2006-ban csúcsrajáratták az NBH-t
A lap úgy tudja, az NBH-soknak félmilliótól egymillió forintig terjedő, esetenként ennél is több túlórapénzt ígértek, és a többletjuttatást legalább 300 munkatársnak fizették ki 2006 karácsonyán.
Feladatuk közé tartozott az is, hogy megtudják, kik szivárogtatnak ki adatokat a sajtónak a minisztériumokból - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint a szervezett titkosszolgálati akcióhoz annyi ember kellett, hogy még nyugdíjas munkatársakat is visszahívtak, akiknek együtt kellett tüntetniük a tömeggel a Kossuth téren és más helyszíneken.
MTI, Magyar Nemzet
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





