.jpg)
Barát Gábor elmondta, az ONYF a fővárosban és a nagyobb városokban január 9-én, más településeken január 14-én adja postára az emelt összegű ellátásokat. A pénzintézeti számlával rendelkezőknek január 11-én utalják a nyugdíjat.
Újságírói kérdésre válaszolva közölte: az öregségi nyugdíj átlagosan 85 ezer forint. A közreadott sajtóanyag szerint a főigazgatóság minden ügyfelét levélben tájékoztatja az előző évben levonások nélkül folyósított ellátások összegéről, valamint a januári emelésről. Mint írták, az ellátások emeléséről az ONYF hivatalból gondoskodik, az érintett nyugdíjas vagy járadékos személynek nem kell külön kérelmet benyújtania.
A dokumentum szerint január elsejétől megváltoztak az átmeneti járadék, rendszeres szociális járadék és a bányász dolgozók egészségkárosodási járadékának igénybevételére vonatkozó szabályok. Az egészségkárosodást szenvedett személyek számára új társadalombiztosítási nyugellátást vezettek be.
A sajtóanyagban arra is kitértek, hogy január elsejével megszűnt a MÁV Zrt. Nyugdíj Igazgatósága, a nyugdíj-megállapítás és -folyósítás feladatai az ONYF és igazgatási szerveinek feladatkörébe kerültek.
"A kormány semmibe veszi a nyugdíjasok sorsát"
A Fidesz szerint a 2008-as év a szociális rombolás éve lesz a nyugdíjasok számára is, hiszen a kormány intézkedései miatt csökkennek a nyugdíjak - hangsúlyozta Iván László, a Fidesz szakpolitikusa.
Iván László szerint a 3600 forint egy átlagszám, a valós helyzet azonban az, hogy a nyugdíjinfláció idén elérheti a 10-12 százalékot, miközben a nyugdíjrendszerbe 2008-ban belépők számára mintegy 8 százalékkal csökken a járandóság összege, miután másfajta módszerrel - ahogy fogalmazott, "ámítástechnikai" módszerrel - állapítják meg a nyugdíjat.
A fideszes politikus arról is beszélt, hogy a munkát vállaló nyugdíjasoktól a minimálbér 12-szeresének elérése után megvonják a nyugdíjat. Iván László kijelentette: a kormányt óriási felelősség terheli, amiért nem becsüli az életkort, a szegénységet, és semmibe veszi a nyugdíjasok sorsát. Szerinte ebben az évben a kormány újabb egyhavi nyugdíjat vesz el az idősektől, azok után, hogy tavaly egyet már elvett a konvergencia program megszorításai miatt.
Járulékok: kis csavarok, nulla végösszegű játék
Fidesz: 2008-ban a nyugdíjasokat üti a kormány
Ki minősül majd rokkantnyugdíjasnak? (hanganyag)
Mihamarabb hozzá kéne nyúlni a nyugdíjrendszerhez (hanganyag)
MTI