1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az OTP csoport 10 százalék feletti eredménynövekedést tervez 2008-ban - mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató ma a bank éves gyorsjelentését értékelve.

A terv megvalósításának egyetlen kockázataként Csányi Sándor a világgazdasági helyzetet nevezte, ami megnehezítheti a bank likviditáshoz jutását. Ugyanakkor kijelentette: a bank még akkor is legalább stagnálni fog, "ha összeomlik a világpiac", mert kockázatkezelése kiváló.

Elmondta: amennyiben jelentősen erősödnének a válságjelenségek - amire nem számítanak a bank vezetői -, akkor arra az OTP a hitelezési expanzió visszafogásával reagálna. Magyarországon ez a vállalati és önkormányzati hitelezést érinthetné úgy, hogy felülvizsgálnák azok jövedelmezőségét, érvényesítve a forrásköltségek esetleges növekedését.

A tervek szerint az idén az OTP tőkemegfelelési mutatója legalább 7,5 százalék lesz - ez a Garancia értékesítésével elérheti a 13 százalékot, de Csányi Sándor szavai szerint a növekmény már márciusban kiegyenlítődhet. Ezzel arra utalt, hogy az OTP akvizíciós tervei - amelyekről új információt nem közöltek - közül valamelyik megvalósulhat akkorra. Kérdésre válaszolva kijelentette: a bank nem változtatott stratégia tervén, amely szerint 2010-re a csoport adózás előtti eredménye eléri a 2 milliárd eurót.

Az idei eredménytervben a magyarországi alaptevékenység adózott eredményét a tavalyival megegyező összeggel szerepeltetik, ugyanakkor a külföldi csoporttagok hozzájárulása a jelenlegi mintegy 25 százalékról egyharmadra nő. Oroszországban 50 százalékos, Ukrajnában 30 százalékos, Bulgáriában az idei 21 százalékosnál valamivel alacsonyabb adózott nyereségnövekedéssel számol az OTP - mondta Urbán László vezérigazgató-helyettes.

Az OTP csoport bruttó hitelállománya tervek szerint az idén 25 százalékkal, míg a betétállomány 10 százalékkal emelkedik úgy, hogy Magyarországon a hitelállomány mintegy 5 százalékkal, a betétállomány 2-3 százalékkal bővül. Tavaly a magyarországi betétállomány-növekedés meghaladta a hitelnövekedést, így a keletkező források egy részét a leánybankok helyezték ki.

Az idei terv eléréséhez Magyarországon a tavalyit mintegy 15 százalékkal meghaladó, 22 milliárd forint állami támogatáskiesést, illetve adóteher-növekedést kell ellensúlyoznia az OTP Banknak, vagyis mintegy 15 százalékkal kell növelnie eredményességét - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Csányi Sándor szerint bár az OTP legsikeresebb évének nevezhető 2007, hiszen ilyen magas összegű nyereséget még soha nem ért el a bankcsoport, mégis ez volt a legnehezebb év volt az elmúlt évtizedben. A nehézségek között említette az alacsony gazdasági növekedést és a fogyasztás-csökkenést Magyarországon, a csoporttagoknál megtörtént reorganizációt, az irányítási rendszer átalakítását és több vezető cseréjét az OTP-nél. Megemlítette, hogy az OTP-nek a második félévben sikerült ellensúlyoznia azt a piacvesztést, amit a kamatadó bevezetése, illetve az arra való megkésett reagálás okozott.

A tervezett 211 milliárd forintos eredményhez viszonyított mintegy 3 milliárd forintos elmaradásban szerepet játszott mint egyszeri tétel az is, hogy versenyhivatali bírságokra mintegy 3 milliárd forintot kellett kifizetnie az OTP-nek. Ezzel kapcsolatban Csányi Sándor megjegyezte, hogy a lakáshitelek kezelési költségével kapcsolatban egyetértenek a GVH döntésével, a hitelkártyák ügyében viszont nem, hiszen számos magyarországi bank még most is hasonló módon reklámozza ezt a terméket. Egyben reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem lesznek hasonló GVH döntések.

A tavalyi eredménnyel kapcsolatban Urbán László hangsúlyozta: a harmadik negyedévben annak ellenére emelték a céltartalék állományát 7 milliárd forinttal, hogy a problémás hitelek aránya javult. Vagyis csak ebből elérhető lett volna az eredményterv, aminél azonban fontosabbnak tartja a bank a prudens működést.
 
Egy kis pénzt tett repülős leányába az OTP
Bevásárlásra készül az OTP - pénzt is szerzett hozzá
Az OTP húzta a piacot
A Groupamáé lesz az OTP Garancia

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG