.jpg)
Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy az eredeti tervek szerint a kormányzati negyed százmilliárdos megtakarítást hozott volna az adófizetőknek és a fővárosban egy új negyed épült volna. Hangsúlyozta: a kormánykabinet nem presztízs-, hanem városfejlesztési és gazdasági szempontokat mérlegelt a döntésnél, mert elfogadhatatlan lett volna, ha a kormányzati negyed nem a legtakarékosabb módon épül meg. Mint fogalmazott, a kabinet ezekre tekintettel "megállítja, de nem leállítja" a projektet.
A szóvivő kiemelte, hogy a kormányzati negyed ugyan lekerült a napirendről, de a kormány nem tett le arról a tervéről, hogy a kormányzati negyed építésére kijelölt területen új városközpont jöjjön létre, ezért azt javasolja Budapestnek és a VI. kerületnek, hogy folytassák a városrendezési programot a területen.
Szeretnénk egy olyan kész tervet az asztalra tenni, amit bármelyik későbbi kormány megvalósíthat - közölte Budai Bernadett. Hangoztatta, hogy a projekt megállítása nem kudarc, hanem előrelépés, hiszen több kormánynak is volt hasonló terve, de ilyen előrehaladott állapotba egyik sem került.
A döntéssel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a kormányzati negyed projektiroda az év végéig tovább működik, a fővárossal és az érintett kerülettel elkészíti a végleges városrendezési tervet, majd elszámol, amit az Állami Számvevőszék ellenőriz. Budai Bernadett kitért arra: a projekt megállításától függetlenül a kormányzati szervek kiköltöznek a Parlamentből és még ebben a ciklusban átköltöznek a Földművelésügyi Minisztérium épületébe.
A kormányzati negyed beruházás eddigi költségeiről azt mondta, hogy az állam 8,5 milliárd forintért olyan ingatlanhoz jutott, amely már most ennek a többszörösét éri. Ezen a területen valósulhat meg az új városközpont, mert ahogyan most van, úgy biztosan nem maradhat - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint ezen túl 632 millió forintot költöttek a projektre, amelyből 533 millió forint volt a dologi, a többi a személyi kiadás. Felidézte, hogy az Orbán-kormány akkori áron 200 millió forintot költött a kormányzati negyedre, de tanulmányírásnál nem történt több az ügyben.
Az SZDSZ üdvözli a kormánykabinet döntését - közölte Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője. Bölcs döntést hozott a kormánykabinet - tette hozzá a kisebbik koalíciós párt politikusa. Horn Gábor kifejtette: továbbra is jó ötletnek tartják a kormányzati negyed létrehozását, ugyanakkor az SZDSZ szerint elfogadható megoldást választott a kormánykabinet.
A liberális párt ügyvivője szerint az, hogy mindössze egy beruházó jelentkezett a projektre, jelzi a megvalósítás körüli bizonytalanságokat. Horn Gábor megjegyezte: a döntés miatt sem pártjának, sem a kormánynak nem kell rosszul éreznie magát.
Egy kérdéssel kapcsolatban az SZDSZ-es politikus kifejtette, hogy a beruházásra eddig fordított 632 millió forint nem veszett kárba, mert egy több, mint 100 milliárdos beruházás esetében ez az összeg nem pazarlás, ráadásul szükség volt arra, hogy a terület jövőbeli hasznosíthatósága érdekében tanulmányok, tervek készüljenek, és a 632 millió forint egy részét erre fordították.
Fidesz: Felelősöket!
A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy nevezze meg a kormányzati negyed beruházásának felelőseit, és hozza nyilvánosságra, pontosan mire ment az eddig elköltött 632 millió forint - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Hozzátette: azt is követelik, hogy nevezzék meg, ki a felelős azért, hogy a kormány az ország jelenlegi helyzetében belevágott egy 140 milliárdos luxusberuházásba, ki az, aki ezt engedte, támogatta és előterjesztette, és ki a felelős azért, hogy hónapokkal később az eredmény 632 milliós kiadás "a semmire".
A Kereszténydemokrata Néppárt sajnálatát fejezi ki, hogy mégsem merült hullámsírba a kormány kalózhajója, továbbra is az adófizetők pénzét rabolja - írta közleményében a párt szóvivője. "Vitorlájukból a beruházók fogták ki a szelet, mert nemet mondtak a kormányzati fejetlenségre, a túlerőltetett, átgondolatlan, bizonytalan kimenetelű vállalkozásra. De a kormányzat tovább fosztogatja az adófizetőket" - fogalmazott Halász Zsuzsa. Hozzátette: még 12 hónapig működtetik a Kormányzati Negyed Projektirodát a polgárok pénzéből, annak ellenére, hogy azt sem tudják, hova akarják építeni a negyedet.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta: "a kormányzati negyed lefújásszerű felfüggesztése sajnos ismét egy tipikus példája lett az átgondolatlan, így rendre zátonyra futó kormányzati ötletelésnek. 2009-re még pár napja is csillogó-villogó egészet ígértek, azonban negyed sem lett belőle".
"Sokat akart a szarka..."
A főváros vezetése sajnálja, hogy a kabinet a kormányzati negyed beruházásának megállításáról döntött - erről Budapest SZDSZ-es főpolgármester-helyettese beszélt. Ikvai-Szabó Imre elmondta: a vegyes funkciójú beépítés jót tett volna a Nyugati pályaudvar környékének; épp a komplexitása miatt támogatta a főváros vezetése a beruházást. A főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: "sokat akart a szarka, s nem bírta a farka".
A szabad demokrata várospolitikus szerint ugyanakkor, így lesz idő a projekt átgondolására. Ikvai-Szabó Imre hozzátette: a jelenlegi feltételek mellett nem volt elég pályázó a kormánynegyed megépítésére, miközben ő liberális politikusként a minél nagyobb versenyt támogatja, a mostani döntésnek tehát lehet pozitív hozadéka.
Nem lesz kormányzati negyed!
Kormánynegyed: két nap és minden kiderül
Kormánynegyed: jövőre, velük, ugyanitt
MTI