2013-ra már a válság előtti kitermelés szintjén lesz a Gazprom
Idén Ananyenko szerint a kitermelés 519, jövőre 521, és 2013-ban 549,2 milliárd köbmétert tesz ki, 2014-ben pedig már jelentős növekedéssel 570 milliárd köbméter várható. Hozzátette, hogy az idei év első 5 hónapjában a konszern 9 milliárd köbméterrel túlteljesítette a tervezett mennyiséget.
Azt is elmondta, hogy Oroszországban a belföldi felhasználás napi 70-90 millió köbméterrel felülmúlja a tavalyit, és egész évben mintegy 30 milliárd köbmétert tesz ki. Ugyanakkor az európai felhasználás is jelentősen felülmúlja a tavalyi szintet: a Gazprom jelenleg napi 120-140 millió köbméterrel több gázt szállít a posztszovjet térségen kívüli külföldre, mint tavaly ilyenkor, és éves szinten ez mintegy 35-37 milliárd köbmétert jelent.
A Gazprom ügyvezető bizottságának helyettes elnöke elmondta: a konszern idén 1,18 ezer milliárd rubelt, jövőre és azután 1,2-1,3 ezer milliárd rubelt ruház be. A beruházási programot a gáz iránti kereslet mind Európában, mind Oroszországban mutatkozó jelentős növekedése tette szükségessé. Eredetileg ugyanis a Gazprom idén 816 milliárd rubel beruházást tervezett.
MTI
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




