2015-től utazhatunk a 4-es metróval?
Hutiray Gyula a találkozón elmondta, hogy nagyon nehéz helyzetben van a városvezetés, a szerelvények átvételével kapcsolatban komoly jogviták vannak. Mint hozzátette, olyan szerelvényeket korábban még nem gyártottak, amelyek az új metróvonalon közlekednének.
Beszámolt arról, hogy a 4-es metró alagútja nagyjából elkészült Kelenföld és a Bosnyák tér között, az állomások pedig több mint 50 százalékos készültségi állapotban vannak, folynak a munkák.
A megválasztott főpolgármester-helyettes kitért arra, hogy komolyan és sietősen kell mérlegelni a szerelvények beszerzése kapcsán. Közölte, hogy amennyiben új közbeszerzési eljárás mellett dönt a városvezetés, akkor a legrosszabb esetben 2015-ben járnának a metrók a vonalon.
Hutiray Gyula hozzátette, ha az Alstommal megállapodás születne – aminek az esélyéről nem szeretne találgatni -, és csak ezen az egy kérdésen múlna, akkor 2013 végére is elképzelhető az üzembe helyezés. Úgy fogalmazott: becslése szerint metróval nagy valószínűséggel 2015 első negyedévében lehet számolni a 4-es vonalon.
MTI
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




