1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Országgyűlés elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt 203 igen, 173 nem szavazattal - jelentette be Szili Katalin házelnök. A köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött és újratárgyalt törvényjavaslatról a képviselők a Fidesz kezdeményezésére név szerint nyilvánítottak véleményt.
Az Országgyűlés elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt 203 igen, 173 nem szavazattal - jelentette be Szili Katalin házelnök. A köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött és újratárgyalt törvényjavaslatról a képviselők a Fidesz kezdeményezésére név szerint nyilvánítottak véleményt.

Az SZDSZ-frakció és az MSZP-képviselőcsoport - Karsai József kivételével - igennel, a Fidesz, a KDNP és az MDF, valamint Gyenesei István független képviselő, valamint a korábban fideszes, most független Lengyel Zoltán és Tóth András nemmel szavazott.

Az egyetlen nemmel szavazó szocialistát, Karsai Józsefet megtapsolták a fideszes és KDNP-s képviselők, míg MSZP-s képviselőtársai azt kiabálták, hogy "Ülj át!", illetve, hogy "Hajolj meg nekik!". A politikus már a múlt héten bejelentette, hogy nemmel szavaz, még akkor is, ha kizárják a frakcióból.

Az MSZP-s Sándor István, akinek házára Molotov-koktélt dobtak a múlt héten, igen szavazatához annyit fűzött hozzá: "Meggyőztek a Molotov-koktélok".

A szocialista frakcióból - a hosszú idő óta beteg Horn Gyulán és Toller Lászlón kívül - Farkas Imre, Filló Pál és Gál Zoltán, valamint az elnöklő Szili Katalin nem vett részt a szavazáson. Közülük Filló Pál külföldön tartózkodik, Gál Zoltán pedig fekvőgipszben van, de mint elmondta, "nagy igennel" szavazott volna. Farkas Imre a tavaly december 17-i szavazáson sem vett részt.

Nem volt jelen az MDF-es Almássy Kornél, aki ugyancsak külföldön tartózkodik, és a szintén MDF-es Csapody Miklós, valamint a fideszes Braun Márton.

Sólyom László köztársasági elnök a törvény decemberi elfogadása után megfontolásra visszaküldte a jogszabályt az Országgyűlésnek. Az alkotmány szerint a visszaküldött és másodszor elfogadott törvényt a köztársasági elnök köteles aláírni és öt napon belül kihirdetni.


Horváth Ágnes: Egységes marad a társadalombiztosítás

Magyarországon a biztosítási rendszer átalakítása a társadalombiztosításról szól - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat zárszavában. Egységes marad a társadalombiztosítás, ahol mindenki, egészségi állapotától, korától, nemétől függetlenül, ugyanolyan mértékű járulékot fizet - mondta. Hozzátette: fennmarad tehát a nemzeti kockázatközösség.

A tb-törvény részletei
Pfújolás a Kossuth téren
"Az új tb-rendszerben is ugyanennyi lesz a járulék"
Összecsapott a parlamentben Gyurcsány és Dávid
Mint kiemelte, az egészségügyben 17 éve igazságtalan és nem hatékony rendszer működik. A kormány által benyújtott törvényjavaslatot hatástanulmányok alapozzák meg, amihez elkészültek a végrehajtási rendeletek. Horváth Ágnes közölte azt is: a fejkvótás újraelosztás népegészségügyi mutatókra épít.

A privát tőke már ott van az egészségügyben gyógyszertárak, háziorvosok, patikusok, művese-kezelések, betegszállítók képében - jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta: a koalíciós megállapodás eredményeként az SZDSZ letett a több-biztosítós rendszerről, és helyette el tudta fogadni a több-pénztáras rendszerről szóló kompromisszumot.

Horváth Ágnes szerint az egészségügyben a minőséget a verseny hozza meg. Ebben a rendszerben kétszintű verseny lesz jelen, egyrészt a pénztártagok versenye a biztosítottakért, másrészt pedig a szolgáltatói verseny - tette hozzá. "Magyarországon egy olyan modellt és olyan megoldást találtunk, ami megfelel a mi tradíciónknak, megfelel a mi kultúránknak" - jelentette ki.

Az egészségügyi miniszter zárszavában arra szólította fel a képviselőket, hogy támogassák a javaslatot.


Karsairól és Farkasról jövő héten döntenek

Jövő heti ülésén dönt az MSZP-frakció az egészségbiztosítási törvény zárószavazásától távol maradó Farkas Imre és a jogszabályra nemmel voksoló Karsai József ügyéről - közölte Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese, frakcióigazgatója. A képviselők ügyét a frakció etikai bizottsága vizsgálja meg, és tesz javaslatot a büntetésre - közölte a politikus.

Varju László elmondta: a büntetés lehet pénzbüntetés, továbbá tisztségből való visszahívás, illetve figyelmeztetés küldése a képviselő pártszervezetének. Mint mondta, a szavazásban való "nem részvétel" ötvenezer forintos büntetést von maga után Megítélése szerint "többről van szó", mint pénzbüntetésről.

AZ MSZP-frakció február 4-i, évadnyitó ülésén Farkas Imre azt kérte, a képviselőcsoport járuljon hozzá ahhoz, hogy ne kelljen részt vennie az egészségbiztosítási pénztárakról szóló, ki nem hirdetett törvény zárószavazásán, míg Karsai József a "nem" szavazatához kért hozzájárulást. A frakció nem járult hozzá kérésükhöz. Karsai József azzal indokolta döntését, hogy a választókerületében élő polgármesterek titkos szavazáson azt javasolták, ne támogassa a jogszabályt

A vita miatt újra kordon a parlamentnél
Sólyom a favorit, Gyurcsány hátul kullog
Kóka semmi váratlanra nem számít

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG