.jpg)
Mint mondta, nem visszafogni, hanem ösztönözni kell a mezőgazdasági termelést, mert Magyarországnak az az érdeke, hogy a gazdák a piacból éljenek meg. A kormánynak az a dolga, hogy biztosítsa a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségét, és az jó hír, hogyha ennek minél nagyobb részét a piaci árak alapján érik el a gazdák - tette hozzá.
Elmondta: elemezni kell, hogy az áremelkedés mennyire tartós, hosszú távú folyamat, és az agrártámogatások átalakításában ennek alapján kezdeményezően kell részt venni.
Kitért arra: 2008 második felétől Franciaország az EU soros elnöke, és elindulhat a mezőgazdasági politika felülvizsgálata. Hangsúlyozta: ez egy nagyon hosszú folyamat, egyelőre beszélgetni kell a lehetőségekről, "ott kell lenni".
Mint mondta, még szeptemberben megállapodtak Nicolas Sarkozy francia elnökkel arról, hogy a mezőgazdasági kérdésekben Magyarország és Franciaország között nagyon erős szövetség van. Hosszú távú tervekről, víziókról van szó annak érdekében, hogy például ne Németország vagy Nagy-Britannia kényszerítsen ránk egy elképzelést, hanem mi legyünk a kezdeményezők az átalakításban - fogalmazott a miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc úgy látja, egy olyan rendszerre van szükség, amelyik képes rugalmasan megfelelni az igényeknek, ugyanakkor hosszú távon is biztosítani tudja, hogy a gazdák és az agrárium jövedelmi szintje tartósan magas legyen.
Gyurcsány Ferenc szerint az agrártámogatásokat csökkenteni kell, azonban az agrárium elsorvad, ha nem kap megfelelő támogatást - mondta Medgyasszay László, a KDNP országgyűlési képviselője. Az ellenzéki képviselő a miniszterelnök szavaira reagált.
Medgyasszay László szerint Magyarországon hat éve falurombolás folyik. Mint kiemelte, az unióban az agrárreform nem az agrártámogatás csökkentését jelenti, hanem az új piaci követelményeknek megfelelően az összegek átsrukturálását.
Itt az alkalom: plasztikázzuk az agrártámogatást
Ráfizetés: segítségért kiáltanak a csirketartók
Fidesz: a bérlők jobban járnak, mint a földtulajdonosok
MTI