.jpg)
A GKM az alacsony forgalmú vasútvonalak vizsgálata alapján tett szakmai javaslatot 38 mellékvonal üzemeltetésének szüneteltetésére, várva a helyi önkormányzatok elhatározását, hogy ezeket maguk üzemeltessék.
A GKM a közleményben hangsúlyozza: "... a vasút gazdaságosabb működése, az ennek nyomán bővülő fejlesztési források előteremtése, a vasúti reform folytatása minden adófizető közös érdeke. Az országos és helyi érdekek összehangolásának eszköze lehet az egész Európában sikeresen működő térségi vasúti koncepció."
A szánnyilatkozatok alapján a GKM pályázatokat ír ki a térségi vasutak üzemeltetőinek kiválasztására. A térségi vasúttá minősítéssel a minisztérium nem állami feladatot kíván áthárítani az érintett önkormányzatokra, a helyközi közlekedés ellátása továbbra is a GKM felelőssége - olvasható a közleményben.
Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára nemrégiben újságíróknak azt mondta, hogy a tavasztól szünetelő 14 szárnyvonal és a további 38 alacsony forgalmú mellékvonal üzemeltetésének szüneteltetése évi mintegy hat-kilenc milliárd forint megtakarítást jelent a MÁV-nak.
A GKM közleménye emlékeztet arra, hogy a térségi kezelésre áttérni kész, de ezt határidőig nem jelző önkormányzatok az átminősítéshez nélkülözhetetlen fejlesztési szándékról november 7-e után is nyilatkozhatnak, ez azonban már nem lesz hatással a menetrendről szóló idei döntésre. Az ilyen vasútvonalak esetében az önkormányzatoknak a térségi vasúti közszolgáltatásként nyújtott személyszállításra a következő, tavaszi menetrend készítésekor lesz lehetőségük áttérni.
A minisztérium közölte azt is, hogy a GKM-nek az alacsony forgalmú vasútvonalakkal kapcsolatos vizsgálatát összegző anyagához 2007. november 7-ig 73 hozzászólás érkezett a minisztérium honlapjának Civil Fórumára. A gazdasági és közlekedési miniszter a vizsgálat adatainak birtokában, a szakmai javaslat ismeretében, az előzetes önkormányzati szándéknyilatkozatok és a társadalmi egyeztetésen felmerült vélemények figyelembevételével novemberben hoz döntést a 2008-as évi integrált vasúti és autóbusz menetrend véglegesítéséről.
Késések, kimaradások: megkezdődött a sztrájk
Két órára leállnak a vonatok holnap reggel
Újabb vasúti sztrájk: november 7-én
MTI