13%-nál többről ne is álmodjon a BKV?
Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes csütörtökön elmondta, hogy több új megoldáson gondolkodnak a jegy- és bérletvásárlások növelése érdekében. Igazi megoldást ez ügyben a várhatóan 2009-től bevezetendő egységes BKV-MÁV-Volán bérlet, illetve az elektronikus díjfizetési rendszer jelenthet - tette hozzá.
A szocialista politikus részletek kifejtése nélkül a fogyasztóbarát elgondolások között említette a nagycsaládosok kedvezményét, az év közben vásárolt éves bérlet 365 napos érvényességét és az SMS-jellegű jegyvásárlást, Újdonság lenne az is, hogy éjszaka más, drágább jeggyel lehetne utazni, mint napközben. Azt a sajtóban megjelent ötletet, miszerint a dolgozói bérlet hétvégén, illetve éjszaka ne legyen érvényes, abszurdnak tartja a politikus, mint hangsúlyozta, ilyen javaslatot nem írna alá.
Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke elmondta, hogy még semmilyen tarifaemelési, illetve menetrend-módosítási javaslat nem jutott el a bizottsághoz. Az SZDSZ-frakció is csak a jövő hét végén tárgyal ezekről a kérdésekről - jegyezte meg. A szabad demokrata politikus nagyon rossznak tartja annak a "rendszerváltás előtti taktikának a továbbélését", hogy először igen nagy mértékű áremelésekről szivárogtatnak ki javaslatot , hogy azután "az emberek örüljenek" annak, kisebb lesz a drágulás.
Közölte, egyetért Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesnek a Népszabadság című lapban csütörtökön ez ügyben megjelent nyilatkozatával is. A városvezető ebben "erősen nehezményezte, hogy a tulajdonos főváros is a sajtóból értesült a BKV díjemelési javaslatairól, amit elfogadhatatlannak tart".
Lakos Imre úgy fogalmazott, "elképesztő dolog", hogy hónapok óta ilyen jellegű kommunikáció zajlik a BKV háza táján". Hangsúlyozta, hogy a tarifaemeléseknél "nem lehet elrugaszkodni a valóságtól, figyelemmel kell lenni az emberek teherbíró képességére is". A hírekben szereplő, szerinte irreális mértékű 25 százalékos díjemelést biztosan nem szavazná meg a közgyűlés - jegyezte meg.
Viselkedni tanítják a BKV-dolgozókat
A dugóban ülőket szólongatja a BKV
Behajtja a bliccelők adósságát a BKV (hanganyag)
MTI