Cikkek
Cikkek
Rekordtöbblet: a külpiacok húzták Németországot
Privátbankár.hu | 2008. január 9. 08:39
Németország külkereskedelmi többlete 19,8 milliárd euró volt novemberben, ez havi rekord az ország 1990-es újraegyesítése óta, közölték a szövetségi statisztikai hivatalban szerdán.
Októberhez képest az export 0,5 százalékkal, a behozatal viszont 3,0 százalékkal esett vissza. Éves összehasonlításban a kivitel 3,2 százalékkal, az import 2,3 százalékkal nőtt.
Novemberben harmadik hónapja volt 10 százalék alatt a tizenkét havi exporttöbblet. 2006. novemberben a kivitel 18,9 százalékkal, a behozatal 14,3 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit.
Az export növekedésének lassulását a világgazdaság lassulása és az erős euró magyarázza, de a kivitel továbbra is bőven kárpótol a hazai lakossági fogyasztás krónikus gyengeségéért, ami az importszükségletet is csökkenti, így közvetve hozzájárul a mérlegtöbblet növekedéséhez, vagyis a GDP-növekedés külkereskedelmi forrásának erősítéséhez.
A globalizáció megváltoztatta a keynes-i receptet: a német vállalatokat ma már lényegében nem érdekli, hogy a fogyasztók megveszik-e termékeiket. A növekedés forrása nem otthon van, a "fogyasztói társadalom" mítosza, a német "gazdasági csoda" 1960-as, 1970-es alapja rég a múlté, vélik elemzők az utóbbi évek adatait összesítve.
Stagnáló munkanélküliség, szárnyaló árak az eurózónában
3,5 millió munkanélküli Németországban
MTI
Cikkek
Vietnam felé nyitnának: Jól jöhet a régi barátság?
Privátbankár.hu | 2008. január 9. 08:31
Magyarország kész megosztani fejlesztési tapasztalatait Vietnammal, valamint elősegíteni a párbeszédet a két ország törvényhozása között - jelentette ki Mandur László Hanoiban.
Az Országgyűlés alelnöke kifejtette, hogy bár Magyarország az Európai Unió tagja lett, továbbra is nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok fejlesztésének a szervezeten kívüli államokkal, így Vietnammal is. Mandur - aki a vietnami média jelentése szerint a hanoi parlament vezetőivel folytatott tárgyalásai mellett kormánytagokkal is találkozott - hozzátette: Magyarország reméli, Vietnam támogatja jelöltségét, hogy a 2012-13-as időszakban az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagja legyen.
2008: Cipruson euró, a kakas nem gyújhat rá
"Vietnam és Kína között fényévnyi távolság van" (hanganyag)
Élelmiszersegélyt kér VietnamMTI
Cikkek
Enyhén erősödtek a visegrádi országok valutái
Privátbankár.hu | 2008. január 9. 08:28
Szerdán 253,50-254,50/euró között várják a forintot, miután kedden kissé javult a többi térségi valutával együtt. A forintnak külön is segítettek az előre jelzettnél jobb tavalyi államháztartási adatok, írta londoni kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség szerda reggel.
A londoni bankközi piacon a forint szerda reggel, 254,50-80/eurón, 0,08 százalékkal jobb volt az euróval szemben a kora hajnalinál, és 0,83 százalékkal gyengébb, mint év végén, illetve 1,22 százalékkal gyengébb, mint 2006 végén. Kedd este /euró volt vételi oldalon. Kedd reggel 1,09 százalékkal gyengébb, hétfő reggel 0,83 százalékkal gyengébb, péntek reggel 0,30 százalékkal gyengébb, csütörtök reggel 0,46 százalékkal gyengébb, múlt szerda reggel 0,12 százalékkal gyengébb volt az év véginél.
A szlovák korona szerda reggel, 33,277-337/eurón, 3,39 százalékkal erősebb volt, mint 2006 végén (kedd reggel 3,19 százalékkal erősebb), a cseh korona, 26,04-09/eurón, 5,27 százalékkal erősebb (kedd reggel 5,09 százalékkal erősebb), a lengyel zloty, 3,5935-6092/eurón, 6,24 százalékkal erősebb volt (kedd reggel 6,06 százalékkal erősebb), mint 2006 végén.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Századvég: a lakosságot fogja igába a büdzsé
Privátbankár.hu | 2008. január 9. 08:01
Az idei költségvetés célja, hogy a központi büdzsé minél nagyobb részt hárítson át a közösségi feladatok ellátásának terheiből az állampolgárokra, véli a Századvég
Cikkek
Enyhe javulás a nyugati börzéken
Privátbankár.hu | 2008. január 9. 07:54
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán lejtőn kezdenek, követve a Wall Street keddi irányzatát, habár a New York-i határidős jegyzések szerda reggel már javulásra utaltak, legalábbis a korábbi mélypontokhoz képest.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hatvanhét pont körüli veszteséggel nyithat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 hatvanhat pont körüli visszalépéssel kezdhet.
A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé szerda reggelre 54 ponttal 12 705 pontra emelkedett, a Nasdaq összetett mutatójáé 10,50 ponttal 1939,00 pontra javult, az S&P 500-asé 7,00 ponttal 1404,00 pontra gyarapodott.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek
Bush: Irán provokál! Ez nem Pearl Harbor
Privátbankár.hu | 2008. január 9. 07:04
George Bush amerikai elnök szerint Irán provokációt hajtott végre a hét végén, amikor járőrhajói kis híján fegyveres összetűzésbe kerültek amerikai hadihajókkal
Cikkek
A tumultus ellenére pénztárakat zárna be a BKV
Privátbankár.hu | 2008. január 9. 06:58
Miközben negyven perceket állnak sorban az emberek egy bérletpénztár előtt, a BKV hatvanhárom pénztáros elbocsátását tervezi – írta szerdán a Magyar Hírlap. Ez körülbelül húsz pénztár bezárását jelentené.
A BKV még az év első felében megválni készül hatvanhárom jegy- és bérletpénztárosától. A közlekedési vállalat attól függetlenül vette tervbe ezt a lépést, hogy az újévvel beköszöntött bérletreform a megszokottakhoz képest is nagyobb sorokat okozott az árusítóhelyek előtt.
A BKV sajtóosztálya az országos lappal azt közölte, hamisak az információk, társaságuk nem készül pénztárosok elbocsátására. A hírek szerint később nem zárható ki, hogy a BKV magánkézbe adná a jegy- és bérletértékesítést.
Metrókálvária: az ár és a határidő szentírás
Bliccelők paradicsoma: nincs büntetés 2 napig
Csigatempó: napi 12 millióval hízik a metróbukta
BKV: tegnap nem is volt tárgyalás a metróról
MTI
Cikkek
73 éves lenne a Király - furcsa tények
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 19:30
Tudta, hogy Elvis imádta a banános szendvicset, és volt egy ikertestvére? És azt, hogy Mogadishuban még az Elvis-hasonmásoknak is van szakálla? 10 furcsaság a Rock and Roll Királyáról
Cikkek
Íme, a világ legnagyobb tévéje - közel 4 méter
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 19:06
A Panasonic bemutatta a világ jelenleg legnagyobb plazmatévéjét az International Consumer Electronic Sow-n: 150 hüvelyk, azaz 381 centi a képátló. A Sharp igyekszik környezetbarát lenni
Cikkek
Évszázados mélyponthoz közelít az amerikai lakáspiac
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 18:59
A bostoni Fed elnöke szerint az amerikai lakóingatlanpiac 50 éves mélypontot közelít, a lakóingatlanok ára még gyorsabban eshet az idén, ha a gazdaság gyengül.
Eric Rosengren úgy véli, hogy a lakóingatlanpiac jelenlegi válsága egyedi, más a korábbi hullámvölgyekhez képest, hiszen "egészséges munkahely- és jövedelemnövekedés, valamint alacsony munkanélküliség mellett" jelentkezik. Ugyanakkor az is szokatlan, hogy alacsony infláció és alacsony kamatok mellett lépett fel.
Rosengren szerint - aki egy üzleti fórumon beszélt az ingatlanpiac jelenlegi nehézségeiről - az, hogy a lakóingatlanpiac gyengesége több tekintetben is különbözik a korábbiaktól, növeli a bizonytalanságot a szélesebb gazdaságra gyakorolt végső hatással kapcsolatban.
Jóslatból valóság: Amerika recesszióban!
Baljós jelek, recessziós veszedelem a briteknél
Kevesebb lakás épül az USA-banMTI
Cikkek
Botrányos OVB-ülés: kormányőrök ürítették ki a termet
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 18:47
Kormányőrökkel üríttette ki az Országos Választási Bizottság (OVB) ülését a testület elnöke kedden este, miután a megjelent hallgatók szóváltásba keveredtek a tagokkal.
Szigeti Péter a kiürítés idejére, mintegy tíz percre felfüggesztette az ülést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium épületében. A kéttucatnyi érdeklődő a felszólítás után távozott, ám többen közülük "szégyen-gyalázatnak" és "kabarénak" nevezték a testület eljárását.
A vita azt követően alakult ki, hogy a megjelentek többször beleszóltak a testület vitájába, valamint többen azt sérelmezték, hogy az OVB egyik tagja álláspontja kifejtése közben szendvicset evett.
Fidesz: gyurcsányista törekvések a népszavazás ellen
Megvan a kellő számú aláírás a népszavazáshoz
OVB-többség: semmi rendkívüli
MTI
Cikkek
Tévé a mobilodon: talán már idén, na de mennyiért?
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 18:23
Az Antenna Hungária Zrt. arra törekszik, hogy Magyarországon is minél hamarabb piacra lépjen a digitális mobiltévé műsorszórással, hiszen minden készen áll a szolgáltatás bevezetésére, s felhasználói igény is van rá.
Cikkek
A MÁV Cargónál megkötötték a bérmegállapodást
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 18:06
A MÁV Cargo Zrt. és a területükön működő három reprezentatív szakszervezet képviselői aláírták a 2008. évi bérfejlesztésről szóló megállapodást, illetve megkötötték az új kollektív szerződést határozatlan időre - mondta Apavári József, a MÁV Cargo Zrt. vezérigazgató-helyettese. Elmondta: a részletekben 2007. december 20-án már megegyeztek a szakszervezetekkel, de a társaság privatizációs szerződése miatt kedden írták alá a megállapodásokat.
A 2008. évi bérmegállapodás egyebek között 4,5 százalék átlagos bérfejlesztést tartalmaz, újabb munkakörökre terjesztik ki a teljesítményhez kötött ösztönzést, illetve évi 268 ezer forint választható béren kívüli juttatást adnak a munkavállalóknak.
A MÁV Cargo Zrt.-nél a munkaadón kívül három reprezentatív szakszervezet - a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezet és Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete - képviselői írták alá a megállapodást.
Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezte (VDSZSZ) elnöke elmondta: a MÁV Cargónál azért lehetett megállapodni, mert a 2006. január elsején történt kiszervezésnél a dolgozók megkapták a 10 százalékos bérfejlesztést, a társaság értékesítéséből a dolgozók a tőke 5 százalékának erejéig részesedést kapnak, ami átlagosan 2,5 havi bérnek, mintegy 700 ezer forintnak felel meg munkavállalónként.
Gaskó István elmondta, hogy a többi MÁV-társaságnál is hasonló feltételeket követelnek. Emlékeztetett arra, hogy január 7-én kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a VDSZSZ a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-START-nál, a MÁV Gépészeti Zrt.-nél, illetve a MÁV Trakció Zrt.-nél. Mindegyik társaságnál a MÁV Cargo eladásából befolyó bevételéből 2,5 havi bért, illetve a MÁV Zrt.-ből kiszervezett társaságoknál 10 százalékos béremelést követelnek amiatt, hogy az átszervezéssel kedvezményektől esnek el a munkavállalók.
Sztrájkkal fenyegetnek a Kapos Volán dolgozói
Visszakapták a jegyárat az utasok
vMTI
Cikkek
Csak Hillary tudna elbánni bin Ladennel?
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 17:51
Az amerikai elnökválasztási kampányban Hillary Clinton szenátor arra hívta fel a választókat: ne szavazzanak vetélytársára, Barack Obamára, mert "az al-Kaida figyel".
Cikkek
Visszanyerte a forint hétfői veszteségét
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 17:19
A budapesti bankközi devizapiacon a keddi kereskedés során folyamatosan, fokozatosan erősödött a forint. Az euró árfolyama a hétfő délutáni 255,10/20 forint után kedd reggel 254,80/255,00 forint volt, és innen kedd délutánra 254,30/40 forintig jutott. Komoly irányzatról ugyanakkor mégsem beszélhetünk - vélik a kereskedők, mert az alacsony forgalom mellett néhány, viszonylag komolyabb érdeklődő is elég az árfolyam elmozdításához. Érdekességként megemlítették, hogy szemben a megszokott gyakorlattal, most a jennel együtt, azonos irányban változik a forint az euróval szemben.
A forint jelenleg 9,92 százalékra áll a beavatkozási sáv közepétől, 28 bázisponttal erősödött, csaknem teljes egészében visszanyerte hétfői veszteségét.
A dollár az euróval szemben 1,4700 és 1,4730 között alakult a nemzetközi piacokon. A hazai devizapiacon a forint a dollárral szemben is erősödött: míg hétfőn 173,20/30 forintot, kedden 172,70/80 forintot ért.
A bankközi forintpiacon csaknem egyensúlyi állapotról számoltak be a kereskedők. A kiegyensúlyozott helyzetet jól mutatja az MNB kéthetes aukciójának eredménye is: csak kissé nőtt az MNB-kötvények forgalomban lévő állománya, 683,71milliárd forintról 745,51 milliárd forintra. A két héttel ezelőtti aukción lejegyzett 300,95 milliárd forint névértékű, most lejáró kötvény helyébe a múlt heti 382,76 milliárd forintnál valamivel kevesebb, 362,74 milliárd forint értékű kötvény került. A vásárlók száma - csakúgy, mint az előző héten - 18 volt. A bankközi piacon kis hullámzással az MNB alapkamata körül alakul az O/N kamat szintje: kedden délután 7,50 százalék volt.
Jelentős változás történt ugyanakkor az állampapírok másodpiacán: a hozamok 10-12 bázisponttal csökkentek - a nagyobb változás a rövidebb határidőkre volt jellemző.
Kedd délután a 3 éves kötvény irányadó hozama 7,35 százalék, az 5 évesé 7,30 százalék, míg a 10 évesé 7,00 százalék volt. A kereskedők úgy tapasztalták, hogy elsősorban londoni ügyletek - valamint azok fedezeti üzletei - nyomán indult meg a kamatcsökkenés, amit a swap-csomagok megélénkülő vásárlása tovább erősített. Megemlítették azt is, hogy a jelek szerint a 2011-es kötvények a múlt heti aukció során nem sok kézbe kerültek, és ez érzékelhető túlkeresletet hozott létre. Az emelkedésnek ugyanakkor korlátot szab, hogy a kialakuló hozamszinten egyre több eladó jelenik már meg.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Pluszban zártuk a decembert - kedvezőbb az éves hiány
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 17:14
Az államháztartás decemberben - önkormányzatok nélkül - 48 milliárd forint töblettel zárt, 2007. egészében a hiány 1291,4 milliárd forint volt, a GDP 5,0 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.
A szaktárca decemberre 14 milliárd forintos deficitet prognosztizált, 2007. egészére 1353,4 milliárd forint hiányt, ami a GDP 5,3 százaléka. A 2007. évi költségvetési törvény 1668 milliárd forintos pénzforgalmi deficitet tartalmazott, ami a GDP 6,6 százalékának felelt meg.
Tavaly novemberben az államháztartás hiánya 142,4 milliárd forintot ért el, 2007. első 11 hónapja alatt 1339,4 milliárd forint hiány halmozódott fel, a GDP 5,2 százaléka.
Az államháztartási mérleg 2006 decemberében - önkormányzatok nélkül - 332,8 milliárd forint hiányt mutatott, 2006. egészében 2033,8 milliárdos deficit keletkezett, ami a GDP 8,7 százalékával volt egyenlő.
Pluszban zártuk a decembert? Holnap kiderül
Hoppá! Pluszban a szlovén államkassza
Kevesebb injekció kell az államháztartásnak
MTI
Cikkek
Obama felkarolta a kenyai ügyet
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 17:01
Az apai ágon kenyai származású Barack Obama amerikai szenátor, a Demokrata Párt jelenleg legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa telefonon próbál közvetíteni a kenyai belpolitikai viszályban.
Az éppen New Hampshire-ben kampányoló Obama kedden felhívta a kenyai ellenzék vezetőjét, Raila Odingát. A hírről az ellenzéki vezető szóvivője, Salim Lone számolt be.
A kenyai-amerikai származású illinois-i szenátor - aki Mwai Kibaki elnökkel is kapcsolatba kíván lépni - aggodalmát fejezte ki a decemberi választások vitatott eredménye miatt. Közvetítésének egyéb részletei nem ismertek.
A kenyai ellenzék aznap elutasította az elnök közvetlen tárgyalásra szóló javaslatát. Kibaki december végi újraválasztását az ellenzék vitatja. Az elnökválasztás eredményének kihirdetése után kitört zavargásokban csaknem 500 ember halt meg és 255 ezren menekültek el otthonaikból.
Jendayi Frazer amerikai külügyi államtitkár-helyettes, az Egyesült Államok egyik fő afrikai követe hétfőn kijelentette, hogy csalás történt az elnökválasztási szavazatok összeszámlálásakor, és az eredmények meghamisításában mindkét félnek része lehetett.
Kenyában vesztegelnek a segélyek - 150 magyar hazajött
Fütyülünk a veszélyre: aki befizetett, elmegy Kenyába
Obamát már úgy védik, mintha elnök lenneMTI
Cikkek
Dióssy a GKM új államtitkára
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 16:55
Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) új államtitkára január 8-án kezdte meg munkáját a tárcánál - közölte a minisztérium. Dióssy Gábor 2005-2006-ban politikai államtitkárként már tagja volt a minisztérium vezetésének, majd a MÁV Cargo elnökeként tevékenykedett.
Garamhegyi Ábel, aki korábban egyszerre látta el az államtitkári és külgazdasági szakállamtitkári feladatokat, a külgazdasági területre koncentrálva folytatja munkáját a gazdasági tárcánál, külgazdaságért felelős kormánybiztosként is a nemzetközi gazdasági kapcsolatok erősítéséért, élénkítéséért dolgozva - áll a közleményben.
Dióssy Gábor korábban, saját feladatait ismertetve azt mondta: a közlekedés, az energetika, az informatika és a gazdaságfejlesztés területén még sok tennivalójuk van.
Dióssy lehet az államtitkár - a Fidesz fanyalogMTI
Cikkek
Világgazdaság: egyenesen lefelé
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 16:52
A világgazdasági növekedés meredek lassulására utalnak az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális össziparági beszerzőmenedzser-indexek (PMI).
A JP Morgan, amely minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a feldolgozó és a szolgáltatási szektor teljesítményadataiból összesített saját kompozit beszerzőmenedzser-indexét, decemberről kiadott legújabb összesítésében azt írta: az általa képzett mutató a tavalyi utolsó hónapban a novemberi 54,0-ről fél ponttal 53,5-re csökkent, ami 2003 júniusa óta a legalacsonyabb.
A múlt havi összkibocsátási index a ház számítási módszere szerint 2,5 százalékos, éves szintre átszámolt világgazdasági növekedési ütemnek felelt meg. A tavalyi második és harmadik negyedévi átlagos globális növekedés még egyaránt 4 százalékos volt a JP Morgan londoni elemzése szerint.
A ház kimutatása szerint az összesített indexen belül a feldolgozóipar és a szolgáltatási szféra új megrendeléseinek részmutatója 52,6 volt, minimális mértékben - 0,1 ponttal - magasabb ugyan az előző havinál, ám az elemzés kiemeli, hogy e részindex elmaradása a teljes kibocsátási mutatótól egyaránt utal a későbbi globális indexek és a világgazdasági növekedés további várható gyengülésére.
Az Egyesült Államokban az összesített kibocsátási mutató - 52,7 - még növekedést mutat, ezen belül azonban a feldolgozószektor beszerzőmenedzser-indexe - 47,3 - már ennek az ágazatnak a visszaesését jelzi. Az 50 pont feletti összesített PMI a vizsgált gazdasági szektor kibocsátásának növekedését, az 50 alatti érték az adott szféra teljesítményének visszaesését jelzi.
A Merrill Lynch befektetési csoport éppen kedden Londonban ismertetett elemzése szerint ebben a hónapban valószínűleg már az amerikai gazdaság egésze - vagyis nemcsak egy-egy szektora - recesszióban van. Az idei amerikai teljes körű recessziót más nagy londoni házak is jó ideje és nagy eséllyel jósolják, a Merrill Lynch véleménye szerint azonban az amerikai recesszió "már nem jóslat, hanem realitás".
Jóslatból valóság: Amerika recesszióban!
Bukásra fogadtak: kaszáltak a válságon
Baljós jelek, recessziós veszedelem a briteknél
London: Amerika már recesszióban vanMTI
Cikkek
Rendesen bevásároltak a befektetők: +2,49%
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 16:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 635,50 pontos emelkedéssel, 26.111,36 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,49 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma 24,69 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével erősödtek a hétfői záráshoz viszonyítva.
A Mol árfolyama 575 forinttal, 2,44 százalékkal 24.175 forintra nőtt, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 375 forinttal, 4,46 százalékkal 8.775 forintra emelkedett, forgalmuk 16,77 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 16 forinttal, 1,75 százalékkal 928 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,38 milliárd forintot tett ki.
A Richter 1,75 milliárd forintos forgalom mellett a hétfői záró árán, 41.000 forinton fejezte be a kereskedést. Szektortársa, az Egis 995 forinttal, 5,21 százalékkal 20.100 forintra erősödött, forgalma 1,17 milliárd forintot tett ki.
A BUMIX 43,77 pontos emelkedéssel, 3.152,83 ponton fejezte be a kereskedést kedden, ami 1,41 százalékos erősödés az előző napi záráshoz képest.
Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: a korábban tapasztalt jelentős zuhanás után a befektetők "jelentősen bevásároltak". Úgy vélte, árfelhajtó hatása van annak a hírnek is, hogy várhatóan az idén eladják az OTP Garancia Biztosítót, mivel ehhez egy 10 százalékos OTP pakett is kapcsolódik.
Illés László, a Quaestor Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a magyar piac a térségben kiemelkedően teljesített, a régiós és a nyugat-európai börzék a budapestinél kisebb mértékben emelkedtek. Illés László szerint a jelentős optimizmust az amerikai piacok hétfői, a várakozásokhoz képest jó zárása, valamint a távol-keleti börzék kis mértékű emelkedése is okozta. Az elemző úgy vélte, a jelentős keddi emelkedés után szerdán kisebb korrekció is elképzelhető.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Forrnak az indulatok Grúziában
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 16:32
A grúz ellenzék azzal fenyegetőzött, hogy az utcára viszi "egész Grúziát", ha szombatig nem írják ki az előre hozott elnökválasztás második fordulóját.
Cikkek
Elege lett? Távozik a 4-es metró volt projektigazgatója
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 16:16
Közös megegyezéssel távozik Gulyás László a DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatóhelyettesi posztjáról - közölte a Budapesti Közlekedési Zrt. sajtóirodája.
Gulyás László 2001. január 1-jétől tevékenykedett a Fővárosi Közgyűlés által 1997-ben a 4-es metró projekt előkészítésére és lebonyolításának koordinálására létrehozott szervezet igazgatójaként. 2007. augusztus 1-től az igazgatóhelyettesi feladatokat látta el.
Az igazgatóhelyettes a munka törvénykönyvének, illetve a munkaszerződésének megfelelően, kevesebb mint nettó 12 millió forint végkielégítésben részesült - olvasható a BKV közleményében. A tájékoztatás szerint Gulyás László január 2. óta felmondási idejét tölti.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a hírre reagálva elmondta: "érdekes" szerződése lehetett Gulyás Lászlónak, ha úgy is jár neki végkielégítés, hogy közös megegyezéssel távozik a DBR Metró Projekt Igazgatóságtól.
A frakcióvezető szerint, ha Gulyás László a felelős a metrószerződésekért, akkor magyarázatra szorul a végkielégítés, ha viszont mégsem ő felel a értük, akkor az a kérdés vetődik fel, hogy miért kellett neki távoznia. Tarlós István hozzátette: ezt a magyarázatot Demszky Gábor főpolgármesternek kell megadnia. Az ellenzéki politikus felhívta a figyelmet arra: az teszi különösen súlyossá az ügyet, hogy Magyarország legnagyobb beruházásáról, illetve annak szerződéseiről van szó.
A Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának szabad demokrata elnöke közölte: nem elegáns, illetlen dolog, hogy a város irányításáért politikai felelősséget viselő fővárosi képviselők csak a BKV keddi közleményéből értesültek arról: a 4-es metró projekt igazgatóság helyettes vezetője január 2. óta felmondását tölti. Lakos Imre meglepőnek tartja a BKV közleményét azért is, mivel a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén minderről - mint mondta - "egy szót sem szóltak" a közlekedési vállalat illetékesei.
Metrókálvária: az ár és a határidő szentírás
.Csigatempó: napi 12 millióval hízik a metróbukta
BKV: tegnap nem is volt tárgyalás a metróról
MTI
Cikkek
Jégre tették a kormánynegyedet
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 16:02
A kormányzati negyed beruházást megállítja a kormány, de az új városközpont tervezése nem áll le - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
Cikkek
A Strabag a közbeszerzések dobogósa
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 15:33
A közbeszerzések értéke 2007-ben mintegy 1500 milliárd forintot tett ki, ami a 2006. évinek a háromnegyede - közölte Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az általuk készített előzetes gyorsjelentés szerint 2007-ben mintegy 4100 közbeszerzési eljárás fejeződött be, ez az előző évinek a hetven százaléka. A részletes piacelemzés a hónap második felében várható.
Tunyogi László kiemelte: a közbeszerzések tekintetében a múlt év egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy miként reagál a piac a kormány kiigazító politikájára. Véleménye szerint a darabszámban és értékben bekövetkezett visszaesés nem volt törvényszerű, a kieső költségvetési forrásokat más csatornákon, így az EU-s alapokból, önkormányzati kötvények, váltók kibocsátásával is pótolni lehetett.
Az ügyvezető igazgató szerint elsősorban a költségvetési megszorítások rövidtávú hatása így is mintegy 500 milliárd forintos közbeszerzési forgalomcsökkenést eredményezett.
A Hírbörze Kft. összesítéséből kiderül, hogy a nyertes ajánlattevők ellenszolgáltatási érték szerinti sorrendjében a Strabag Zrt. 47 tender során elnyert 60,9 milliárd forint értékkel végzett az élen, a Hídépítő Zrt. 54,4 milliárd forintos összegével, és 7 eljárás megnyerésével a második, míg a Swietelsky Zrt. által 33 eljárás során megnyert 46,5 milliárd forinttal a harmadik helyre volt elegendő. Negyedik lett a Mol Nyrt. 39 milliárddal, majd az OTP Bank Nyrt. 38,4 milliárddal, az Altea Technologies Inc. 30,8 milliárddal, a Viharsarok 2 konzorcium 21 milliárddal, míg a Porto Investment Hungary Kft. 20,7 milliárddal következik.
A nyertes ajánlattevők darabszám szerinti sorrendjét az OTP Bank vezeti 77-tel, majd a Strabag 47-tel, a B. Braun Medical Kft. 35-tel következik.
Az ajánlatkérők érték szerinti sorrendjében első a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. csaknem 196 milliárd forinttal, második a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 105,7 milliárddal, harmadik a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 99 milliárddal. Majd 97 milliárddal a BKV, 91 milliárddal a Mol, 62 milliárddal a Fővárosi Önkormányzat, 56 milliárddal a MÁV Zrt., 39 milliárddal az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, 31 milliárddal a Genetic Immunity Kft., és 23 milliárddal a Magyar Posta Zrt. következik.
A kiírók darabszám szerinti listáját 166-tal az IRM vezeti, majd ezt 156-tal a MÁV, 115-tel a Főgáz Kft., 91-gyel a Fővárosi Önkormányzat, 85-tel a BKV, 73-mal a NIF Zrt., 64-gyel a Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység, 58-cal az Állami Autópálya Kezelő Zrt., 55-tel a Magyar Közút Kht., míg 53-mal a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság követi.
2008-tól építhetik az M43-ast
Korrupció: első a kampány- és pártfinanszírozás
Közbeszerzések: ez így nem lesz jó (hanganyag)MTI
Cikkek
Egymillió embert megtanítanak internetezni
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 15:03
Az öt párt közös nyilatkozatban fejezte ki elkötelezettségét az információs társadalom terén tapasztalható kedvezőtlen helyzet javítása iránt.
Cikkek
Nem lesz kormányzati negyed!
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 14:19
Az index.hu információi szerint a kormány kihátrál a Nyugati pályaudvar mögé tervezett kormányzati negyed mögül. A döntést és az indokokat hivatalosan délután fél négykor, a kormányszóvivői tájékoztatón jelentik be.
Az értesülést megerősítette egy kormányzati politikus is, aki szűkszavúan csak ennyit mondott: "a Nyugatinál, a jelenlegi elképzelések alapján biztosan nem lesz kormányzati negyed".
Az index tudni véli: a lefújás okai között szerepel például, hogy a kezdetben nyolc építeni vágyó vállalkozás közül már csak egy maradt porondon, az esélyesekként emlegetettek közül többen visszaléptek. A beruházók legfőbb kifogása az volt, hogy a siettetett projekt pályázatára úgy kellett ár- és határidő ajánlatot tenniük, hogy a negyednek még nincs elfogadott terve, és egy sor szakhatósági engedély is hiányzik. További részletek...
index.hu
Még bő két hét csend a kormányzati negyed körül
Kormánynegyed: két nap és minden kiderül
Kormánynegyed: jövőre, velük, ugyanitt
Cikkek
Gyurcsány jókívánságai 2008-ra
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 13:31
Az idei évet a feszültségek és az indulatok csillapodását hozó évnek, a megértés, a megnyugvás és elfogadás kezdetének gondolom - írta Gyurcsány Ferenc blogjában.
Cikkek
3600 forinttal kapnak többet a nyugdíjasok
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 12:53
Január elsejétől a nyugdíjak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összege öt százalékkal emelkedik, ez összesen több mint hárommillió embert érint.
Cikkek
Tíz éve nem vásároltak ilyen keveset az eurózónában
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 12:32
Tavaly novemberben 1997 óta legnagyobb éves szintű kiskereskedelmi eladáscsökkenést jegyeztek fel az eurózónában - az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint.
Novemberben az éves szintű visszaesés 1,4 százalék, havi szinten 0,5 százalék volt. A szakértők 0,5 százalékos havi és 0,1 százalékos éves szintű emelkedésre számítottak.
Az eurón kívüliek rontják el a jókedvet
Stagnáló munkanélküliség, szárnyaló árak az eurózónában
Belehúzott a feldolgozóipar
Csak egy köpésre vagyunk a recessziótól
Még lomhább lesz az eurózóna
MTI
Cikkek
Jóslatból valóság: Amerika recesszióban!
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 12:10
Már recesszióban van az Egyesült Államok gazdasága az egyik legnagyobb globális befektetési bankcsoport szerint, amely nincs egyedül ezzel a véleményével.
Cikkek
6,5 százalékkel nőtt Lengyelország
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 11:54
Lengyelországban a tavalyi utolsó negyedévben mintegy 6,0 százalékkal, 2007 égészében 6,5 százalékkal nőtt a gazdaság - közölte a lengyel pénzügyminiszter-helyettes.
Katarzyna Zajdel-Kurowska a minisztérium előzetes adatai alapján azt is elmondta, hogy decemberben 4,0 százalékos volt az éves infláció, ami az idei első negyedévben tovább nő, majd 2008 második felében jelentősen mérséklődik. A miniszter-helyettes úgy fogalmazott, hogy ha csökkennek az élelmiszerárak, akkor nagy eséllyel 2,5 százalékra mérséklődik az infláció az idei év végére.
Katarzyna Zajdel-Kurowska úgy vélte továbbá, hogy a jelentős tőkebeáramlás hatására idén több százalékkal erősödik a zloty.
Nem rohannak a lengyelek, ha euróról van szó
Vigyázat! Szivárog a versenyképességünk
Fordulat előtt Lengyelország? (hanganyag)MTI
Cikkek
Két telephellyel erősített az AAA Auto
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 11:40
A használtautó kereskedéssel foglalkozó AAA Auto Group két új telephelyet nyitott, Nyíregyházán és Prágában - közölte a cég. Ezzel a közép-európai piacon tevékenykedő cég telephelyeinek száma 46-ra nőtt.
A közlemény szerint a vállalat az idén is folytatja a terjeszkedést, a tervek szerint 2008 februárjában két új értékesítési pontot nyit Szlovákiában.
Az újonnan nyílt nyíregyházi egység az AAA Auto nyolcadik magyarországi telepe. Emellett Budaörsön, Fóton, Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Székesfehérváron és Debrecenben üzemeltet telephelyeket Az AAA AUTO a hollandiai székhelyű AAA Auto Group N.V. irányítása alá tartozik, amelynek részvényeit a budapesti és a prágai tőzsdén is jegyzik. A Csehországban alakult vállalat Szlovákiában, Magyarországon, Romániában és Lengyelországban is rendelkezik fióktelepekkel. A csoport jelenleg elemzi a volt szovjet tagállamokban továbbá a Balkánon történő megjelenés lehetőségét is.
A csoport 2007 első 9 hónapjában több mint 60 ezer gépjárművet értékesített, ami 32 százalékos növekedés 2006 azonos időszakához képest. Az AAA Auto Group 2007 első háromnegyedévében 350,2 millió euró árbevételt ért el, 40 százalékkal többet mint egy évvel korábban, a cégcsoport bruttó eredménye 35 százalékkal 61,2 millió euróra emelkedett a tőzsdei gyorsjelentése szerint.
A magyar leány húzta az AAA Autot
Még soha ennyi autót nem adott el az AAA Auto
Oroszokhoz is menne az AAA
44 millió euróról álmodik az AAA AutoMTI
Cikkek
Kezdik tervezni a Nabuccót
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 11:28
A Nabucco gázvezeték részletes tervezésének koordinálását januárban megkezdi a brit Penspen nevű cég - áll a projekt tervezésére és megépítésére létrejött Nabucco Gas Pipeline International Ltd. közleményében.
Cikkek
Új kisebbségi tulajdonos az EnterNetben
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 11:17
Nyúl Sándor, a TriGránit csoport operatív vezérigazgatója magánemberként, illetve egy általa kontrollált cég, a Mogul Consulting LTD. révén 20 százalékos tulajdont szerzett az EnterNet Invest Zrt.-ben - közölte az EnterNet.
Az EnterNet Invest Zrt. többek között az EnterNet internet szolgáltató és a 2007-ben megnyílt Proserver szerverterem tulajdonosa. Az együttműködéssel a résztvevők célja a kisebb internet szolgáltató cégek konszolidációja, az EnterNet cégcsoport piaci helyzetének további erősítése.
Nyúl Sándor, mint kisebbségi tulajdonos az EnterNet operatív működésében nem kíván szerepet vállalni, azonban mint igazgatósági tag a stratégiai döntések meghozatalában részt vesz.
Az EnterNet 2000-ben alakult, azzal a céllal, hogy Magyarországon az internet-hozzáféréssel szemben támasztott egyre növekvő igényeknek eleget tegyen. A cégcsoporthoz tartozó vállalkozások mára az üzletág minden szegmensét (ADSL, telephone, cps, béreltvonali szolgáltatás) lefedik. A vállalatnak több mint 50 ezer internet előfizetője van, és több mint 10 ezer ügyfélnek biztosít telefonszolgáltatást. Tavaly szeptemberben kezdte meg működését a Proserver, amely több mint négyezer szerver üzemeltetésére képes, és amely meghatározó szerepet tölt be a hazai piacon. Partnerei között megtalálható a DELL, a HP, a BT, a T-Com, a Microsoft, az Oracle és a Pantel.
Az EnterNet csoport 2007. évi árbevétele az előzetes adatok szerint mintegy 3,2 milliárd forintot ért el, az előző évi 2,59 milliárd forint után. Az EBITDA (kamat, adó és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 340 millió forintot, adózott nyeresége 50 millió forintot tett ki tavaly, szemben a 2006. évi 304 millió és 204 millió forintos eredménnyel. A cég 2008. évi terveiben 4 milliárd forintos árbevétel, 380 millió forintos EBITDA és 200 millió forintos adózott nyereség elérése szerepel.
Bekövetkezett: az internet lenyomta a tévét
Egyre nagyobb a baj: menekülés a letöltésbe
Beolvadnak az Invitelbe a HTCC cégei
Nem használjuk ki a netes lehetőségeket (hanganyag)MTI
Cikkek
Orosz lesz az első ember a Marson?
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 11:17
Oroszország műszaki tekintetben készen áll arra, hogy a 2020-as évek elején embert küldjön a Marsra - mondta Lev Zeljonij, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetének igazgatója.
Cikkek
"Nem sérült a demokrácia Belgiumban"
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 11:10
Biztosította európai uniós kollégáit Guy Verhofstadt ügyvivő belga kormányfő arról, hogy országában a több mint fél éve tartó politikai válság ellenére minden demokratikusan zajlik.
Az átmeneti kormányt irányító miniszterelnök erről a La Libre Belgique című brüsszeli napilap keddi számában megjelent interjúban beszélt, kifejezve optimizmusát is, hogy az ország megerősödve kerül ki a tavaly júniusi választással kezdődött válságból. Elmondta, hogy az uniós csúcsértekezletek résztvevői tettek utalásokat a válságra, illetve egyes belgiumi álláspontok bizonyos fokú radikalizálódására. Erre válaszul azonban közlése szerint egyértelműen leszögezte, hogy eddig minden problémát demokratikus módon rendeztek.
A korábban nyolc éven át kormányzó Verhofstadt flamand liberális pártja ugyan nem győztesként került ki a választásból, de miután a legerősebb erőnek bizonyult flamand kereszténydemokraták kormányfőjelöltje, Yves Leterme egyelőre nem tudott életképes koalíciót összeállítani, március végéig a távozó miniszterelnök alakította ideiglenes kabinet viszi az ország folyó ügyeit.
A válság miatt megfigyelői véleményekben többször felbukkant az, hogy a létrehozása, 1831 óta a két nagy országrész, a holland ajkú Flandria és a francia nyelvű Vallónia örökös rivalizálásától terhelt Belgiumot szakadás fenyegeti. Verhofstadt most hangoztatta azt a véleményét, hogy mind a lakosság, mind a politikusok - köztük a szakadársággal is gyanúsított Flandria közéleti személyiségeinek - többsége ragaszkodik az egységes, föderális belga államhoz.
A hagyományok szerint az országban gyakorlatilag nem alakulhat olyan kormány, amely nem foglal magában vallon és flamand pártokat is. A két országrész között azonban egyelőre kibékíthetetlennek létszó ellentét feszül abban a kérdésben, hogy szükség van-e olyan államreformra, amely nagyobb jogköröket ad a régióknak - vallon meglátás szerint a flamandok számára jelentős előnyökkel.
Verhofstadt erről úgy nyilatkozott, hogy a reform már több évtizede várat magára, ezért megkerülhetetlen, de olyannak kell lennie, amelyből mindkét régió és maga az államszövetség is a jelenleginél erősebben kerül ki. Úgy vélte, a megoldás egy olyan autonómiakeret meghatározása lehet, amely a kereten belül bizonyos mozgásteret hagy a régiónak. Mint mondta, a belga föderális rendszer működtetését hasonlóképpen képzeli el, mint az euróövezetét, amelyben kötelező előírás a részt vevő országok gazdaságának folyamatos közeledése egymáshoz, konvergenciája, mégis önálló irányításra van lehetőség.
Verhofstadt leszögezte, hogy minden politikai erőn érzi az akaratot a válság rendezésére. Az eddigi eredménytelen koalíciós tárgyalásokra utalva értésre adta azt is, hogy "úgy nem lehet kormányt alakítani, hogy nincs meg a politikusok közti bizalmi minimum".
Lenyomta az angol a hollandot Brüsszelben
Kettészakad Belgium? A zászló már égMTI
Cikkek
Schengen óta kisebb az osztrák kapás
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 10:44
Az osztrák belügyminisztérium belső, hivatalosan nyilvánosságra még nem hozott adatai szerint a december 21. és január 7. közötti, tehát a schengeni nyitás óta eltelt időszakban kevesebb illegális - érvényes úti okmányok nélküli - határátlépő akadt horogra a határ menti körzetekben, mint egy évvel korábban.
A schengeni övezet kiszélesítése utáni első hatósági összesítést a Kurier című független osztrák lap keddi számában ismertette kivonatosan, rámutatva: a hivatalos statisztika nem támasztja alá azokat a lakossági félelmeket, hogy a határellenőrzés megszűnése a bűnözés növekedéséhez vezethet.
Gyurcsány: Tudjunk is szabadok lenni
Határok nélkül, de korlátoltanMTI
Cikkek
Tragikus egybeesésen bukhat el az olcsó laptop
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 10:39
A szegénység, a gyenge gazdasági teljesítmény legfőbb oka nem a tőke, hanem a szakértelem, a saját értelmiség, a saját kvalifikált rétegek hiánya - jegyzet
Cikkek
Csúcson az aranyár: a kőolaj nyomában
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 10:24
Kedden reggel történelmi csúcsra nőtt az azonnali szállítású arany ára Londonban.
A nemesfém drágulását a szakértők a kőolaj árának az emelkedésével magyarázták, illetve azzal, hogy gyengül a dollár az euróhoz képest. A magasabb olajár inflációnövelő hatású, ami rendre kedvez az aranyárnak.
A gyengébb dollár azt eredményezi, hogy a dollárban jegyzett arany olcsóbbá válik a nem dollárral fizetők számára.
Kedden reggel az azonnali aranyár unciánként rekord szintre, 874,85 dollárra nőtt - mintegy 12 dollárral haladta meg a hétfői késő esti szintet -, majd később szerényen mérséklődött a napi nyeresége.
Az azonnali aranyár korábbi csúcsa 869,50 dollár volt, amit január 3-án állított be.
Csúcson az aranyár, jön fel a platina is
Majdnem megdőlt a rekord: tovább tart az aranyláz
Aranylövés az infláció ellen
MTI
Cikkek
Felkapaszkodott a forint a tegnapi lejtőről
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 10:20
Enyhén korrigálta előző napi veszteségét a forint Budapesten. A bankközi devizapiacon kedden reggel kilenc óra után 254,80/255,00 forinton jegyezték az eurót, szemben az előző délutáni 255,10/20 forinttal.
Az euró árfolyama 255 forint felett utoljára 2007 november végén járt.
A dollár 173,30/50 forinton állt a keddi nyitáskor, hétfőn délután pedig 173,20/30 forinton.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Négyen vinnék az OTP-Garanciát
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 09:14
Négy cég, az amerikai AIG, a svájci Zurich Financial Services AG, a holland Aegon és a francia Groupama pályázik az OTP Garanciára - értesült a Dow Jones.
Cikkek
Nagyon enyhe emelkedés a BUX-ban
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 09:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,76 pontos emelkedéssel, 25.593,62 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,46 százalékkal erősödött.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Többet nyom a latban az érettségi pontszáma
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 08:55
A diákok előtt álló felvételi időszakban jelentősen megnő az érettségi súlya. A 480 pontos rendszerben több pontot lehet szerezni az érettségin, mint az év végi jegyekkel, és az emelt szint megszerzése mellett is több érv szól, mint korábban.
A felvételi jelentkezés szempontjából ez stratégiai fontosságú, amelyre a többi érettségi információ mellett a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) térítésmentes Érettségi vizsga-előkészítő napja hívja fel a figyelmet. A január 19-ei fővárosban zajló Érettségi vizsga-előkészítő nap azoknak a diákoknak nyújt segítséget, akik 2008-ban és 2009-ben érettségiznek.
A rendezvényen középiskolai tankönyvszerzők, vezető szaktanárok tartanak tantárgyanként 3 órás érettségi vizsgatesztsor elemzést. Ismertetik a típuskérdéseket, a vizsgák felépítését.
Szó esik a kétszintű érettségi buktató kérdéseiről, felkészülési praktikákról, az érettségit javító tanárok által elvárt javítási útmutatókról. A felvételiző diákok február 15-éig dönthetik el, emelt- vagy közép szinten érettségiznek majd, a rendezvény ezért kiemelten foglalkozik majd az emelt szint szerepével az új pontszámításban.
A térítésmentes Érettségi vizsga-előkészítő napról további információ a www.fisz.hu oldalon kapható. Érdemes tudni, hogy míg a korábbi években a maximális pontszámhoz emelt szintű érettségi mellett
nyelvvizsga is kellett, most a maximális többletpont két emelt szintű érettségi megszerzésével elérhető lesz.
Orvos, kórház, iskola bukhat a népszavazáson
Beszívott gyerekén kaszált a morcos apuka
A BME számos felsőoktatási pályázatot megcéloz
(FISZ)Privátbankár
Cikkek
BUX: kevés kilengést várnak
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 08:49
A nemzetközi tendenciák alapján várhatóan nem lesznek nagy ármozgások kedden a Budapesti Értéktőzsdén.
Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője szerint a nemzetközi tőzsdék iránya határozhatja meg a kereskedést a BÉT-en, miután hazai vállalati hírek nem láttak napvilágot. A szakértő nem vár számottevő árváltozásokat, stagnáló, oldalazó ármozgásokat valószínűsít.
A leglényegesebb befolyásoló tényező továbbra is az amerikai gazdasággal kapcsolatos recessziós félelmek, amelyek a következő hetekben is hatással lehetnek a tőzsdékre. Amíg ezzel kapcsolatban nem tisztul a kép, addig nagy volatilitársa lehet számítani a részvénypiacokon - fejtette ki az elemző.
A BUX hétfőn 220,67 pontos,0,87 százalékos emelkedéssel, 25.475,86 ponton zárt. A részvénypiac forgalma közel 34 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike emelkedett. A nap nyertese az OTP volt, amely a teljes napi forgalom 71 százalékát adó, 24 milliárd forintos forgalmat produkált.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Ismét fölfelé kúszik az olajár
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 08:44
Kedden reggel emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon, miután hétfőn közel 3 dollárral kétheti mélypontra gyengült.
A hétfői erőteljes árcsökkenést a szakértők részben az amerikai gazdaság lassulásával kapcsolatos, mérsékeltebb olajfelhasználást sejtető várakozásokkal magyarázták, illetve azzal, hogy az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj-felhasználó térsége, a következő napokban az átlagosnál melegebb lesz.
A kedd hajnali árnövekedést szakértőknek az a várakozása váltotta ki, hogy a múlt héten már a nyolcadik egymást követő héten csökkent az amerikai olajtartalék. Az ezzel kapcsolatos hivatalos adatot szerdán ismertetik.
Kedden reggel a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate legközelebbi, februári határidőre hordónként (159 liter) 95,75 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 66 centtel drágább a hétfői New York-i zárónál.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, februári határidőre hétfőn reggel 94,81 dollár volt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, ami 66 cent emelkedés a hétfői záróhoz képest.
Százon az olaj: Richie Arens a hunyó
Emlékszik az olajválságra? Na, akkor tudja mi jön
Csak az erős dollár mentheti meg az olajárat (hanganyag)
A zűrzavaros helyzet hajtotta fel az olajárat (hanganyag)
MTI
Cikkek
Mozgolódás Pakson: sztrájk az erőműnél?
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 08:37
Megkezdődnek a munkáltató és a szakszervezetek közötti tárgyalások kedden a paksi atomerőműben; a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) hétfő délutáni döntése szerint nem csatlakozott a másik két szakszervezet által az elmúlt héten megalakított sztrájkbizottsághoz.
A kedd reggeli tárgyalás a szakértői közreműködés egyeztetéséről szól, ennek előkészítését beszéljük meg a humán igazgatóval - mondta el Lőrincz László, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ elnöke.
Hozzátette: a tárgyaláson a PADOSZ és a Munkástanács mellett a MÉSZ is részt vesz, hiszen a célok közösek, a megoldás terén van véleménykülönbség a szakszervezetek között.
Az érdekvédelmi szervezetek testületei december 27-én fogalmazták meg követeléseiket azzal a céllal, hogy az erőmű vezetése vonja vissza korábbi tájékoztató levelét, amelyben értesítették a dolgozókat a sugárveszélyes munkakörök meghatározásáról, illetőleg az ezzel összefüggő korkedvezményes nyugdíj szabályainak január elsejével életbe lépő módosításáról.
Kifejezték továbbá azt az igényüket, hogy tárgyalásos A korengedményes nyugdíjba menetelről ősszel folyt az egyeztetés az atomerőműben a vállalat vezetői és a szakszervezet között, amit szeptemberben azzal függesztettek fel, hogy 2008 elején szakemberek bevonásával folytatják a tárgyalást.
A korábbi gyakorlat egyébként az volt, hogy a sugárveszélyesnek minősített munkakörben dolgozóknak minden ott letöltött öt esztendő után egy évvel rövidül nyugdíj-korhatára.
Sztrájkkal fenyegetnek a Kapos Volán dolgozói
Visszakapták a jegyárat az utasok
Az orvosok "ott fognak betartani, ahol tudnak"
A birkák miatt nem bénult meg az ország?
MTI
Cikkek
Evások figyelem: nagyot fordult a világ
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 07:49
A fordított adózás az új áfatörvény értelmében az ingatlanhoz kapcsolódó különböző szolgáltatások nyújtása esetében alkalmazandó - de mi is számít ide?
Cikkek
Devizahitele van? Magabiztos lehet!
Privátbankár.hu | 2008. január 8. 07:36
Úgy tűnik, idén nem lesz szüksége nyugtatóra azoknak, akik valamilyen devizában adósodtak el - a jelzálogpiaci válság azonban még okozhat kellemetlen meglepetéseket
Friss
Vállalat
Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti pozícióját a Wing
Újabb kötvénykibocsátást hajtott végre a WINGolding Zrt.
6 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
A Richter is felveszi a kesztyűt az elhízás ellen
16:04
-
Durván alábecsülik a magyarok az álláskeresés valódi hosszát
16:04
-
Inspiráló vezetők és AI – új fejezet a biztosítási iparágban
15:03
-
Ütőképesekre és lemaradókra szakadt szét a magyar gazdaság
15:03
-
A kormány célba vette a lakásbiztosításokat is
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
19:07
-
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete
17:05
-
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
16:04
-
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
13:01
-
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
10:10
A vidék hírei
-
Magyar Péter Orbán Viktorhoz: Tényleg Polt Pétert szánja az Alkotmánybíróság élére?
18:30
-
A kövesdi egyenesben akart előzni
16:15
-
Programok a Bródy Sándor Könyvtárban
15:46
-
Hódot mentettek a természetvédelmi őrök Szilvásváradon - VIDEÓ
14:03
-
Elhunyt a Harlekin egykori bábkészítője, Lovasyné Stuth Erzsébet
12:37
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
-
Valami nagyon furcsát mondott Orbán Viktor időzítéséről az uniós bővítési biztos
2025. április 9. 07:55
top 24
-
Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak?
2025. május 6. 06:20
-
Külföldi segítséggel tolná el a választásokat a magyar kormány? Interjú Káncz Csabával
2025. május 6. 05:47
-
Világháborútól tartanak – ez az ország a legnagyobb veszélyforrás a nyugatiak szerint
2025. május 6. 08:18
-
Rossz híreket kapott Lázár János – de ennek Orbán Viktor sem örülhet
2025. május 6. 08:30
-
A Temu és a Shein visszavág, elöntik Európát
2025. május 6. 11:09
