1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az idei Utazás Kiállítás és társrendezvényei 18 ezer négyzetméteren mintegy 50 ország 924 kiállítójának bemutatkozásával várják a látogatókat február 28. és március 2. között.
Az idei Utazás kiállítás és társrendezvényei 18 ezer négyzetméteren mintegy 50 ország 924 kiállítójának bemutatkozásával várják a látogatókat a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban február 28. és március 2. között.

A kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón Tihanyi Klára kiállítási igazgató elmondta: a 31. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon összesen 874 kiállító vesz részt, 462 belföldi, 412 külföldi. A kiállítási terület összesen 17.511 négyzetméter.

Az Utazás kiállítás idei díszvendége Szlovénia, kiemelt témaköre pedig - összhangban a Magyar Turizmus Zrt. kampányával - a magyarországi vízi világ.

A kísérő programok között szerepel egyebek mellett a nemzetközi gasztronómiai versenyekkel színesített Culinary Expo és Gasztro Show, a magyar gazdák főszereplésével jelentkező II. Leader Expo.

A rendezvény ideje alatt több témában tartanak szakmai konferenciákat. Így a turizmus és kultúra kapcsolatáról, az internetes utazásszervezésről, a fenntartható vidékfejlesztésről tartanak előadásokat a szakemberek, és külön fórumot szerveznek az amerikai vízummal kapcsolatos információkról.

A 16. alkalommal megnyíló ékszer kiállítás, a Karát újdonsága a nem nemesfémből készült ékszerek, bizsuk kínálata. A vásáron 9 ország 50 kiállítója vesz részt összesen 650 négyzetméteren. A külföldi kiállítók száma 16.

Tihanyi Klára elmondta: a vidékről vonattal vagy autóbusszal érkezők 50 százalékos kedvezményre jogosultak a MÁV, illetve a Volánbusz belföldi járatain.

Vízummentesség: durva, mit követel cserébe az USA
Utasbiztosítás mobilon: Magyarország világelső
Különvonat nélkül kezdődik az Utazás kiállítás

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG