
Március 20-án este 21.00 óra után ismeretlenek kisiklatták és megrongálták az egyik 56-os jelzésű villamost a Fehérvári úton, mint arról már korábban tájékoztatást adtunk. A jármű utasokat szállított, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Az eset után a Társaság helyszínelői és a rendőrség is megvizsgálta a helyszínt. A BKV Zrt. ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon.
"Társaságunkra különösen nagy terhet rónak a járművek utasterében és külső burkolatán, illetve az állomásokon keletkező, vandalizmus, graffitik, rongálások által okozott károk. Ezeknek a helyreállítására évente átlagosan 100-120 millió forintot költ a BKV. A tetten ért személyek, vagy ismeretlenek ellen természetesen minden esetben feljelentést tesz a társaság. Ezúton köszönjük meg a közreműködését, segítségét mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt időszakban a bűncselekmények tetteseinek könnyebb azonosításához" - olvasható a társaság közleményében.
"Kérjük tisztelt utasainkat, hogy amennyiben ilyen esetet észlelnek, hívják a rendőrséget, vagy a BKV Zrt.-t a 06-80-40-66-88-as ingyenes zöld számon. Aki hiteles, nyomravezető információval szolgál a rendőrségnek és a társaságnak, 100.000 forint jutalomban részesül. Összefogásra van szükség annak érdekében, hogy felelőtlen rongálók ne veszélyeztethessék az utasok épségét, és ne okozhassanak kárt a közösségi közlekedésnek" - írja a BKV.
Profik lopják a BKV kábeleit
Sztrájkra készülnek a BKV-dolgozók
BKV-paraméterkönyv: megkezdődött a visszatáncolás?
MTI