1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az agrártermékek termelőiár-szintje tavaly novemberben 35,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 60,2 százalékkal növekedett.
Az agrártermékek termelőiár-szintje tavaly novemberben 35,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 60,2 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 9,4 százalékkal növekedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az agrártermékek 2007. első tizenegy havi, az előző év azonos időszakához viszonyított 21 százalékos termelőiárszint-növekedése a növényi termékek árszínvonalának 39,3 százalékos, illetve az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos emelkedéséből adódott.

A mezőgazdasági termelői árak októberben 34,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a növényi termékek ára 63,1 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 6,7 százalékkal nőtt.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2006. novemberben 13,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 22 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 5,7 százalékkal emelkedett.

A KSH adatai szerint 2007 novemberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva a növényi termékek árnövekedési üteme az októberben mért 63,1 százalékhoz képest enyhén mérséklődött. A meghatározó súllyal bíró gabonafélék termelői átlagára továbbra is jelentős mértékben, 82,8 százalékkal emelkedett novemberben az egy évvel korábbi szinthez képest. Az ipari növények ára 18,3 százalékkal nőtt, ebben döntő szerepet játszott az olajnövények 42,5 százalékos áremelkedése.

Novemberben a burgonya termelői árának növekedési üteme 17,3 százalék volt, ami enyhe mérséklődést jelent a korábbi hónapokhoz képest. A zöldségfélék 23,9 százalék árnövekedése kisebb volt a korábbi hónapokban tapasztaltnál. A novemberi időszakban a legjelentősebb súlyt képviselő zöldség a zöldpaprika, ennek termelőiár-színvonala 39,5 százalékos árnövekedést mutatott.

A gyümölcsök kiugró mértékű, 85,2 százalékos árnövekedésére novemberben az alma 139,9 százalékos, a szőlő 24,6 százalék áremelkedése gyakorolt döntő befolyást.

A vágóállatok termelői árainak 1,2 százalékos növekedése a vágóbaromfi árának 24,8 százalékos növekedéséből, illetve a vágósertés árának 13,5 százalékos és a vágómarha árának 6,4 száazlékos csökkenéséből adódott. Az állati termékek 23,9 százalékos áremelkedésén belül a tej termelői ára 27 százalékkal, az étkezési tyúktojásé 19,7 százalékkal nőtt novemberben az előző évhez képest.

A gabonafélék termelői átlagára 2007 első tizenegy hónapjában 67,8 százalékkal
nőtt az előző év január-novemberihez képest. A burgonya ára szintén kimagaslóan, 37,8 százalékkal emelkedett. Ugyanebben az időszakban az ipari növények átlagosan 9 százalékkal drágultak. A zöldségfélék ára 4,1 százalékkal, a gyümölcsöké 41,4 százalékkal növekedett a tavalyi év első tizenegy hónapjához viszonyítva.

A vágóállatok termelői árai 2,1 százalékkal voltak alacsonyabbak 2007. első tizenegy hónapjában, mint 2006. január-novemberben. Árcsökkenés volt megfigyelhető a vágósertés  és a vágómarha esetében, míg a vágóbaromfi ára 14,9 százalékkal nőtt.

Az állati termékek termelői ára átlagosan 11,3 százalékkal emelkedett
2007. január-novemberben, ezen belül a tej termelői ára 11,1 százalékkal, az étkezési tyúktojás ára 14,2 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

Borreform: tovább tart a vita
Megkegyelmeznek az őstermelőknek
Kitört a pánik az árupiacokon
Tényleg rossz az idei termés

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG