.jpg)
A szocialista frakció előre jelezte, hogy nemmel szavaz Kövér László házelnökké választására. Az Országgyűlés elnökének megválasztásakor a titkos szavazásokon korábban is előfordult néhány "nem" szavazat, de a szokásjog alapján az ellenzéki pártok is támogatták a házelnök-jelölteket. Most először fordult elő, hogy egy képviselőcsoport testületileg elutasította az Országgyűlés elnökének megválasztást.
Az Országgyűlésnek azért kellett új házelnököt választania, mert a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált június 29-én köztársasági elnökké választotta a parlament.
A Fidesz elnöksége július 8-9-i alcsútdobozi ülésén tárgyalt a házelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte: vállalja a tisztséget. Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette be hivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek a Fidesz-KDNP-frakció számára. A képviselőcsoport hétfői ülésén egyhangúlag támogatta a Fidesz választmányi elnökének házelnökké választását. Kövér László 1990 óta tagja az Országgyűlésnek.
MTI