.jpg)
A díjszabás szezonális változásait rendelet írja elő. Az áremelés az úgynevezett virtuális matricavásárlási lehetőségekre - internetre, sms-re, telefonhívásra, mobiltelefon+bankkártyára - is vonatkozik
Az árváltozás az úgynevezett motoros e-matricákat is érinti. A kétkerekű járművek tulajdonosai 2008. január 1-től fél áron vásárolhatják meg a D1 kategóriás négynapos e-matricát, ezek május 1-től 585 forint helyett 765 forintba kerülnek. A motoros úthasználati jogosultságot a megszokott módon, tehát az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálati irodáin, viszonteladói hálózatán, illetve az ismert virtuális értékesítési csatornákon lehet megváltani.
Az értékesítési tapasztalatok alapján elmondható, hogy továbbra is erőteljesen nő az eladott négynapos matricák darabszáma. Míg 2006-ban összesen 7,97 milliót értékesítettek, tavaly ez a szám 9,54 millióra emelkedett.
Az utazók legnagyobb számban a nyári hónapokban, különösen júliusban és augusztusban vásárolnak matricát. Tavaly júliusban és augusztusban 1,025 milliót, illetve 1,179 milliót adtak el, ezzel szemben januárban és februárban összesen 561 ezret, illetve 536 ezret értékesítettek.
Mostantól nincs kibúvó: kemény büntetés, akárki vezetett
2010-re elkészül az M43-as
Útdíj reloaded: van, aki az M0-áson is fizethet
MTI