400 milliós kiesést okozott a Red Bull Air Race elmaradása
A szövetség csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a lemondásoknak mintegy 60 százaléka a belvárosi ötcsillagos szállodákat, 40 százaléka a négycsillagos hoteleket érintette, és ennek következtében az ezeknél kieső bevétel mintegy 200 millió forintra tehető.
Az elmaradt turisták egyéb költését is figyelembe véve mintegy 400 millió forintra becsülhető az összes forgalomkiesés, ami a szállodák mellett az egyéb szolgáltatóknál - fuvarozók, éttermek, kiskereskedelem - maradt el. A szolgáltatóknál jelentkező forgalomelmaradás az állami és önkormányzati adóbevételekben mintegy 70-80 millió forint csökkenést okozott.
"A Red Bull Air Race lemondása természetesen megfosztotta Budapestet attól a turisztikai szempontból oly fontos promóciós lehetőségtől is, amit az egész világra kiterjedő tv-közvetítések biztosítottak volna" - olvasható a Magyar Szállodaszövetség közleményében.
A versenysorozatnak 2004 óta állandó állomása volt a budapesti futam, amely minden évben több mint hatszázezer nézőt vonzott a Duna partjára. Az idei lett volna a hetedik verseny, amelyet augusztus 19-én és 20-án tartottak volna.
MTI
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





