1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az econet.hu Nyrt. 2007 első háromnegyedévében 3,98 millió forint adózott nyereséget ért el, ami 25 százalékkal alacsonyabb a 2006 azonos időszaki 5,31 millió forintos nyereségnél - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentésében kedden.

Üzemi szinten ugyanakkor jelentősen javult a cégcsoport eredményessége: a nyereség 84,8 millió forint volt az idén, szemben a tavalyi bázisidőszak 186 millió forintos veszteségével. A konszolidált árbevétel 34 százalékkal 2,842 milliárd forintra nőtt az egy évvel ezelőtti 1,212 milliárd forintról.

Az árbevétel változása nagyrészt a cégméret növekedéséből adódik, míg az eredményesség főként a telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó Externet Zrt. javuló teljesítményének köszönhető.

A cégcsoporton belül a média üzletágat képviselő, az idén akvizícióval megszerzett EST Média Group Kft. és leányvállalatai a beszámolási időszakban mintegy 1,35 milliárd forinttal járultak hozzá a konszolidált árbevételhez.

Az adózott profit az idén illetve a bázisidőszakban nagyságrendileg hasonló volt, de míg tavaly ez csak egy 180 millió forintos, cégeladásból származó egyszeri pénzügyi eredménnyel volt elérhető, addig az idén az eredményt önmagában az üzleti tevékenység eredménye is megalapozta.

Az econet.hu jegyzett tőkéje a 2007 márciusi tőkeemeléssel 3,6 milliárd forintra nőtt a korábbi 2,85 milliárd forintról, majd az augusztus eleji újabb tőkeemeléssel 4,271 milliárd forintra emelkedett. Ez utóbbit október 11-én jegyezte be a cégbíróság. A saját tőke értéke 3,9 milliárd forint volt szeptember 30-án, egy év alatt 34 százalékkal nőtt.

A társaság részvényeit az idén áprilisban a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájába sorolták át. A papírok kedden délelőtt 213 forintot értek a tőzsdén, 2 forinttal kevesebbet a hétfői záróáruknál. Az elmúlt egy évben 73 és 232 forint közötti árfolyamon forogtak.

A kategóriás lesz az econet.hu

MTI

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG