1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Két szakaszban, 2010 augusztusára készül el az M43-as autópálya az 5-ös út és Makó közötti 31,6 kilométeres szakasza és a Maros-parti várost elkerülő út - közölte Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A tervek szerint az autópálya első, az 5-ös és a 47-es út közötti 6,7 kilométeres szakasza 2009 novemberére épül meg, a második Makóig tartó ütem az új Tisza-híddal, illetve a Maros-parti várost elkerülő 7 kilométeres főúttal, amely a 43-as útra vezeti vissza a forgalmat, 2010 augusztusára készül el - mondta a szakember a beruházásról tartott sajtótájékoztatón.

Az útépítéshez kapcsolódó közbeszerzési eljárást már kiírta a NIF Zrt., a kivitelezőkkel előreláthatólag májusban kötnek szerződést - tette hozzá. A beruházás költségeinek 67 százalékát uniós támogatásból fedezik, 33 százaléka pedig hazai forrás - tudatta az elnök-vezérigazgató.

Reményik Kálmán nagyon feszítettnek, ám tarthatónak nevezte a határidőket. Az új Tisza-híd építésére rendelkezésre álló 28 hónap elegendőnek tűnik, egy rendkívüli áradás azonban okozhat késést - fogalmazott a szakember.

Csicsely Gábor, a NIF Zrt. az M43-as építéséért felelős projektmenedzsere elmondta, a kétszer két forgalmi- és egy-egy leállósávval elkészülő autópálya szinte teljesen sík terepen, töltésen halad majd. A beruházás során jelentős feladat lesz a rendkívül rossz talajviszonyok kiküszöbölése, a belvízelvezető rendszer kialakítása, az algyői szénhidrogénmezőn a közműkiváltás - itt három kilométeres szakaszon 180 vezetéket keresztez a pálya -, valamint a 660 méteres Tisza-híd megépítése és az ehhez kapcsolódó partfalvédelem.

A híd mellett az autópálya ezen szakaszán 25 műtárgy épül majd, ezek közül a legnagyobb a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonal fölött átívelő felüljáró lesz - tudatta a szakember.

Az autópálya következő, Makó és a román határ közötti 23,1 kilométeres szakaszának előkészítése már folyik, a beruházáshoz szükséges építési- és környezetvédelmi engedélyekkel már rendelkezik a NIF Zrt., a tervek szerint a magyar és a román oldalon egyaránt 2012 végére készül el az út - közölte Csicsely Gábor.

Minden autópálya-bliccelőt utolérnek
M7-es: még mindig nem lehet tankolni a déli parton
Sokkal többen járnak autópályán

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG