktól és a nemzetközi pénzügyi intézetektől egyaránt jelentős hiteleket vett fel, hogy ellensúlyozza a központi költségvetés bevételkieséseit.
A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap szerint Románia elméletileg akár megkétszerezheti államadósságát, hiszen az EU a GDP-hez viszonyítva 60 százalékban állapította meg az engedélyezett államadósság felső határát. Az újság szerint azonban Románia számára elsősorban az államadósság gyors ütemű növekedése jelent problémát, valamint az, hogy a felvett hiteleket szinte teljes egészében a fizetések és nyugdíjak kifizetésére költik, a beruházások pedig továbbra is viszonylag alacsony szinten maradnak.
Románia márciusban kötött a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében két évre szóló, 20 milliárd euró értékű többoldalú készenléti hitel megállapodást.
Romániát megbüntetik, ha megváratja az IMF-et
Megbukott a román kormány
Románia nem vár a Nabucco-ra - saját vezetéket építMTI
Cikkek
A nők vesztettek legtöbbet a rendszerváltással
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 18:12
Az emberek többsége magát és az országot is a rendszerváltás vesztesének tartja - állapította meg az Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt. által a rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából készített felmérés. A megkérdezettek csak 19 százaléka látja úgy, hogy azzal az ország nyert
Cikkek
Törvényt faragna a kormány a banki kódexből
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 17:59
A kormány kötelezné a bankokat arra, hogy a hitelszerződések módosításáról 60 nappal korábban tájékoztassák az ügyfeleket
Cikkek
Fektessen Európába - most diszkont áron
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 17:35
Nyíltvégű, hároméves futamidejű, tőkevédett befektetési alapot indít a Budapest Alapkezelő, amelynek hozama a legnagyobb európai részvények teljesítményétől függ
Cikkek
A nemzetközi trendet követte a BÉT
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 17:26
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,29 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 21.404,27 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények ára enyhén emelkedett az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy fogalmazott, hogy a lanyha forgalom mellett alig változtak a részvényárfolyamok. Az emelkedő trendet az amerikai tőzsdenyitás pozitív hangulata indukálta. A kereskedést hétfőn lényegében sem nyilvánosságra hozott makrogazdasági adatok, sem vállalati jelentések nem befolyásolták.
A Mol 210 forinttal, 1,31 százalékkal 16.300 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 110 forinttal, 1,96 százalékkal 5.730 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,73 százalékkal 823 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 340 forinttal, 0,86 százalékkal 39.850 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 233,5 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,38 százalékkal 21.100 forintra emelkedett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.028,90 ponton zárt hétfőn, ez 4,76 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Lisszabon elvonta a figyelmet a bővítésről
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 17:22
Az EU legutóbbi két bővítési hullámát nem kísérte a politikai integráció mélyülése, amely a korábbi bővítésekre jellemző volt
Cikkek
A litvánok is csökkentik a szociális kiadásokat
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 16:51
A litván kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetési tervezetét, amely a bevételek várt hanyatlása miatt csökkenti a kiadásokat. Eközben arról is döntött, hogy 2010-ben mérsékli a vállalati nyereségadót - ez derül ki a balti állam pénzügyminisztériumának közleményéből.
A kormány úgy döntött, hogy vállalati nyereségadót a jelenlegi 20 százalékról jövőre 15 százalékra csökken, a kisvállalkozások esetében az adószint 15 százalékról 7,5 százalékra mérséklődik.
A közalkalmazotti bérek csökkentésével és számos szociális kedvezmény megnyirbálásával a kormány 5,18 milliárd litas (875 millió dollár) államháztartási hiányt irányzott elő, ami a bruttó hazai termék (GDP) 6,21 százaléka. Litvániában az idei GDP-arányos államháztartási hiány várhatóan 9,5 százalék lesz.
A jövőre várt költségvetési bevétel 13,15 milliárd litas, a kiadás 18,34 milliárd litas lesz. A világgazdasági recesszió súlyosan érintette a litván gazdaságot, amely meredeken esett az idei első félévben: a GDP 12,6 százalékkal csökkent az első negyedévben és 20,2 százalékkal a másodikban éves szinten.
Litvánia gyűjtögetni kezd a hitelpiacokon
EBRD: botladozva, de kezdünk kilábalni
Cikkek
Erősödött a forint a kamatvágás hírére
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 16:46
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn kora délután, sokkal inkább a térséggel szemben javuló bizalom, mint a várakozásoknak megfelelő mértékű jegybanki kamatvágás hatására.
Az eurót hétfőn délután négy órakor 265,74 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a péntek délután négy órai 267,45 forinttal. Az árfolyam a 266,60 forint közvetlen közelében ingadozott a jegybank kora délutáni kamatdöntéséig, amely időben egybeesett a lengyelországi ipari termelési adatok közzétételével. A lengyel ipari termelés szeptemberben 1,3 százalékkal csökkent éves bázison, szemben az elemzők által várt 2,2 százalékos átlaggal. Havi bázison az ipari termelés 15,0 százalékkal nőtt. A kamatvágást követő egy órában a forint a 266,60 forintos euró árfolyam környékéről 265,60 forint környékére erősödött, miközben a lengyel zloty 4,20-as euróárfolyam feletti szintről 4,19 alá erősödött.
A dollárt 178,05 forinton jegyezték 1,4918 dolláros euró árfolyam mellett délután négy órakor a péntek délutáni 179,74 forint és 1,4867 euró/dollár után.
A svájci frank jegyzése 175,35 forint 176,19 forint után, 100 japán jent pedig 196,69 forinton jegyeztek 197,55 forint után.
A megkérdezett kereskedők a forint erősödését a kedvező lengyel adatok bizalomjavító hatásának tulajdonították, mivel a kamatvágás mértéke megfelelt a várakozásoknak, és a jegybanki tájékoztatón sem hangzott el semmi olyan utalás, ami a jegybank politikájának megváltozására utalt volna.
Hétfőn az európai tőzsdék lendületes indexemelkedéssel nyitottak, már a kereskedés kezdete után fél órával egy százalékot meghaladó nyereségeknél tartottak, amit a nap folyamán többé-kevésbé meg is őriztek. Az amerikai tőzsdék is mérsékelt indexemelkedéssel kezdtek negyedéves vállalati beszámolói periódussal kapcsolatos "eredmény-optimizmusnak" köszönhetően, de később korrigáltak, a piacon az óvatosabb magatartás kerekedett felül. Az eredménybeszámolók ugyan többnyire biztató adatokat vonultatnak fel, táptalajul szolgálva a gazdasági fellendülésbe vetett bizalom erősödésének, de az összkép még nem elég meggyőző a kockázatvállalási hajlandóság teljes kibontakozásához.
A pozitív nemzetközi befektetői hangulat mérsékelten erősödő tendenciát kölcsönöz a feltörekvő devizáknak, erősítve a nyersanyagforrás országok devizáit és a feltörekvő térségek magasabb hozamot nyújtó, de egyben kockázatosabb devizáit is.
A forint árfolyamát továbbra is alapvetően a nemzetközi befektetői bizalom alakulása határozza meg, követve az euró/dollár árfolyamot, de befolyásolhatja a jegybanki kamatcsökkentéseknek a várakozásoktól eltérő mértéke és ütemezése is.
Az euró/dollár árfolyam további alakulása szempontjából a piac a makrogazdasági alapok miatt lehetőséget lát az 1,5000 dolláros árfolyam áttörésére, amit azonban erősen fékez az EU pénzügyminiszterek luxemburgi találkozójától várt nyilatkozat az erős euró export-iparágakra gyakorolt hátrányos hatásáról. A forint árfolyama a következő napokban a 265-266 forintos euróárfolyam környékén mozoghat néhány forintnyi tartományon belül.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Cikkek
Tízezerért árulja kötvényeit az OTP
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 16:40
Az OTP Bank egyéves futamidejű, évi fix 6,5 százalék kamatozású kötvényeket értékesít nyilvános forgalomba hozatal útján.
Az OTP 2010/XVI jelzésű sorozat második részletét képező, 10 ezer forint névértékű értékpapírokat október 19-22. között lehet jegyezni. A 2010. október 16-án lejáró kötvények bruttó kibocsátási ára 99,41 százalék, bruttó hozama (EHM) 7,25 százalék. A jegyzésben kizárólag természetes személyek vehetnek részt, valamint a másodpiaci likviditás biztosítása érdekében a forgalmazó OTP Bank.
A sorozat első részletéből az október 16-án zárult jegyzés során több mint 2,542 milliárd forint össznévértékben jegyeztek, ezt mind elfogadta a bank. A kötvények bruttó kibocsátási ára 99,30 százalék, az EHM 7,25 százalék volt.
BÉT: a hazai részvény maradjon itthon! MTI
Cikkek
Hatékonyabb üzemanyagcellákon dolgoznak
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 16:20
Új összetételű anyaguk lehetővé teszi, hogy a polimer-elektrolit membrános üzemanyagcellák magasabb hőmérsékleten, olcsóbb fém felhasználásával működjenek - közölték kanadai kutatók a Nature Chemistry című szaklap internetes változatában.
Az üzemanyagcella a kémiai energiát közvetlenül alakítja át elektromos energiává: hidrogént és oxigént egyesít vízzé, miközben elektromos energia termelődik. A jelenleg használt polimer-elektrolit membrános (PEM) üzemanyagcellák csak 90 Celsius fok alatt képesek a hidrogén átalakítására, amelyhez platinát alkalmaznak.
George Shimizu, a Calgary Egyetem kémikusa és kollégái azonban új anyaguk segítségével elérték, hogy akár 150 Celsius fokig használható legyen a PEM üzemanyagcella, így olcsóbb fémet is alkalmazhatnak bennük a jövőben, és az energiatermelés hatékonysága is emelkedik. A magasabb hőmérsékletet az tette lehetővé, hogy víz helyett magasabb forráspontú anyagot vettek igénybe a kutatók, amelyet egy különleges molekuláris vázban ejtettek csapdába. Shimizu tavaly nyújtotta be szabadalmaztatásra új módszerét az Egyesült Államokban.
Drágám, fűtsünk vagy főzzünk a kvótánkból?
Két hét nyugalom után újra drágább az autózásMTI
Cikkek
Több mint kémillióba kerül egy parkoló automata
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 15:08
Nettó 165 millió forintos árajánlatával a DBM Banktechnikai Kft. és a Magyar Plastiroute Kft. nyerte a IX. kerületben telepítendő 78 parkoló automatára kiírt nyílt közbeszerzést, amelyet a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. írt ki; az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A telepítés nem csak az automaták felszerelését, és üzembe helyezését, hanem táblák le- és felszerelését, útburkolati jelek festését, valamint 1.750 darab parkolást gátló oszlop elhelyezését jelenti. A nyílt közbeszerzésre 3 ajánlat érkezett, ezek közül az összességében legelőnyösebb lett a nyertes, de döntően az ár esett a latba az értékelésnél.
A munka egyik részét végző DBM Banktechnikai Kft. nettó 113 millió forintért vállalta azt, aminek a becsült ellenértéke nettó 140 millió forint volt. A másik nyertes Magyar Plastiroute Kft. pedig nettó 52 millióért vállalta, az ugyan csak nettó 140 millió forintra becsült munkát. Így egy automatára nettó 2,1 millió forint telepítési, és üzembe helyezési költség jut.
Két hét nyugalom után újra drágább az autózás
Télen jobb a motor - már csak a casco miatt is
A biztonság ára: rossz reflex csapdájában a casco
MTI
Cikkek
Magánkézben az érdi orvosi ügyelet
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 14:59
Magánvállalkozásban sürgősségi központi orvosi ügyeleti centrum nyílik Érden, az új intézmény 85 ezer helyi és környékbeli lakos ellátásáról gondoskodik - közölte a központ ügyvezetője az MTI-vel.
Vitárius Ferenc elmondta, hogy a 120 millió forintos beruházás az International Ambulance Service Kft. valósította meg. A város területén megvásárolt telekre egy háromszintes, összesen 320 négyzetméternyi intézményt épített. Itt mostantól három orvos teljesít napi 24 órás szolgálatot és indokolt esetben két terepjáró kocsival, mentőfelszereléssel a helyszínre mennek, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak a társadalombiztosítási rendszerben. A centrum működtetésére a helyi önkormányzattal kötöttek megállapodási szerződést.
A jelenleg is működő régi központi ügyeleti centrum épülete elavult, szűkösnek bizonyult, ezért az új intézmény működésének megkezdésével párhuzamosan egy részét lezárják és az önkormányzat uniós forrásokból felújítja a központot.
Az új intézmény felső szintjén magánrendelésre rendezkednek be, itt bőrgyógyászati, allergiológiai és gyermekpszichiátriai panaszok orvoslását végzik majd - közölte Vitárius Ferenc.
H1N1-oltóanyag: óriási a balhé Németországban
Terhes nők, gyerekek: H1N1-vakcina stop?!
Gyógyszerautomaták: engedélyezett tiltás?
A súlyos bajra nem gyógyszer a homeopátia MTI
Cikkek
Meglódult a lengyel ipari termelés, nőtt az orosz GDP
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 14:48
Lengyelországban a szeptemberi ipari termelés 15,0 százalékkal meglódult augusztushoz képest az augusztusi alig 0,1 százalékos növekedés után, jelentette a lengyel statisztikai hivatal.
A tavaly szeptemberi szinttől 1,3 százalékkal elmaradt az ipari kibocsátás, noha az elemzők nagyobb, 2,2 százalékos csökkenéssel számoltak.
Oroszországban az ipari termelés mellett a GDP is nőtt szeptemberben - közölte Andrej Klepacs orosz gazdasági miniszterhelyettes. A múlt héten hozták nyilvánosságra, hogy a szeptemberi ipari termelés 5,1 százalékkal bővült augusztushoz képest. A hivatalos GDP-adatot a napokban ismertetik.
Idén január és augusztus között a bruttó hazai termék (GDP) 10,2 százalékkal csökkent éves szinten. Az orosz kormány 8,5 százalékos idei gazdasági visszaeséssel számol.
Medvegyev segítséget ajánl Ahmadinezsádnak
MTI
Cikkek
Az ombudsmannak nem tetszik a sztrájktörvény
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 14:46
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) még nem érkezett meg az ombudsman sztrájktörvénnyel kapcsolatos beadványa, de ezenkívül is három ezzel kapcsolatos beadvány van a testület előtt - közölte az MTI megkeresésére Sereg András, az Ab sajtófőnöke.
Szabó Máté múlt héten jelentette be, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert álláspontja szerint a két évtizede megalkotott sztrájktörvény elavult, súlyos hiányosságai vannak, és ez hátrányosan érinti a munkaadók és munkavállalók közti konfliktusokban közvetlenül nem érintett állampolgárok széles körét. Az ombudsman többek között azt is kifogásolja, hogy a jelenlegi törvényben nem egyértelmű, mit jelent az elégséges szolgáltatás biztosítása.
Sereg András ugyancsak az MTI érdeklődésére elmondta: a sztrájktörvénnyel legutóbb szeptember 22-i ülésén foglalkozott az Alkotmánybíróság. Akkor egy indítványt formai okok miatt elutasított, mert azt érdemben nem lehetett elbírálni.
A sajtófőnök ismertette: jelenleg három indítvány van a testület előtt sztrájkügyben. Ezek a sztrájk folyamatának szabályozásával, illetve a sztrájkkal összefüggő, államigazgatási szerveknél létrejövő megállapodásokra, továbbá a rendvédelmi, rendészeti szervek sztrájkjogával kapcsolatos.
Százmilliót vettek ki a sztrájkolók az adófizetők zsebéből
Sokan sztrájkolnak-e? Gaskó szerint igen, a MÁV szerint nem
Van kiút a vasutas sztrájkból! MTI
Cikkek
Százmilliót vettek ki a sztrájkolók az adófizetők zsebéből
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 14:37
Becslések szerint 100 millió forint körüli veszteséget okozott a MÁV-csoportnak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkja - közölte a MÁV Zrt. az MTI érdeklődésére.
A veszteség a menetjegybevétel kieséséből, a visszatérített jegyárakból, a vasúti bérletek elfogadása miatt a Volán-társaságokkal való elszámolásból, illetve a teherforgalom kiesése miatti pályavasúti díjak elmaradásából származik.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
MÁV: vége a sztrájknak
Van kiút a vasutas sztrájkból!
Gaskó menti a vasutat, a sztrájkról a MÁV tehet?
MTI
Cikkek
Engedtek a nyomásnak: mégis lesz tejalap
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 14:29
A jövő évi agrárköltségvetés terhére 280 millió eurós tejalap létrehozását javasolja az Európai Bizottság az uniós tagországok nagy része és az Európai Parlament nyomására - jelentette be a testület.
A válságban lévő uniós tejágazat rövid és hosszú távú jövőjéről hónapok óta folyik a gondolkodás az uniós szerveken belül a gazdák tiltakozó akciói közepette. A bizottság agrárfelelőse, Mariann Fischer Boel mindeddig elzárkózott a büdzsé és a támogatások komolyabb növelése elől, ezért hétfőn délelőtt, a tagországok mezőgazdasági minisztereinek luxemburgi találkozója előtt elhangzott bejelentése bizonyos fordulatot jelent a testület álláspontjában.
A termelők ugyanakkor - akik ezúttal is ezres létszámú tömegben tüntettek Luxembourgban - közleményt adtak ki, amelyben azt sürgették, hogy szubvenciók helyett Brüsszel a termelés és a szabályozás rugalmassá tételével hozzon létre hosszú távú garanciákat az ágazatban.
A brüsszeli bizottságra 21 tagállam, köztük Magyarország és az Európai Parlament is jelentős nyomást gyakorolt, hogy döntsön érdemi segítségnyújtásról az ágazat termelőinek.
EU-támogatás: durva fordítási hiba
Tejpiaci milliókért küzdenek a miniszterekMTI
Cikkek
Kevesebb lett a mobilos
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 14:09
Szeptemberben tovább folytatódott a magyar mobilpiac kisebb megszakításokkal január óta tartó csökkenése: 2009 első háromnegyed évében a három szolgáltató ügyfeleinek száma 558 ezerrel, míg az utolsó három hónapban forgalmat generáló ügyfelek száma 9 hónap alatt 342 ezerrel esett vissza.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közzé tett adatai szerint szeptember végén a három szolgáltatónak összesen 11 millió 783 ezer ügyfele volt, 54 ezerrel kevesebb, mint augusztus végén és alig 11 ezerrel több mint egy évvel korábban. A teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre szeptember végén 117,6 előfizetés, azaz hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya jutott az egy hónappal korábbi 118,1 után.
A három szolgáltató ügyfelei között 2009 első 9 hónapjában is folytatódott a feltöltőkártyát használók arányának csökkenése. Egy évvel ezelőtt az összes ügyfél 61,4 százaléka, 2008 végén a teljes ügyfélszám 61,2 százaléka, 2009 első félévének végén az ügyfelek 59,2 százaléka, szeptember végén pedig már csak 58,1 százaléka használt feltöltőkártyát.
Az NHH adatai szerint ugyanakkor a havi előfizetéssel rendelkező ügyfelek száma a teljes ügyfélszám csökkenése ellenére is növekedést mutat. A három szolgáltató szeptember végén 4 millió 937 ezer havi előfizetéssel rendelkezett, 393 ezerrel többel, mint 2008. szeptember, és 194 ezerrel többel, mint 2008. december végén.
A magyarok negyede digitálisan tévézik
Tízből 4 magyarnak nincs vezetékes telefonja
A kábelnet csábít minket a legjobbanMTI
Cikkek
3 éve nem volt ennyi az alapkamat
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 14:06
7 százalékra csökkent a jegybanki alapkamat. A Monetáris Tanács az inflációs és reálgazdasági folyamatokat, valamint a kockázati megítélést mérlegelve döntött
Cikkek
Drágám, fűtsünk vagy főzzünk a kvótánkból?
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 13:29
Személyes fosszilis energia fogyasztáson alapuló kvóta-kereskedelmi rendszer bevezetését javasolják természetvédők
Cikkek
Megtévesztő "gyógyszerre" lelt a GVH
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 13:01
A fogyasztók megtévesztéséért és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 1,7 millió forintra büntette a Propharmatech Kft-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a GVH az MTI-vel.
A Propharmatech Kft. által kifejlesztett és forgalmazott, valamint a NewCell Kft. által forgalmazott R47-Protumol ápoló krémet különböző eredetű daganatos megbetegedések megelőzésére, kezelésére, az orvosi kezelések mellékhatásainak enyhítésére, valamint megszüntetésére javasolják.
A versenyhivatal szerint a társaságok a termék gyógyhatását orvosi ajánlással, valamint hatásvadász módon közzétett felhasználói véleményekkel - nem kontrollálható esetleírásokkal - próbálták bizonyítani, ezek azonban a GVH álláspontja szerint nem tekinthetők tudományos bizonyítéknak. A gyógyhatás-állításokat alátámasztó tudományos igazoló kísérletet, vagy tanulmányt az érintett cégek nem nyújtottak be.
Mindezek alapján a GVH megállapította, hogy a termék nem tekinthető gyógyszernek, annak semmilyen gyógyhatása nincs, így a két vállalat megtévesztette a fogyasztókat. A GVH közleménye szerint a jogsértésért elsősorban a Propharmatech Kft. a felelős, mert a termék kifejlesztőjeként a gyógyhatás-állítások tartalmát teljeskörűen meghatározta. Felelősségében azonban osztozik a forgalmazó NewCell Kft. is, mivel a tájékoztatás változatlan tartalmú átvétele során nem az elvárható szakmai gondossággal járt el. A GVH mindkét eljárás alá vont vállalkozást eltiltotta a jogsértő magatartás további folytatásától.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Versenyjogi Fórum 2009
GVH: az összehasonlító reklámok hasznosak, ha...
Kovácsovics Lajos beájulna: félmilliós vízlágyító-bírság
MTI
Cikkek
Két hét nyugalom után újra drágább az autózás
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 12:50
Bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin, 7 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
A Mol az elmúlt két hétben nem változtatott az árakon, míg korábban a 95-ös benzin literenkénti árát bruttó 8 forinttal, a gázolajét pedig 4 forinttal csökkentette.
A mostani emeléssel a benzin átlagára 293 forintra, míg a gázolajé 281 forintra nő. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Az emelést az elemzők piaci folyamatokkal magyarázzák.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette a november 1-je és november 30-a között, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban alkalmazható üzemanyagárakat.
Eszerint a 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 290 forinttal, a gázolaj 275 forinttal, a keverék 317 forinttal, az autógáz pedig 168 forinttal számolható el a jövő hónapban.
Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Hegymenetben az olajár
Gázolajból többet vettünk
A jövő energiája - Magyarország nagy lehetősége?
MTI
Cikkek
Sokkal kevesebben halnak meg útjainkon
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 12:23
Harminc százalékkal csökkent a közlekedési balesetben elhunytak száma 2009 első kilenc hónapjában 2001 azonos időszakához képest; ez a javulás megfelel a kormány korábbi közlekedéspolitikai célkitűzésének - közölte Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormány - emlékeztetett - korábban azt tűzte ki célul, hogy 2001-hez képest 2010-re harminc százalékkal csökkenjen a halálos áldozatok száma. "Ezt a csökkenést majdnem másfél évvel korábban tudta hozni a közlekedésbiztonsággal fogalakozók köre" - fogalmazott Óberling József.
A sajtótájékoztatón közreadott kimutatás szerint míg nyolc évvel ezelőtt, január és szeptember között 870 ember halt meg az utakon, addig idén ugyanebben az időszakban 609-en vesztették életüket közúti balesetben.
Gépjármű-biztosítás, amely életet menthet
Mennyit ér mindaz, amiért eddig megdolgozott?
Kgfb: nem törlik a bónuszt, ha késve fizetünk
MTI
Cikkek
Kína dönt: szélárnyékban a Mercedes
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 12:19
Az Audi jövőre először világszerte több gépkocsit ad majd el, mint a Mercedes - jósolják német szakértők. A duisburgi egyetemen működő autóipari kutatóintézet (CAR) előrejelzése szerint a Mercedes 2010-ben már csak a harmadik lesz a prémium kategóriában, lehagyja az Audi is, amely főként azért tud előzni, mert mind népszerűbb Kínában. Szeptemberben például havi eladási rekordot ért el a Volkswagen csoporthoz tartozó márka: több mint 15 ezer Audit adtak el az ázsiai országban.
A Mercedes több mint negyven éven át vezette a felső kategóriás autók piacát. Elsőségét 2005-ben veszítette el, azóta a BMW az első számú szereplő. A CAR szerint a kínai kereslet növekedésének következtében az Audi előretörése feltartóztathatatlan, de a németországi piacon 2010-ben is a Mercedes teljesít majd jobban, előnye az Audi előtt azonban szűk 20 ezer eladott új gépkocsira csökken.
Opel: Ausztria és Lengyelország is besegít
Autópiac: Golf, Fiesta és Corsa a dobogón
Kocsival, de egy fillér nélkül éltünk eddig?
Autópiac: nyugaton a helyzet változatlan
Gázolajból többet vettünk
MTI
Cikkek
Eljött az Ön ideje: mondjon ítéletet a revizorokról!
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 12:07
Nyílt napot tart az ország valamennyi régióközpontjában és megyeszékhelyen október 28-án, délelőtt 9.30-tól délután 16 óráig az APEH
Cikkek
Milliókat is spórolhat a villanyszámlán!
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 11:55
Bár 2008 eleje óta a vállalkozások szabadon választhatnak áramszolgáltatót, sokan nem élnek a lehetőséggel - pedig ezzel akár milliókat is spórolhatnának évente (x)
Cikkek
Másfél milliós fizetés alatt mindenki jól jár jövőre
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 11:31
A jövé évi szja-változások összességében azt eredményezik, hogy az adófizetők 99%-ának nettó keresete növekedni fog januártól
Cikkek
A kkv-k már az MKB-hoz is mehetnek pénzért
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 11:13
Az Európai Beruházási Bank 100 millió eurós hitelkeretet nyújt az MKB Bank részére a kis- és középvállalatok, illetőleg közepes méretű társaságok finanszírozására
Cikkek
Túl a mélyponton a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 11:11
Az Ecostat ingatlanbarométere egy éve most először növekedett, de a szakértők "csak" stagnálást jósolnak a következő negyedévre. A mélyponton túl vagyunk
Cikkek
Járulékos kedvezmények: így lehet rástartolni
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 11:08
Ki, mennyit, meddig? Információk a START, START PLUSZ és a START EXTRA kártyákról
Cikkek
Folytatódik a Pécsi Vízmű "ostroma"
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 11:00
A korábbi szolgáltató, a Pécsi Vízmű Zrt. hétfő reggel visszavette az ellenőrzést a vízmű Nagy Lajos király úti ügyfélszolgálati irodája felett - erősítette meg az MTI információját az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízmű Zrt. szóvivője.
Kisbáró Edina azt mondta: nem az ügyfélszolgálati iroda "visszafoglalásáról" van szó, hanem arról, hogy a Pécsi Vízmű Zrt. visszavette jogos tulajdonát a város közgyűlése által létrehozott Tettye Forrásház Zrt.-től.
Az ügyfélszolgálati iroda más helyszínen működik, mint az önkormányzat által korábban szintén ellenőrzés alá vont vízműépület. A bejárati ajtóra kifüggesztett papíron az ügyfeleket arról tájékoztatják, hogy az ügyfélfogadás átmenetileg szünetel. Az ügyintézésre várakozók felháborodva és tanácstalanul hagyták el a helyszínt.
Pécsi Vízmű: kidobták a vezérigazgatót
Áll a bál Pécsen: az önkormányzat bekeményített MTI
Cikkek
Ombudsman: nem lehet a fogyatékosokon spórolni!
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 10:05
Az államnak ha pénze nincs is, felelőssége van - több szempontból is problémás az ombudsman szerint az áldozat, amit a kormány a fogyatékosoktól "kér"
Cikkek
MÁV: vége a sztrájknak
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 09:52
Hétfő reggel 9 órakor felfüggesztette a sztrájkot a VDSZSZ - közölte a MÁV az MTI-vel.
Már több helyen is vége a sztrájknak
Van kiút a vasutas sztrájkból!
Gaskó menti a vasutat, a sztrájkról a MÁV tehet?MTI
Cikkek
A biztonság ára: rossz reflex csapdájában a casco
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 09:48
Meglepő és némileg ellentmondásos adatok jellemzik a honi biztosítási piacot jelenleg
Cikkek
Sokan sztrájkolnak-e? Gaskó szerint igen, a MÁV szerint nem
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 08:47
"Gördül a sztrájk térben és időben" - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke hétfőn hajnalban az MTI-nek. Hozzátette: a vasutassztrájk a terveknek és a szervezésnek megfelelően alakul, sokan vesznek részt a munkabeszüntetésben.
Ezzel szemben reggel a MÁV arról számolt be, hogy a demonstrációban kevesen vesznek részt, és sok főpályaudvaron már fel is vették a munkát a dolgozók. A "számháború" tehát ismételten kitört, csakhogy a sztrájkolók száma nem feltétlen áll egyenes arányban a fennakadás mértékével (ezt ma reggel is megtapasztalhattuk, hiszen a kőbányai váltókezelők munkabeszüntetése miatt egy időre leállt a Keleti Pályaudvar).
A VDSZSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy hétfőn 8 órakor folytatódnak az egyeztetések a MÁV és a VDSZSZ között a még elégséges szolgáltatásról. A sztrájkbizottság hétfőn a délelőtti órákban ülésezik, értékeli a helyzetet, és amikor úgy látja, hogy elég, akkor egy időre felfüggeszti a sztrájkot - mondta.
Összefoglalónk a sztrájk eseményeiről: ITT.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!MTI, Privátbankár
Cikkek
Versenyjogi Fórum 2009
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 08:44
A hazai és európai versenyjog elmúlt évének legfontosabb fejleményei (x)
Cikkek
A Benes-dekrétumok a Lisszaboni Szerződés útjában?
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 08:35
A cseh visszakozás felbátorította Szlovákiát is: a Lisszaboni Szerződés elfogadásért cserébe Pozsony különalkut akar a Benes-dekrétumok ügyében
Cikkek
Mi vigyázunk majd a szerbek gáztartalékára
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 08:26
Szerbia 200 millió köbméter földgázt tároltat majd Magyarországon; erről napokon belül megállapodik a magyarországi E.ON Földgáz Storage és szerb Srbijagas - közölte a Világgazdaság hétfőn megjelent számában. Az ügylet értéke 72 millió dollár - írja a lap saját értesülésre hivatkozva.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
3,3 milliárd gázt tárol az E.ON
Betette a lábát Amerikába a Gazprom
150 milliárdból épült fel az új gáztározó
A hónap elejéhez képest csúcson volt a földgáz
MTI, Világgazdaság
Cikkek
Peking tőlünk is félti textiliparát
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 08:23
Kínába keddtől csak kötelező biztonsági letét elhelyezése mellett lehet a Nylon-6, más néven polikaprolaktám anyagot szállítani - olvasható a kereskedelmi tárca hétfői közleményében.
A szigorítás az Egyesült Államokból, az Európai Unióból, Oroszországból és a Tajvanról érkező szállítmányokra vonatkozik. A döntést arra hivatkozva hozták, hogy az említett helyekről érkező Nylon-6-tal elárasztották a kínai piacot, ezzel jelentős kárt okozva a kínai gyártóknak. A minisztérium közleménye szerint a végső szabályozás további vizsgálatok alapján születik majd meg.
A Nylon-6-ot széles körben használják például a harisnya, kötöttáru, valamint fonal, kötél, textilszál és hálók, továbbá kötöző zsineg előállításához.
Válságban Kína: csak 8%-os növekedésre hajtanak
Kína nem ismeri a fékpedált
Kínában megrántják a gyeplőt
A kínai kincstár tele van arannyal
A kínai külker egytizede még mindig seholMTI
Cikkek
Már több helyen is vége a sztrájknak
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 08:18
A korábbi sztrájkokhoz képest már műszakkezdetkor is sokkal kevesebb szakszervezeti tag csatlakozott a VDSZSZ felhívásához, 7 órától pedig Szegeden, Nyíregyházán, Záhonyban, Pécsett és Szombathelyen is felfüggesztették a sztrájkot - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel hétfőn. A vasúttársaság közleménye szerint a VDSZSZ hétfő nulla órától meghirdetett sztrájkja miatt továbbra is késésekre, járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani, azonban egyre több helyen indul meg a közlekedés. A reggeli szolgálatváltások után folyamatosan javul az ország vasúti közlekedésének helyzete, a pályavasúti munkavállalók közül egyre többen veszik fel a munkát.
A MÁV-START Zrt. munkavállalói közül csekélynek mondható a sztrájkolók száma, a hajnali műszakban a közel 800 dolgozóból alig több mint 100 pénztáros és jegyvizsgáló nem vette fel csak a munkát.
A fővárosban a legforgalmasabb vasúti csomópontokon, a fejpályaudvarokon közlekednek a vonatok, egyedül a Keleti pályaudvaron akadozott a forgalom, mivel Kőbánya-felső állomáson sztrájkoltak a váltókezelők és a forgalmi szolgálattevő, a sztrájk azonban a reggeli műszakváltással nyolc órakor megszűnt.
A MÁV közleménye szerint az InterCity járatok az országban mindenhol elindultak, míg a Budapest-Hegyeshalom fővonalon - néhány perces késésektől eltekintve - menetrend szerint közlekednek a vonatok. Az észak-keleti országrészben Kisvárda és Mátészalka állomáson számíthatnak fennakadásokra az utasok.
Beköszöntött a hideg idő. Ön lecserélte már a nyári gumit? Szavazzon!
A nemzetközi forgalomban szintén kisebb fennakadásokra lehet számítani. A Zágrábba 6:05-kor induló Kvarner IC nem tudott elindulni, a 7:10-kor és 9:10-kor Bécs felé közlekedő RailJet helyett pedig vonatpótló autóbuszt indít a MÁV-START Zrt. a Keleti pályaudvar parkolójából, ami Bécs West-Bahnhof állomásig közlekedik.
Összefoglalónk a sztrájk eseményeiről: ITT.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Sztrájk: a dolgozók fokozott részvétele várható
Gaskó menti a vasutat, a sztrájkról a MÁV tehet?
VDSZSZ: Szezonynitó sztrájk hétfőn! MTI
Cikkek
Veres nem biztos: "bronzérmet" kapott
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 08:00
Andor László, Kovács László, Veres János, Herczog Edit és Vadai Ágnes közül a többség Andor Lászlót ajánlja európai uniós biztosnak a Progresszív Intézet legfrissebb kutatása szerint - írja a Népszabadság hétfői számában. Az adatfelvételt a Publicus Intézet végezte.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
A legtöbben, a megkérdezettek 28 százaléka Andor Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóját, az MSZP holdudvarának balszárnyához tartozó közgazdászt látná szívesen a biztosi pozícióban. Kovács László, jelenlegi adóügyi biztos, volt külügyminiszter és MSZP-s pártelnök 25 százalékkal a második, míg Veres János volt pénzügyminiszter 13 százalékkal a harmadik. Herczog Edit MSZP-s európai parlamenti képviselő és Vadai Ágnes, a honvédelmi tárca államtitkára 6-6 százalék szavazatot kapott a közvélemény-kutatás során.
Bajnai meglepetése: korai még biztost jelölni
Veres: nem tolmácsot, politikus szakembert várnak
Veres János képviseli majd hazánkat az Unióban?
Közel került egymáshoz az MSZP és a JobbikMTI, Népszabadság
Cikkek
Fidesz-SZDSZ koalíció Budapesten?
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 07:53
Az eddigi budapesti városvezetésben résztvevő MSZP szerint Demszky a Fideszre cseréli a szocialistákat, ajánlata felhívás keringőre
Cikkek
Orbán: 2004 kötelez, lesz kettős állampolgárság
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 07:46
Orbán Viktor nem akarja megmondani, mi történjen határainkon kívül, de a kettős állampolgárságot azonnal megadja a határontúliaknak, ha hatalomra kerül
Cikkek
Ma csak a kamatvágás gyengítheti a forintot
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 07:36
Hétfő reggel a forint 267,00/euró volt vételi oldalon, kissé gyengébb a pénteki késői 266,71/eurónál. A forint várhatóan stabil marad hétfőn, gyengülésére az euróval szemben akkor lehet számítani, ha a Magyar Nemzeti Bank a nap folyamán a várt fél százalékpontnál jobban csökkentené kamatát, írta elemzők véleményét idézve hétfő reggel a Dow Jones hírügynökség.
A zlotyt esetleg gyengítheti, hogy a múlt héten, a jó nemzetközi hangulat dacára, képtelen volt áttörni a 4,18/eurót. A túlértékeltnek tartott cseh korona várhatóan a mostani szintje közelében alakul a héten. A központi bank kamatcsökkentést ígér, ha a korona erősödnék, ez akadályozza a javulást, a másik oldalról viszont támogatja a cseh valutát, hogy a kormány intézkedni kezdett Csehország pénzügyi-költségvetési helyzetének rendezésére.
A forint pénteken 0,06 százalékkal javult, a zloty 0,68 százalékkal rosszabbodott, a cseh korona 0,10 százalékkal gyengült az euróval szemben.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MNB alapkamat: feles után ma hetes?
MTI
Cikkek
Válságban Kína: csak 8%-os növekedésre hajtanak
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 07:32
A kínai gazdaság tartja az ütemet: növekedése meghaladta a 7 százalékot az első kilenc hónap átlagában is - mondták a kínai kormány országos fejlesztési és reformbizottságánál hétfőn. Nem lesz nehéz elérni a kormány által tervezett 8 százalékos növekedést az egész év átlagában - vélekednek a tervhivatal szerepét betöltő intézménynél.
Az első félévben Kína bruttó hazai terméke (GDP) 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A harmadik negyedévi eredményt csütörtökön ismertetik a kínai statisztikai hivatalban.
A külföldi elemzők nagyobb növekedést várnak, mint a kínai kormány. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a hónap elején 7,5 százalékról 8,5 százalékra javította az idei kínai gazdasági növekedésre szóló előrejelzését, jövőre pedig 9 százalékos GDP-többletet vár a korábban jósolt 8,5 százalék helyett.
A kínai kormány tavaly ősszel közel 600 milliárd dollárt érő ösztönző programot indított főleg infrastrukturális beruházásokra, a belső fogyasztás serkentésére. A fejlett országok a kínai gazdaságtól, az ottani belső fogyasztás növelésétől remélnek húzóerőt a világgazdaság számára.
Az IMF e hónap elején Isztambulban rendezett közgyűlésén általános igényként fogalmazódott meg, hogy az ázsiai kormányoknak, köztük a kínainak folytatniuk kell a pénzügyi-gazdasági ösztönző programjaikat. Szükség van a gazdaságok világszintű újraegyensúlyozására, ami a legtöbb ázsiai országtól megköveteli a belső fogyasztás növelését és az export elsődlegességének enyhítését - hangoztatta Anup Szing, az IMF ázsiai és csendes-óceáni osztályának vezetője. Hozzátette azonban, hogy "a világszintű újraegyensúlyozás soká fog tartani, ezt tudomásul kell venni".
Kína nem ismeri a fékpedált
Kínában megrántják a gyeplőt
A kínai kincstár tele van arannyal
A kínai külker egytizede még mindig sehol
MTI
Cikkek
MNB alapkamat: feles után ma hetes?
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 06:57
Kamatdöntő ülést tart ma a monetáris tanács, a piac a jegybanki alapkamat 50 bázispontos csökkentését várja.
A Reuters által megkérdezett elemzők nagy többséggel várnak fél százalékpontos lazítást, a megkérdezett 25 elemzőből csak ketten vártak ennél kisebb lazítást, vagy tartást.
A monetáris tanács legutóbb, szeptember 28-án csökkentette a jegybanki alapkamatot 50 bázisponttal 7,5 százalékra. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A piac arra számít, hogy év végéig 6,5 százalékra csökkenhet az alapkamat.
Értelmetlennek tartják a jegybank javaslatait
Szeptemberi infláció: 4,9 és 5,3 között bármennyi
Nem okozott meglepetést a Monetáris TanácsMTI
Cikkek
Végveszélyben? Tüntetnek a tűzoltók is
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 06:52
A jövő évre tervezett költségvetési megszorítások ellen tiltakozva tüntetést tartanak ma a tűzoltók Budapesten, a Parlamenthez közeli Alkotmány utcában. A megmozduláson a tűzoltók egyenruhában, gépjárműfecskendőkkel vonulnak fel, így tiltakoznak az őket érintő, a költségvetés tervezetében megjelölt 1,8 milliárd forintos elvonás ellen, ami véleményük szerint veszélybe sodorja a tűzoltóságok működését.
A megmozdulást szervező tűzoltó-szakszervezetek képviselői a tervek szerint petíciót adnak át a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. A szolgálatot teljesítő tűzoltók kék szalag kitűzésével fejezik ki tiltakozásukat.
Tűzoltótüntetés lesz hétfőn
Az utcán követelik jussukat a tanárok
Ég a város: utcára mennek a tűzoltók
MTI
Cikkek
A Keleti Pályaudvar teljesen leállt
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 06:49
A VDSZSZ hétfő hajnalban megkezdett határozatlan idejű sztrájkja miatt a Keleti pályaudvarról szinte sehova nem indítottak vonatokat reggel hat órakor.
Az MTI helyszíni tudósítójának tapasztalatai szerint csupán néhány utas volt a pályaudvaron, az emberek a még várhatóan elinduló vonatokra vártak.
A Keletiből reggel hatkor csak Sopronba illetve Szombathelyre lehetett eljutni Intercity-vel, azonban az információn felhívták a figyelmet, hogy az ország bármely állomásán lehet sztrájk, így nem garantált, hogy az elindított vonatok időben eljutnak végállomásukra.
Az IC-n kívül csak a zágrábi nemzetközi gyors közlekedik, azonban ez a szerelvény is várhatóan 30 perc késéssel indul.
Összefoglalónk a sztrájk eseményeiről: ITT.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Sztrájk: a dolgozók fokozott részvétele várható
Gaskó menti a vasutat, a sztrájkról a MÁV tehet?
VDSZSZ: Szezonynitó sztrájk hétfőn!
MTI
Cikkek
MÁV - Kit érdekel, hogy sztrájk van?
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 06:07
Több Volán-társaság mentesítő járatokat indít, hogy enyhítsen a hétfőn üzemkezdettől folytatódó vasutassztrájk miatti közlekedési gondokon, és segítsen úti céljukhoz eljuttatni az embereket. Így sem lesz könnyű ma utazni. Sőt, a MÁV-bérleteket csak akkor fogadják el a buszokon, ha a vasúttársaság előre szól. Ez azonban egyelőre nem mindenhol történt meg. Van, ahol a helyi Volánt nem érdekli, hogy a vasutasok sztrájkolnak
Friss
Közérdekű
Lesz néhány óra, amikor OTP-s ügyfélként sok mindent nem tehet meg
De jó előre szólnak, úgyhogy fel lehet rá készülni.
9 órája
Nemzetközi
Mi bajuk van Pakisztánban a KFC éttermekkel? Már egy halott is van
Már húsz támadás érte a lánc pakisztáni egységeit az elmúlt hónapokban.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Zelenszkij az asztalra csapott, visszaszólt az Egyesült Államoknak
2025. március 29. 13:34
-
„Matolcsy György nagyon-nagyon sok mindent tud” – még visszaszállhat a kormányra az MNB-botrány
2025. március 30. 15:19
-
A nap képe: nagyon csalóka fotó készült Orbán Viktorról Brüsszelben
2025. március 21. 11:53
-
Nem találja ki, hogy kit vitt magával Moszkvába Szijjártó Péter!
2025. március 27. 10:35
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
top 24
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Van még egy csavar Rogán Antal szankciós listájának ügyében
2025. április 19. 12:53
-
Németországban pezsgőt bontanak Trump húzásai miatt?
2025. április 19. 13:43
-
Orbán Viktor azt ígéri, hat hónap múlva lesz eredmény: „Az, hogy közben mi történik, az nem érdekes”
2025. április 19. 10:16
-
Kerekítési hiba Németországban a BYD
2025. április 19. 08:31
